Matt:

Leparkoltam a ház előtt és leállítottam a motort. A szívem hangosan dübörgött. Nem tudtam eldönteni, hogy kiszálljak-e a kocsiból és becsengessek-e, vagy inkább menjek tovább. Mi van, ha pont zavarok? Vagy tök feleslegesen jöttem Lilihez? Lehet, itthon sincs. De olyam rossz érzésem van, mintha szüksége lenne rám, vagy csak az én érzéseimet akarom rá irányítani. Különben is, mi veszteni valóm van? Mit töprengek itt ezen, ha nem akar látni, vagy nincs itthon, akkor csak egyszerűen elmegyek, úgy is van egy halom dolgom még.
Kimásztam a kocsimból és elindultam a bejárati ajtóhoz. Vettem még egy utolsó nagy levegőt, de semmi haszna nem volt, mert a szívem egyre gyorsabban vert, majd megnyomtam a csengőt. Türelmetlenül teltek a másodpercek, mire léptek hallatszódtak az ajtó mögül.

- Szia! – Szerencsére az a személy nyitotta ki a bejárati ajtót, akire vágytam. Viszont a hangja kedvetlennek tűnt és ő maga is elég meggyötörten festett, mint, aki átvirrasztotta az egész éjszakát. És még én arról kezdtem el fantáziálgatni, hogy biztos engem kerül. Tiszta hülye vagyok!
- Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, csak meg akartam tudni, hogy rendben vagy-e? – Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, biztos az ágyból kelltettem fel, mert még pizsamában volt és a szemét is alig tudta nyitva tartani. – De látom, hogy minden oké, úgyhogy nem is tartalak fel tovább, búj vissza az ágyba!
- Ne! – pattantak ki hirtelen a szemei. Ő is furán érezte magát, állandóan igazgatta a felsőjét, meg a haját próbálta eloszlatni, de nem sikerült neki. Aranyosan volt kócos. – Nem kell elmenned, csak várd meg, míg összeszedem magam. Addig gyere, foglalj helyet. – Bevezetett a nappaliba, majd eltűnt. Érdekes elég régóta ismerjük már egymást, de hozzá sosem szoktam jönni. Már voltam egyszer-kétszer itt, de akkor is körülbelül ott percre. Valamiért sosem szerette, ha jönnek hozzá idegenek, de még csak engem sem viselt el. Mondjuk, ez nem is érdekelt, mindig jót mulattunk nálunk.

Lili:

- Úristen, miért vagyok ilyen szerencsétlen? Hogy lehet, hogy pont ilyenkor nézek ki úgy, mint egy ágról szakadt? – Tettem fel a kérdéseket magamnak a fürdőszoba tükör előtt. – Jesszus, csodálom, hogy nem rohant el attól, amit látott. Szörnyen festek!

 Megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, hogy észhez térjek, majd meleg vízre váltottam és jó alaposan megmosakodtam, de még ez sem segített. Egy maszk, vagy egy ráncfeltöltés hatásos lenne a mostani állapotomban, mert a víz hasznavehetetlen. A szemeim pirosan izzanak, nem beszélve a kis, sötét gödröcskékről, amik még jobban kihangsúlyozzák mennyire fáradt vagyok, pedig egy jót aludtam, igaz az ma volt. A hajamat legalább tízszer kellett újra fésülnöm, hogy ne meredjen az égnek és ne nézzek ki úgy, mint egy boszorkány. Hiába, ez veszett ügy, ezen már nem tudok változtatni, most így kell látnia. Teszek még magamra egy kis alapozót és itt végzek is.
Bementem a szobámba, kinyitottam a ruhás szekrényemet és kikerestem valami használhatót, legalább a ruhám ne úgy nézzen ki, mint egy mosott szar. Felvettem egy farmert és egy fehér trikót, amin egy csaj arca volt kirakva színes flitterekkel. Nem várakoztathatom olyan sokáig, nem hiszem, hogy azért jött, hogy azt számolja mennyi idő, mire emberi lényt varázsolok magamból. Azért remélem nem szeretett ki belőlem.

Matt:

Már vagy húsz perce oda van. Mit csinálhat ilyen sokáig? Lehet ennyire zavarba hoztam, hogy már le sem mer jönni? Áh, akkor nem hívott volna be.

- Itt is vagyok! – Mintha kicserélték volna. Az arca kisimult, mosolygott és életvidám volt. – Oh, milyen udvariatlan vagyok. Kérsz valamit inni? Van itthon ásványvíz, meg kóla, melyik kell?
- Igen, köszönöm, egy kis ásványvíz jól esne. – Be sem tudtam fejezni a mondatom, de ő már elindult a konyha felé. Egy percbe sem tellett és visszajött két pohárral és egy üveg ásványvízzel a kezében. – Köszi. – Aranyos volt, ahogy sürgött, forgott, mintha zavarban lett volna tőlem, vagy a helyzettől, hogy itt vagyok náluk. De mi van akkor, ha így van? Azt hiszem, ennek csak örülök.
- Na és volt valami érdekes a suliban? – kérdezte, miután megitta a vizét. Kicsit kényelmetlenül érezte magát mellettem, állandóan igazgatta a mögötte lévő párnát.
- Semmi, még mindig ugyanolyan. – Őt az zavarta, engem meg, hogy nem találta a helyét, úgyhogy mögé nyúltam és átdobtam a mellettem lévő fotelbe azt a párnát. – Csak rossz volt, hogy nem voltál ott. Hiányoztál. – Végre őszintén kimertem mondani, amit gondolok. Nem tartottam magamban, nem fojtottam el, annyi idő után felszabadultan ki tudom mondani az érzelmeimet! Már csak a következő lépést nem tudom mi lesz. Hogy fog ő erre reagálni?
- Te is nekem. – Nem mert a szemembe nézni, el-elvette a tekintetét. Hol engem figyelt, hol pedig az előttünk lévő asztalt. A kezével pedig a nadrágját babrálta. – A tegnap után szerettelek volna látni.
- Én is téged. – Mellé csúsztam és magamhoz öleltem. Hallani akartam a lélegzetvételét, érezni a bőre illatát, teste melegségét. Az ujjammal hátra toltam egy hajtincset, majd végig simítottam az arcát, egészen a szájáig. Közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Hosszan folytattuk tovább, egészen addig, mígnem levegő után kellett kapkodnunk és szétváltunk egymástól. Az ölembe ültettem és magamhoz húztam. Most már talán eléggé közel van.

Lili:

A csókja édes volt és lágy, egyszerűen ellenállhatatlan. Az illata megnyugtatott, az utóbbi időben nem éreztem ilyen jól magam, főleg tegnap este nem. Egy idő után gyorsultunk és kicsit többet akartunk, majd már nem bírtuk szusszal és elválltunk egymástól. De nem bírta tovább nélkülem, az ölébe másztam és szorosan hozzábújtam, ahogy csak bele tudtam merülni izmos felsőtestébe. Olyan gyorsan vert a szíve, mint még soha. Gondolom erre vágyott már egész nap, nemcsak ő, én is.

- Kérdezhetek valamit? – Nem akarta megtörni ezt a kellemes csöndet, így alig hallhatóan suttogta a fülembe a szavakat. Tudom mire kíváncsi, de nem tudom mi az, amit elmondhatok neki és mi az, amit jobb, ha inkább magamban tartok. Vannak dolgok, amikről tudok és ő ezt nem tudja, mi lenne, ha én elmondanám neki a tikomat? Megértené, abban biztos vagyok és talán még segíteni is tudna.
- Persze. – Na, lássuk azt a kérdést. Megúszom, vagy nem?
- Mi történt? – A hangja megértőnek és roppantul kedvesnek hallatszott, ha nem vigyáznék a titkomra már olyan régóta tuti, hogy mindent elmondanék most. De mi az, amit elmondhatok? Egy részét, egy kicsit, ami egyáltalán nem árt senkinek, talán elmondhatnám, az én lelkemnek is sokkalta jobb lenne. De mégis, az mi?

Matt:

Egy egyszerű kérdést tettem fel, legalábbis számomra az volt, viszont Lilinek már nem, ahogy láttam. Elmélyült a gondolataiban és kereste a szavakat. Ha ennyire megválogatja, hogy mit mondjon, akkor biztos van valami, amit nem akar, hogy tudjak.

- Tudod, hosszú volt az éjszakám. – válaszolt, mikor már újra faggatózni akartam volna. Fájdalom és szomorúság hallatszódott ki a szavaiból. – Anyu az utóbbi időben nem érzi jól magát és van, amikor egy egész éjszakát átvirrasztok miatta. Tegnap is szüksége volt rám, azért nem tudtam iskolába menni, mert nem bírtam elaludni, azért is nézek ki most ilyen rosszul.
- Ugyan, gyönyörű vagy! – Próbáltam eloszlatni a kétségeit, de tudom, hogy milyenek a csajok, ha erről van szó. Meg amúgy is, számomra mindig szép, reggel és este, fáradtan és megviselten.
- Csak viccelsz! – Jóízűen nevetett fel. Végre, valami jót is ki tudtam hozni.
- Mi baja anyudnak? – Biztos valami komolyról lehet szó, ha ennyire szenved tőle. Miért nem mondta el? Hisz tudja, hogy rám bármikor és bármiben számíthat, nem mondtam volna el senkinek, segítettem volna neki.
- Tudod, már egy jó ideje betegeskedik. Állandóan jártunk vele orvoshoz, aki különféle vizsgálatokra küldte, mert nem tudta megállapítani, hogy mi baja is lehet. Sajnos ez a mai napig így van, egyik orvos sem tudja megmondani, hogy mi lehet az anyámmal. – A hangjából áradt a keserűség és a mérhetetlen fájdalom. Mióta tarthatja ez magában? Talán senkivel sem osztotta meg, hogy min megy most keresztül. De miért? Bármiben segítenék neki, ha ez annyiban is merül ki, hogy átjövök hozzá és átölelem. Bármit, csakhogy ő ne szenvedjen!
- Miért nem mondtad el nekem? – Végig simítottam a haját, majd megérintettem az állát és felém húztam az arcát. Látni akartam a szemét, bele akartam látni a lelkébe az érzéseibe. Talán azt vártam, hogy majd így rájövök, mi jár a fejében, de nem ment. Viszont azt nagyon is jól láttam, hogy mennyire szomorúak és boldogtalanok. Remélem, ezért tudom kárpótolni és elfeledtetni vele egy kis időre.
- Mert nem tudtam, hogy elmondani neked, vagy bárki másnak. A többieket tudom, hogy nem nagyon érdekelnék. Csak elkezdenének sajnálni és erre most tényleg nincs szükségem, ráadásul tudom, hogy csak megjátszanák. Egyetlen egy igaz barátom van és az te vagy! De olyan nehéz volt minden, nem voltam képes rá, egyszerűen nem, azt sem tudom, hogy most hogy voltam.
- Lili! – Kezembe vettem apró arcát, hogy még csak a szemét se tudja elvenni rólam és komoly hangnemmel belekezdtem a mondandómba. – Nekem is te vagy a legjobb barátod, de annál sokkal, de sokkalta többet is jelentesz számomra! Mindig melletted voltam, ha baj volt, te is tudod. Azt is nagyon jól tudod, hogy bármikor számíthatsz a segítségemre! Szeretném, ha most megosztanád velem a gondjaidat, mert szeretnék neked segíteni és szeretnélek boldognak látni, úgy, mint amikor előbb nevettél, vagy tegnap, amikor a karjaimban voltál. Nem kérek semmit, csak annyit, hogy bízz meg bennem!
- Bízok is benned, azért mondtam most ezt el neked! – Egy kis sértődöttséget halottam ki a szavaiból, de ez legyen a legkevesebb.
Elhallgatott és csak néztük egymást. Meghatódott, pedig nem ez volt vele a célom, csak, hogy tudassam vele, hogy mellette állok, legyen szó bármiről. Csönd állt be köztünk, hirtelen nem tudtam mire vélni. Én nem tudtam mit mondani neki és ő sem nekem. Kicsit hátrább csúsztattam a kezem, egészen a füle tövéig, majd megérintettem a száját. Hagytam egy kis időt, hogy kiélvezhessük a pillanatot, de ő hamarabb követelte a folytatást. Kezét végig csúsztatta a mellkasomon, majd belemarkolt a hajamba. Az egész testem bizseregni kezdett. Valahogy ez az érzés, ez a boldogság lemaradt, mikor arról fantáziáltam milyen lenne, ha megcsókolna és hozzám bújna. Egyre szenvedélyesebbek lettünk. Kényelmetlennek érezte a helyzetet és megfordult, velem szembe, lábait körém zárva. Végig simítottam a combját, majd a derekánál fogva még közelebb húztam magamhoz. Élveztem minden egyes érintését, bőre puhaságát, csókja melegségét. Őrökre így tudtam volna maradni, csakhogy a csengő hangja félbeszakított mindent.

- Ki lehet az? – fordult az ajtó irányába, hátha rájön közben, hogy ki is lehet az a kegyetlen személy, aki véget vetett minden szépnek. – Megyek, kinyitom az ajtót. – Kicsit kábultan csoszogott el a faajtóig, majd mély lélegzetvétel után kitárta azt. – Szia! – meglepetten köszöntötte vendégét. Ezek szerint nem várta. Én ott maradtam a helyemen, és mivel az ajtó pont erre nyílik, nem láttam, hogy ki lehet az. Nem is állt szándékomban felállni innen.
- Szia! Bocs, lehet rossz helyre jöttem, csak valakit keresek, és lehet, nálad van. – Egy kellemes, női hang szavait hallottam. Ismerős, nagyon is. Ha jól emlékszem, ma már hallottam. Oh, te jó isten! Remélem nem. Onnan nem lát, hogy itt vagyok, lehet jobb, ha inkább maradok a helyemen.
- Ha megmondod a nevét, akkor lehet, segíthetek! – Ezt nem kellett volna megkérdezned. Miért van ő egyáltalán itt? Követett, vagy mi? Remélem, nem azt mondja, majd, amire gondolok.
- Matt Galdwin. – Na, hát igen, ez az, amitől tartottam! Innen végem. Legalábbis minden esély, hogy láthatatlan maradjak, Lili kezében, de hiába, mert az autóm kinn áll a ház előtt. És miért is mondaná, hogy nem vagyok itt, nem tudja, hogy ki keres engem.
- Oh, Matt? Igen, itt van! Gyere beljebb! – Elindult felém Lili, arcáról a meglepettséget olvastam le. Kíváncsi volt, ki is lehet ez a nő.
- Szia, Elizabeth! – Felálltam a kanapéról és oda mentem Lili mellé, majd megfogtam a derekát. Honnan tudja, hogy itt vagyok? – Mit keresel te itt?
- De kedves vagy, Matt! Csak még lenne egy kis elintézni valónk, amit elfelejtettem. Szóval remélem nem bánod, ha egy kicsit elszakítalak a barátnődtől. – Nem tetszett neki, amit lát. Mindig is tudta, hogy van valaki, akit előnyben részesítek és mindig is kíváncsi volt rá. Most pedig itt áll vele szembe az a nő, akit a vetélytársának tekint.
- Ne haragudj, most el kell mennem. Majd este felhívlak, pihenj egyet. – Nem mondott semmit, csak bólintott. A magyarázkodást úgy sem tudom elkerülni. Csak azt tudnám, hogy mi ennyire fontos, hogy itt kell hagynom. Búcsúzóul adtam még neki egy csókot, úgy, hogy Elizabeth is lássa.
- Viszlát, Lili! Örülök, hogy megismerhettelek! – Ez inkább hangzott egy kihívásnak, mint búcsúnak. Egymás mellett léptünk ki a házból, még visszanéztem, de akkor már csukva volt az ajtó.
- Meg kell hagyni, jó fogás!  Kellemes illata van – jegyezte meg észrevételét, pár méterrel a bejárattól.
- Ne is gondolj rá! – Eddig sosem volt problémám Elizabeth vámpíri oldalával, hát most ennek vége.
- Ugyan. Csak elismerésem lehet, hogy egy ilyen kiváló egyedet találtál! Most már tudom, hogy mivel fogott meg annyira. Vigyázz rá, könnyen csapdába eshet. De nemcsak a vére illata miatt, rejteget ott mást is.  – Tekintettét mélyen belém véste, próbált a gondolataimba látni és figyelte az arcom minden egyes rezzenését, hogy lássa tudom-e, hogy miről beszél. Hát egyáltalán nem tudtam, de lehet, jobban járok, ha semmisnek teszem, amit mondott és úgy teszek, mintha mégis mindenről tudnék.
- Igen, tudom. Most pedig, mi lenne, ha a dolgunkra mennénk, vagy oda, ahova akarsz, nem érek rád egész nap! – Csak zárjuk le ezt az egészet, mert van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha még felkészülök az ő váratlan tetteire. A vérében van a vadászat és ez a tény, most mindennél jobban idegesít.
- Persze, mert este még egy hosszú beszéded lesz, gondolom arról, hogy ugyan ki is lehetek. – Hatalmas mosoly terült el az arcán. Csakhogy nála ez azt jelenti, hogy tervez valamit és van egy olyan rossz gyanúm, hogy az Lilivel kapcsolatos. Azt hiszem, most kezdődik csak a harc. Remélem, semmi rosszat nem akar, mert ha igen, kénytelen vagyok megállítani, még ha az a barátságunkba is kerülne, már, ha ezt lehet annak nevezni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.