- Jó reggelt, hétalvó! – ébresztett Michael keddre virradóan. – Ha nem sietsz, elkésel az iskolából! – mutatott az órámra.
- Már fél nyolc? – pattantam gyorsan ki a paplan alól és vágódtam be a fürdőbe. Gyorsan felkaptam egy tiszta farmert, egy pólót és rohantam kifelé a házból. Még jó, hogy nem vagyok csaj és nem kell annyi időt a fürdőben töltenem.
- Iskola után gyere az erdőbe. Készülj fel a találkozóra! – haladt mellettem, majd miután közölte a dolgomat el is repült.

Szerencsére pont becsengőre értem el az iskola épületét és még az angol tanár előtt sikerült beérnem az órára. Már vártam a reggelre, hogy újra láthassam Lilit, de a teremben nem találtam a szokott helyén. Biztos késik, vagy valami, majd nem sokára besétál az ajtón. Leültem a székemre, előkaptam a felszerelésemet és türelmetlenül el kezdtem játszani a tollammal. Egy rossz érzés fogott el, amit nem tudtam semmire sem fogni.

- Üljetek le! – viharzott be az angol tanárom. – Haladnunk kell az anyaggal, nincs egy szabad percünk sem!
Nem tudtam figyelni az elhangzott szavakra. Egész órán az ajtót figyeltem, hátha végre kinyitja egy ragyogó lány apró keze, de nem így történt. A kilincs még csak meg sem moccant, csak miután vége lett az órának és a többiek kiözönlöttek rajta. Az egész napom szörnyűnek tűnt, rettentően hosszúnak és iszonyat fárasztónak. Nem figyeltem egyik órán sem, egyáltalán nem voltam rá képes, már azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán milyenek voltak. Alig vártam, hogy végre eljöjjön az ebédidő és egy kicsit átgondolhassam a dolgokat.

- Öreg, mi van veled? – jött mellém James. Rá vetettem egy pillantást, majd vissza a mai kaja kínálat felé. Egyikhez sem volt gusztusom, valahogy a gyomrom most nem bírna ki bármiféle ételnek nevezett dolgot. Így csak egy üveg vizet és egy álmát vettem magamhoz, legalább legyen bennem valami.
- Semmi, szar kedvem van – indultam el a szokásos asztalunkhoz, az ablak mellé.
- Hát azt látom! – ült le velem szembe. Nem volt kedvem figyelni rá, úgyhogy csak kibámultam és néztem, ahogy bevilágítja a napfény az udvart. Mit csinálhat most Lili? Ő vajon tudhat róla valamit? Ugyan hülyeség, mit érdekelné ez őt, de mégis mi veszteni valóm lenne, ha megkérdezném, maximum rájönne, hogy mi az oka az állapotomnak.
- Te tudsz valamit Liliről? Egész nap nem láttam – erőt vettem magamon és kimondtam, amire gondolok, még akkor is, ha tudom, hogy ezt követi a szemrehányás és a röhögés.
- Szóval ez a bajod? – nézett át a hamburgerén.
- Fogjuk rá. Nem válaszoltál! – erősködtem tovább, hátha kibök valami hasznos információt.
- Nem tudok róla semmit, kérdezd meg a barátnőit, vagy hívd fel. Tudod az is egy jó megoldás, ha én már nem vagyok elég jó társaság számodra – Harapott egyet a kajájába. – Ez röhejes! Egy csaj miatt vagy így ki? – nagy nevetésében majdnem félrenyelt. Nem vagyok kárörvendő, de ezt most megérdemelte.
- Oké, látom hülyeség volt megkérdezni.
- Te, elmegyünk délután biliárdozni? – lapozott egyet. Szokásához híven ez a téma nem nagyon érdekelte. Szeretett vele piszkálni, meg húzni vele az agyam, de képes pillanatok alatt lezárni az egészet, aminek én nagyon örülök.
- Dolgom van, majd máskor – még szerencse, hogy eszembe jutatta, mert amilyen szenilis vagyok ma, még haza mentem volna. Erről jut eszembe, mondta Michael, hogy figyeljek a megérzéseimre és tartsam nyitva a szemem. Ez pont jó alkalom rá, hisz ilyenkor mindenki ide tömörül be, így szemügyre tudom venni az embereket.
- Sziasztok! – csatlakoztak hozzánk a skacok. Őket nem érdekelte a szótlanságom, elvoltak a barátnőikkel, meg a szokásos témájukkal, a kosárral. Én meg közben jól felmértem a terepet.
Mindenki úgy viselkedett, ahogy szokott, semmi rosszat nem éreztem, kivéve egy személynél. Benne sem pontosan azt, amit kerestem, de még is gyanús volt egy kicsit. A terem elhagyatott sarkában ült, egyedül, baseball sapka volt rajta és kerek szemüveget viselt. Végig minket figyelt, ahogy sikerült elkapnom a pillantását kirázott a hideg. Érdekes volt, de nem gonosz, olyan, mintha tudná ki vagyok, de nem akar bántani, sőt épp ez érdekli. Nem akartam feltűnő lenni, úgyhogy nem néztem tovább, de biztos fél szemmel figyelni fogok rá ezek után.
Becsengettek, már csak egy órám maradt hátra és mehetek az erdőbe. Az utolsó negyven perc tűnt a leghosszabbnak, de ennek is vége lett.
Miközben haladtam az erdő felé végig Lilin jár az eszem, (meg egész délelőtt). Máskor is hiányzott már a suliból, miért pont most aggódom miatta? Tény és való, hogy hiányzik, mert reméltem, hogy esetleg ma folytathatjuk azt, amit tegnap abba hagytunk. Nem láttam rajta, hogy esetleg beteg lenne, sőt egész jó állapotban volt, kizárt, hogy ennyi idő alatt megfázott. Lehet elaludt és úgy volt vele, hogy akkor már be sem jön. Biztos csak pihent egy nagyot, bár ez nem rá vall, hanem inkább rám. De akkor mi másról lehet szó?

- Már itt vagy, verd ki a fejedből! – mondogattam magamnak, miközben befelé haladtam, a sűrű lombok között. Ki kell vernem a fejemből, most szükségem a józan ítélő képességemre, nem láthatják rajtam, hogy rágódok valamin, nem érezhetik rajtam a kétséget! Nem szabad, hogy az érzelmeim irányítsanak! – Csak próbáld meg kizárni a gondolataidból!
- Mi az, már magadban beszélsz? – jött egy kellemes, lágy, női hang a fák mögül. Ismerős, de nem rémlik honnan.
- Ki vagy? – kezdtem felkészülni egy esetleges támadásra. Sajnos az íjamat otthon hagytam, a nagy rohanásban teljesen elfelejtettem elrejteni a kocsiban, de attól függetlenül még harcolni nagyon jól tudok.
- Már meg sem ismersz? – lépett elő a hang tulajdonosa.
- Elizabeth! – mondtam meglepődve, mikor megláttam. Rövid, szőke haja teljesen megnőtt, egészen a melléig. Egy fekete topp volt rajta, ami csak a púpjáig ért. Szűk, sötét nadrágot viselt, ami kiemelte vékony, hosszú lábait. Egyik keze a csípőjénél lévő övön volt, amibe kés volt csúsztatva, másik a fa törzsét fogta.
- Rég láttalak! Pontosan már vagy egy éve – ugrott le a fatörzsről, amin állt és termett pillanatok alatt előttem. – Jól nézel ki!
- Te is – néztem egy kicsit, majd elindultam. Hal léptei lépést tartottak velem.
- Csak nem rám akartál támadni?
- Épp készültem egy esetleges harcra. Hirtelen nem tudtam ki lehet, aki hozzám beszél – mondtam neki, de nem néztem rá, csak is az útra figyeltem, próbáltam elkerülni tekintetét, de a találkozásunk emlékképei ennek ellenére is felrémlettek. Még régen volt egy közös küldetésünk, ami során igen csak megkedvelt engem. Rám mászott és közölte velem, hogy belém zúgott, de el kellett keserítenem, mert én már akkor más után epekedtem. Egyébként meg tudom róla, hogy mennyire szeret játszani, addig érdekli a prédája, míg meg nem kapja azt. Egy vadállat a csaj, nem hiába örökölt vámpíri tulajdonságokat. Attól függetlenül nagyon jó vadász és gyilkoló gép, neki tényleg nincs lelkiismerete, de szerencsékre a jók oldalán áll.
- Téged sosem bántanálak. Ne aggódj, nem szívnám ki a véredet, bár ha ilyen jól nézel ki, akkor a véred milyen kecsegtető lehet? – Nevetett fel. – Itt vagyunk.

Az erdő legmélyebb és legsötétebb pontján gyűltünk össze. Egy hatalmas körben helyezkedtek el a teremtmények. Az angyalok a bal oldalt, egy félkört zárva be, fatuskókon ültek a vezetők, mögöttük pedig a tanítványaik álltak. Michael volt középen, hatalmas, piros szárnyai széttárva, hogy jelezze felmérhetetlen hatalmát és erejét. Ahogy még jobban körbe néztem, láttam, hogy többen is képviseltetik itt magukat. A jobb félkört néhány mitikus lény alkotta, a vérfarkasokkal az élen. Amint megláttak minket csend lett és minden szem ránk szegeződött.
- Gyertek! Már csak ti hiányoztatok! – intett Michael, mire én engedelmesen szót fogattam és oda álltam mellé. Most már ez nem játék, hanem vérre menő harc! Kicsit hátrébb húzódtunk, teljesen bezárva a kört, hogy mindenki jól lásson és halljon minket. Elizabeth beállt a helyére és karba tett kézzel fülelt. – Kedves testvéreim, démonölők, vérfarkasok, szirének és vámpírok, üdvözöllek benneteket! Ezennel megnyitom az Angyalok Tanácsát! – néma csönd lett, a szél sem mert elsuhanni felettünk, az állatok bebújtak odújukba, a növények legszívesebben visszahúzódtak volna a földbe. A legnagyobb ragadozók és gyilkosok találkozója volt ez. – Egy hatalmas harc vár ránk, a rosszak ellen! Még most szálljon ki az, aki nem érzi magát felkészültnek, vagy nem akar a rossz ellen harcolni, mert kétkedőkre nincs szükségünk! – elhallgatott, várt egy pillanatot, hogy gondolkodási idő adjon, illetve, hogy, aki úgy gondolja, elmenjen, de senki sem mozdult. – Rendben, akkor az itt maradtak mind vállalják a veszélyt és azt a tényt, hogy lesznek, akik elesnek a háborúban. Akkor Justin felhúzhatod a védelmet! – mondta, miközben a tömeget nézte.
Justin egy közölünk, csak neki valódi ereje is van. Némelyikünknek megadatik, hogy így, emberként is természetfeletti hatalma legyen. Az egyik adottsága, hogy egy láthatatlan burkot tud kiterjeszteni az erődre, amin élő és holt nem tud átlépni. Se be, se ki.
- Néhányan halhattátok, hogy Gabriel arkangyal meglátogatott és hírül hozta a támadást! – folytatta a beszédet. Szárnyait még mindig nem engedte le, ez úgy mond kötelessége is, mint szónoknak és vezetőnek, hatalmának jelképét láthatóvá kell tennie. – A feladatom egy hadsereg felállítása, részben ezért is vagyunk itt. Az én dolgom az angyalok vezérének lenni, de emellett én vagyok a hadvezér is, így még a sziréneknek is szót kell fogadniuk! – Erre egy sikoly tört fel az egyikből. – Ezt most el kell fogadnotok, de ne aggódjatok, minden fajból nevezek ki egy tényleges vezetőt.
- És mi lenne a feladatunk? – szólalt fel az egyik angyal. Szürke szárnya volt, közel sem akkora, mint Michaelnak, ruháján indák csavarogtak.
- Egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz az összecsapás, csak annyi, hogy ez a város, New Brunswick lesz mindennek a közepe. A dolgunk most, hogy csapatot gyűjtsünk és készüljünk a harcra, amíg csak van időnk – mondta, miközben a mindenkivel igyekezett tartani a szemkontaktust. Tetszett nekik, hogy Michael is belevonta magát a dolgokba és nem, mint kívülálló, parancsnok szerepel. – Persze mindenki a saját fajtájába gyűjtögeti a híveket. A farkasok, ha úgy gondolják, ellenőrizhetnék a várost, az erdőt, az egész környéket. Rettentő jó szaglással rendelkeztek, hamar megtaláljátok az ellenséget. A vámpírok információkat gyűjthetnének, mivel nagyon jó kapcsolataik vannak a rosszak közt.
- A vámpírok semlegesek! – szólalt fel az egyik, izzó szemei engem kutattak.
- Még is itt vagytok barátaim és ezt nagyra is becsülöm.
- Igen itt vagyunk, mert ez a mi békénket és zsákmányainkat is veszélyezteti!
- Akkor gondolom ez nem túl nagy kérés tőletek. Vagy még is?
- Nem, megtesszük – lépett vissza a helyére. Nem értem mi volt az értelme a hirtelen kirohanásának.
- A szirének páratlan látásukkal és beépülésükkel, szemmel tarthatnánk az embereket. Mi pedig összegyűjthetnénk a további angyalokat.
- És a tanítványok? – kérdezte megint ugyanaz az angyal.
- Nos, kedves Asradiel, ez már nem az én feladatom. Az ő vezetőjük Matt lett, így ez ügyben az ő parancsait kell követniük.
- Hogy mi? Miért? Az nem lehet? Én jobb vagyok! Miért nem én? Ugyan ki ő? – halottam minden irányból a felszólalkozókat. Ez a kijelentés hatalmas zűrzavart okozott közöttük, a többiek nem értették, hogy miért zavarognak ennyire az angyalok és követőik.
- Csöndet! – kiabált rájuk Elizabeth, mire mindenki elhallgatott. Hát igen, Elizabethnél jobb, ha befogják. – Akkor halljuk a vezetőnket! – kacsintott egyet, hogy tudjam, ő mellettem van.
- Nos – köszörültem meg a torkomat. – Nem én választottam a szerepem ebben, hanem rám osztották, ez ellen nem tehetek! Ha ez valakinek nem tetszik, reklamáljon odafenn, de amíg én vagyok a vezetőtök, elvárom a tiszteletet!
- Csak szépen, ne lázítsd őket! – súgta Michael.
- A kérdésedre válaszolva Elizabeth, mi a földi sereghez csatlakozunk. Ha lehet, mindenki maradjon a városban, de senki se csináljon feltűnést! Még nem dolgoztunk mindannyian együtt, így meg kell ismernünk a másik erejét, gyengeségét, hogy kidolgozhassunk egy taktikát. Ennél fogva összejöveteleket rendezünk, itt az erdőben és megpróbáljuk összehangolni képességeinket. Nem akarom, hogy ellentétek legyenek közöttünk, barátok vagyunk, nem pedig ellenségek! Nagy szükségünk lesz most a másikra! Csak ennyit szerettem volna – fejeztem be a mondandómat. Megkönnyebbülés jelét éreztem.
- Jó voltál kölyök! – bökött meg a mellettem ülő angyal. Rongyos, szakadt ruha volt rajta és már nagyon vénnek tűnt, de szárnyai sértetlenek voltak. A kezén egy bőrből font karkötő futott, amin fehér kavicsokból a Melachiel név állt. Az emberi rend angyala.
- Ezennel véget vetek az Angyalok Tanácsának! A feladataitok ki vannak jelölve, menjetek utatokra! Justin feloldhatod a védelmet – szavaira a fél banda el is tűnt. A vámpírok versenyeztek a vérfarkasokkal, hogy ki ér ki gyorsabban a fák közül. Néhányan maradtak még egy-két szóra.

Leültem az egyik fatömbre és vártam, hogy feldolgozzam az eseményeket és, hogy csak Michael és Elizabeth maradjon, úgy is tudom, hogy nem úszom meg a hozzáfűzését a dolgokhoz.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.