Matt:

Miután Tüzes elszállt Elizabeth kibújt a bőréből. A szeme előtt már csak a zsákmánya lebegett, remélem, azért kibírja, hogy ne nyírja ki.

Távol voltunk, már nem láttam, hogy a drumm éppen, hogyan áll a falatjaival és érezni sem éreztem a jelenlétét, vagy veszélyét, csak a szívem dobogott egyre gyorsabban, csak azt nem tudom, hogy miért. Lehet Michaelnak tényleg igaza volt és kicsit kijöttem a formámból, rég volt normális akcióm. Mostanában csak ölnöm kellett, nem pedig harcolnom az éltemért, vagy másért, bár ez most nem tartozik közéjük, hisz ez csak egy semmiség. Főleg Elizabethnek, ha úgy vesszük. Igaz, ez új kihívást jelent számára, de nála biztos nem lesz probléma, már, ha féken tartja magát.

- Akkor én most fát mászok! – mondta Elizabeth, majd egy pillanat alatt megkapaszkodott az egyik fa ágában és szélsebesen felmászott a tetejére. Próbáltam követni a szememmel, de a végére elvesztettem és csak néhány moccanó ágról tudtam hol van.

Csend volt, néma csend, már-már idegesítően. Semmi sem moccant, még én sem. Füleltem, hogy mit csinálhat Elizabeth és figyeltem a körülbelül tíz méterre lévő drummra. Kicsit nehéz helyzetbe kerültem, hiszen nem tudtam, hogy Elizabeth mire készülhet. Nem láttam az arcát, a szemei nem adtak nekem választ a kérdéseimre. Szinte már hasznavehetetlennek éreztem magam és iszonyat hosszúnak a várakozást, mire történik végre valami. De még mindig semmi.
Egyre hidegebb van. Tudom, hogy minden egyes másodperc, amíg nyitva van a kapu, rosszat hoz a világra, de nem tehetek semmit, máskülönben halált hozok magamra. Minden egyes lépésemet alaposan meg kell fontolnom, nem szabad hibáznom. Nem csak az én létem a tét, hanem több ezer, sőt millió embernek is, ezért mihamarabb meg kell találnom a bejáratot, de ez csak akkor lehetséges, ha lehiggadok, bízok magamban és a társamban.

Végre történik valami. Halottam, ahogy hirtelen megmozdul az egyik faág. Sajnos, a koromsötétben szinte semmit se látni, de szerencsére Elizabeth előttem volt, jó pár fányival, majdnem a drumm felett. Ezek szerint végzett, remélem, nem akarja körbe szagolni a területét, mert akkor nekünk lőttek, bár annyira nem okosak. Valószínű, hogy most inkább felméri, hogy mi van a közelében, körül néz, hogy lát-e veszélyt, bármerre is, hogy elindulhat-e nyugodtan, vissza oda, ahonnan jött. Leguggoltam egy bokor mögé és próbáltam még jobban kiterjeszteni az erőmet, hogy megpróbáljam észlelni, mit is csinálhat. Igyekeztem az események részesévé válni, arra gondolni, hogy most mit tehet. Végül sikerült valamennyire rá hangolódnom.
Figyel, nagyon erősen koncentrál a környezetére, nem moccan, egy tapodtat se, csak is hallgat és néz. Egyetlen egy apró reccsenés, emberi szag kilökheti ebből az állapotból és akkor nincs megállás, rögtön elindul a zsákmányáért és még csak menekülni sem tudunk. Ilyen szempontból Elizabeth van a legjobb helyzetbe, mert ezek a dögök nem tudnak fára mászni, vagyis egy darabig felkapaszkodnak, de ennyi, oda, ahol most ő van, nem érne fel. Úgy látszik, hogy eddig jól teljesítünk, mert nem szúrt ki minket, de ennek ellenére is nagyon óvatos. Lassú, apró lépteket tett előre, majd hátra. Ez óvatosságra utal és arra, hogy ezek szerint még mindig figyeli, hátha mégis van valaki, aki kíváncsi az ő lépéseire. Remélem, nem erre fog elindulni, mert az kicsit gázos lesz akkor. Szinte érezni lehet a feszültséget a levegőben. Mind a ketten ugrásra készen figyeljük a drumm minden egyes rezdülését, csak ilyen szempontból Elizabethnek könnyebb, mert ő lát mindent, én meg csupán a képességemre és az ösztönömre támaszkodok. Igaz, ezek még sosem hagytak cserben. És most azt súgják, hogy minden rendben, a drumm a másik irányba indult el. Felnéztem, hogy ellenőrizzem a megérzéseim tényleg jók és láttam is, hogy Elizabeth is elindult, óvatosan szelte a fák ágait. Sajnos én kicsit hátrányban vagyok most, lent a földön. Nem haladhatok olyan gyorsan, mint szeretnék, távolságot kell tartanom mindkettő között, így kicsit lemaradva loholtam.
Nem kellett sokat haladnunk előre, legalábbis nekem úgy tűnt. Észrevettem, hogy a faágak már nem mozognak olyan gyorsan és éreztem, hogy a drumm is megállt. Viszont innen nem látok semmit, közelebb kell férkőznöm a helyhez. Remélem, hogy nem azért álltunk meg, mert észrevett valamit, vagy újra ellenőrizné, hogy nem követi senki, mert akkor, az, hogy még közelebb kerülök hozzá, engem veszélyeztet. Bár ennyire azért nem okosak, meg az sem jellemző rájuk, hogy annyira távol mennének a kaputól, amit őriznek. Úgyhogy, meg kell próbálnom.

- Még mindig nem ölhetem meg? – Került mellém hirtelen Elizabeth. Szemeiről a kalandvágy és a kihívás édes zamata utáni vágy látszódott.
- Csitt, maradj csöndben! – förmedtem rá. Néha kiakaszt a meggondolatlanságával, bár nem is annyira az, hiszen minden cselekedetét rendesen átgondolja, remélem most is így tett. – Nem, mert kell nekünk. És különben is észrevennék, ha eltűnne és a végén bajt hoznál mindkettőnkre.
- Akkor úgy csinálom, mintha egy állat tette volna – erősködött tovább, miközben hatalmas szemeit az enyémbe mélyesztette.
- Egy ilyen teremtményt, nem öl meg csak úgy, egy erdő állta. Hamarabb megöl egy drumm egy medvét, minthogy az észrevenné. Úgyhogy légy szíves, hülyeséget ne mondj.
- Jól van, na, mindig kihagyod az izgalmakat! – Durcásan elvette rólam a tekintettét és előre nézett. Most mit tehetnék? Csak óvom kettőnket.
- Inkább gyere, lassan menjünk előre, de innentől ne beszélj, míg én azt nem mondom! – Próbáltam nyomatékosítani, amit mondok és kiemelni, minden részletet, remélem sikerült is.

Amilyen csöndben csak tudtunk lépkedtünk a leveleken át, közeledve egy hatalmas bokor felé, de nem láttunk semmit, csak egy hatalmas sziklát. Elizabeth rám nézett, tudtam, hogy tud valamit, és hogy kérdése is van.

- Igen, megtaláltuk. Ez a pokol egyik bejárata – közöltem vele hidegen. A durmmunk már sehol sem volt, gondolom visszament a jól kiérdemelt helyére és bezárta a bejáratot, egy ideig. Azt hittem, kicsit nehezebb lesz majd megtalálni és ez zavar is. Túl könnyű volt, mintha az lett volna a célunk, hogy megtaláljuk, még Elizabethnek sem kellett üldöznie, vagy nagyobb erőfeszítést tennie. De ha így is van, akkor miért? Miért lenne nekik az jó, ha mi tudnánk, hogy hol tudunk lejutni a pokolba, vagy, az, hogy megtudtuk ez itt van? Vagy csak tényleg ennyire hülye lett volna ez a drumm?
- Min töprengesz annyira?
- Ezen az egészen. Túl könnyű volt minden. Valami fura nekem.
- Az, hogy fáradt vagy és lehet, most inkább haza kellene mennünk. Most úgy is csak az volt a lényeg, hogy megtaláljuk ezt. Gondolom ez még holnap is ugyanitt lesz.
- A kapuk helyei nem változnak. Évezredek óta ugyanott vannak, csak esetleg máshogy rejtik el és néha-néha bezárnak egyet-kettőt pár évre, vagy esetleg évszázadokra, de ez nagyon ritka. Ilyenkor ellenőrzik azokat, hány lélek került le, s a többi, meg a drummokat szokták lecserélni. Bár ez sokkalta gyakoribb, mert általában kétévente kerítenek újakat. – Most már biztonságba éreztem magam, úgyhogy felálltam és közelebb mentem a sziklához. Az egész tele volt szimbólumokkal, a tetején meg egy latin írással. Az évek alatt megtanultam már néhány kifejezést latinul, úgyhogy sejtettem, hogy mi van ráírva.
- Ez mi? – mutatott Elizabeth az írásra.
- Bellum omnium contra omnes. De a kérdésedre a válasz más.
- Ezt, hogy érted? – Kicsit követhetetlennek tűnök számára.
- Minden bejáratra más van írva, okkal. Általában a terület feladatát jelképezik, vagy utalnak valamire. Mindig van valami oka az írásoknak.
- És ez itt mit jelent?
- Mindenki háborúja, mindenki ellen. Ha jól értelmezem, bár szerintem igazam van. És, ha a helyzetet nézzük, akkor még igaz is.
- Mert háborúra készülünk. A pokol és az égi sereg összecsapása – suttogta halkan, miközben ujjait végig húzta a szikla érdes felületén.
- Nem véletlen, ez az emberiségre is utal. Mindenre és mindenkire. – De hogy lehet ez? Michael nem tudott róla?
- Te nem is tudtál róla, hogy ez itt van, igaz?
- Még csak sejtésem sem volt róla. És ebben ez a legijesztőbb. Itt élek már kiskorom óta, több éve mellettem van Tüzes, és nem tudtam róla. - De miért? Az lehetséges lenne, hogy ő sem tudott róla? Nem az egyszerűen nem lehet. Csakis akkor, ha ez most nyílt ki. Szóval készülnek. – Jobb, ha visszamegyünk és megkeressük Michaelt, beszélnem kell vele.
- Nem kéne valamelyikünknek itt maradni ellenőrizni ezt? – Szeme ragyogott a boldogságtól. Gondolom, nagyon örül már neki, hogy végre valami kihívás is van számára, nem beszélve arról, hogy már mennyire hiányolta a harcot.
- De az jó lenne, már ha vállalod? – Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy pont erre gondolt, de nekem mindenkép utána kell ennek járnom, főleg, ha az van, amire gondolok.
- Persze, hogy itt maradok! – tette mindkét kezét a csípőjére.
- Oké, de lenne egy kérésem. Rejtőzz el, de rendesen, ha lehet, akkor inkább mássz fel egy közeli fára, ott nehezebben szúrnak ki. Miután elmentem tisztítsd meg a szagunktól ezt a helyet, mert rögtön kiszúrják, hogy rájuk akadtunk. A másik, légy nagyon, nagyon óvatos és figyelmes.
- Hé, az istenért! Ne nézz már ennyire kezdőnek! – vágott közbe a szavamnak. Tudom, hogy pont ő az, akit nem kell kioktatni, csak emlékeztetni arra, hogy mit tehet, meg mit nem. Így több esélyem van rá, hogyha olyan helyzet van, akkor képes és még jobban mérlegel, és nem esik bele valami csapdába. Jó vadász, elismerem, csak néha nem tud ellenállni az ösztöneinek és olyankor tudom, hogy mi lesz a vége az egésznek.
- Tudom, hogy nem vagy kezdő. Csak még annyi, ha bármi is kijön onnan, ne vesd rá rögtön magad. Bár most kétlem, hogy új vendégünk lenne.
- Menj már!
- Oké, sietek és küldök még erősítést! – Futva visszaindultam. Most minél gyorsabbnak kell lennem.

Arcomat egyre jobban csípte a hideg, a szívem egyre gyorsabban ütött. Most már nincs mese, nincs több időnk, mihamarabb össze kell kovácsolnunk a seregünket.

- Michael! Merre vagy? Kellesz! – Ordibáltam a semmibe, miközben egyre kijjebb haladtam, míg végül elértem az autómat. – Michael! – Merre van már? Mit csinálhat?
- Itt vagyok. Mi baj van? – Pontosan mellettem szállt le. Már csak az kell, hogy lássa, mennyire ideges vagyok. Gyorsan becsuktam a kocsim ajtaját, nagy levegőt vettem és szembe fordultam vele.
- Megtaláltuk a bejáratot, minden rendben van, ott maradt Elizabeth, hogy figyelje, elindulok haza és szólok párunknak, hogy jöjjenek erősítésnek.
- Ezt nagyon jól teszed. De látom, hogy zavar valami.
- Az volt a bejáratra írva, hogy mindenki háborúja, mindenki ellen. Mondjuk ez egy dolog. De te tudtad, hogy itt is található ilyen? Tudtál bármit is erről, mert, ha igen, akkor még most mond!
- Én sem tudhatok mindent. Te is tudod, hogy a lejáratok számunkra rejtve vannak, úgy, ahogy számukra a menny bejáratai. Nem ellenőrizhetjük, nem figyelhetjük, nem is tarthatjuk őket számon. Erről sem tudtam semmit. De ezek szerint elég sokáig zárva lehetett, ha csak most bukkant fel.
- Igen, én is erre gondoltam. De félek, hogy elég nagy oka van annak, hogy most jelent meg.
- Igen, ezt jól sejted. Ezt fogják támadásnak használni és most már azt sem lehet tudni, hogy mikor indítják, mindenkép sietnünk kell. Neked mihamarabb haza kell menned és össze kell gyűjtened a társaidat, meg segíts Elizabethnek is. – Visszanézett az erdő irányába. Furán viselkedik, a szavai fájdalommal vannak tele. Valamit elhallgat előlem.
- Gondolom te meg szólsz az angyaloknak. – Valahogy rá kell jönnöm, hogy mi az, amit nem szeretne, ha tudnék, de nyíltan nem kérdezhetek rá.
- Már megvolt, akinek csak tudtam elvittem a hírt és mondtam nekik, hogy terjesszék tovább. Az erdő lakóinak is szólnod kell még. – Erősen koncentrált valamire, csak tudnám, mi lehet az, ami ennyire zavarja. De most jobb, ha nem foglalkozok ezzel, sietnem kell.
- Oké, akkor én most elindulok. – Beszálltam a kocsimba és beindítottam a motort. – Otthon találkozunk!
- Nem Matt. – A kocsi ajtaja mellé lépett, hogy beláthasson rám. Tekintette komoly volt és üres. Mintha gyötörné valami. – Csak te mész most, nekem van még valami, amit el kell intéznem. Majd hívj, ha kellek! – Kinyitotta a szárnyát és elment, még mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Biztos így akarta, hogy végre befogjam, és a dolgomra menjek, hát akkor úgy is teszek.

Michael:

Mindig is reméltem, hogy ezt elkerülhetem, hogy nem kell fényt derítenem a titokra, hogy minden homályban maradhat, de elkerülhetetlen a segítsége. Félek, hogy rengetegen veszünk el a harcban és tudom, hogy, ha Matt ezt meg tudja, teljesen kikel magából és nem fog tudni koncentrálni, épp ezért figyelnem kell és fel kell készülnöm minden lehetőségre. Nem kerülhetem el. Egy kincs lenne számunkra, főleg, ha belemenne. De ezzel veszélyeztettem az életét. Az Úr szavának nem mondhatok nemet, főleg nem annak, ami meg van írva, így végig kell járnom a kijelölt lépcsőket. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés