Lili:

Mit mondjak neki? Hogyan mondjam el neki? Várjam meg míg egy kicsit lenyugszik? Azt se tudom hova megyünk, csak beültetett a kocsijába és a gázra lépett. Azóta egy szót se szólt, csak néz előre, lesi az utat, de tudom, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy mit lát, olyan, mintha emlékezetből mozgatná a kormányt. Csoda, hogy egyáltalán valamennyire tud az útra figyelni, tiszta ideg. Látom, ahogy megfeszülnek az izmai, ahogy a kormányt tartja, sose vezetett még így.  Gondolom, becsapottnak érzi magát, de ezt én is mondhatnám, éveken át titkolózott előttem. Mondjuk, ez alól én se vagyok kivétel, részben ezért is nem vagyok annyira felháborodva.  Úgy érzem, lesznek még itt meglepetések.

Matt:

Mindig titkolóznak előttem, mindig mindenki. Sose képes senki a szemembe mondani az igazat. Tüzes most megint, vagy próbára tesz, vagy valami nagyon rosszon töri a fejét. Egy ártatlan lányt miért akar egy ilyen veszélyes helyzetbe beledobni? Mi köze lehet Lilinek mindenhez? Olyan nyugodtan ül itt mellettem, miközben én csak követem a megérzésem. Nem tudok hova menni, csak egy helyre, az erdő szélén. Talán ott végre nyugalom lesz, és minden kérdésre kapok választ. De vajon mit mondhatott neki Michael? Nem fél tőlem. Tudhatja a titkom? Mit tud és mit nem? Áh, ez az átkozott bizonytalanság megöl. 

Lili:

Nem bírom. Egyre feszültebb és ezzel engem is egyre jobban felidegesít. Nem tudok mondani neki semmit. Úgy érzem, hogy minden hang, minden mondat, amit eddig láttam és tudtam, hogy el akarok neki mondani, odalett. Talán nem sokára megáll, de addigra össze kéne szednem magam. Kitalálni, hogy tálalom neki az igazságot, vagy, hogy fog reagálni arra, ha elmondom, mire vagyok képes. De egyáltalán mi az, amit elmondhatok? Mennyi az? Hol a határ? Bárcsak a gondolataiba látnék ilyenkor!

Matt:

Mit mondjak neki? Hogy kezdjek neki? Lehet nem is tud semmiről, csak én értettem félre a dolgokat, lehet nem is hallott semmit, amit mondtam. Mi van, ha elszúrom, mert valami hülyeséget teszek? De talán ez a legalkalmasabb idő arra, hogy elmeséljek neki mindent magamról és megtudja ki is az, aki odáig van érte és a világon mindennél jobban szereti. De mi van, ha elszalad tőlem, vagy fél? Bár nem látom rajta, a helyzethez képes elég nyugodtnak látszik, lehet, jól titkolja, hogy belül forr. De örülnék neki, ha legalább egy részét tudnám annak, hogy min jár az esze. Talán most megtudom. Végre ide értünk, ez a pár perces út is több órának tűnt. Több óra kétely és kérdések.
Leálltam az út szélén és leállítottam a kocsit. Vettem egy mély levegőt, megpróbáltam egyre gyorsuló szívemet egy kis oxigénhez juttatni, de mintha semmire se mentem volna vele. Ránéztem gyönyörű szemeire, bájos arcára és megijedtem. Szeretem, és nem akarom elveszíteni, de nem lehetek ennyire gyáva, lépnem kell, itt az ideje, hogy végre nagyfiú legyek és bevalljak mindent. Szólni nem tudtam, ezért kiszálltam, körbekerültem a kocsi, majd kinyitottam Lilinek az ajtót. Csak nézett rám, meglepődött rajtam. Várt egy kicsit, majd kiszállt és elindultunk beljebb. Egy virágos kertbe jutottunk. Leültem az egyik padra, majd Lili is mellém. Előre dőltem, a kezemet összekulcsoltam a térdem felett. Nem tudtam ránézni, zavarban voltam és valahol féltem is azoktól a gyönyörű szemektől.

- Nem értek semmit se – nyögtem ki végre valami értelmes mondatot. – Lehet az én hibám, mert az elmúlt pár nap őrület volt és most képtelen vagyok felfogni a dolgokat, de a szálak teljesen összekuszálódtak, nem értem, hogy te mit keresel itt.
- Okkal vagyok itt. – Hirtelen érintése teljesen meglepett. Egyik kezével átkarolt, a másikat pedig tenyerembe illesztette.  Úgy éreztem, mintha szárnyalnék és egy másik világba kerültem volna. Szeme ragyogott, de egyben szomorú is volt.
- Mi baj van?
- Semmi, csak folytasd. – Miért hátrált meg? Valamit mondani akart, de visszalépett. Jó, akkor rám vár a neheze, most már nincs mese, ki kell tálalnom mindent.
- Mondanom kell valamit, ami lehet, nem tetszik majd, de kérlek, ne ijedj meg! – egy kis erőt vettem magamon, majd folytattam. – Van valami az életemben, amit mindig is igyekeztem titkolni. Szerencsére eddig semmi se derült ki, de most úgy tűnik, hogy fordulópont következett be és valakivel meg kell ezt osztanom. Ne értsd félre, mert örülök, hogy te vagy az, akinek végre elmondhatom, csak félek attól, hogy hogyan fogsz erre reagálni.  – Szemei kíváncsian fürkésztek és alig várta, hogy folytassam. – Elég különleges és fura életem van. Nem könnyű elmondani és azt se tudom, hogy mit mondjak és hogyan, a lényeg, hogy vannak dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni és ez is közéjük tartozik. – Bárcsak kitalálná, hogy mit akarok neki mondani, mert ez így szörnyű, nem tudom, hogy osszam meg vele ezt az információt úgy, hogy meg is értse és ne is meneküljön el tőlem.
- Azt akarod mondani, hogy van egy angyalod, akivel néha küldetéseket hajtotok végre? – Mintha elvágtak volna bennem mindent. Fel se fogtam először, hogy miket mond.
- Mi? Ezt meg honnan?
- Tudod, én sem vagyok egy normális ember. Nekem is volt előtted titkom, amit féltem elmondani. Részben ez. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehetséges az, hogy látom az angyalodat, mert mást nem látok, csak őt.
- Azóta, mióta?
- Igen, a kezdetek óta tudom, hogy van neked, csak féltem megkérdezni. Azt hittem, hogy bolond vagyok, vagy képzelődök. Próbáltam kideríteni, hogy mi van velem. Majd kitaláltam, hogy ő téged követ, mert se nálam nem jelent meg soha, se a közvetlen közelembe, mindig csak akkor láttam, ha te is ott voltál. Néha láttalak beszélni a semmihez, tulajdonképp, és elkaptam néhány pillantásodat, amikor rá néztél, innen tudtam, hogy te is látod, és nem vagyok bolond.
- Te tudsz mindenről? – Hirtelen öröm és csalódás töltött el egyszerre. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kell, vagy elrettennem, hogy nem vettem észre és nem mondta. – Miért nem mondtad, vagy jelezted?
- Nem tudom, akartam. Volt, hogy ott voltam nálad és beszélni akartam róla, de aztán nem mertem. Gondoltam, okkal nem beszélsz róla és úgy voltam vele, hogy kivárom, hátha közlöd velem valamikor.
- Nem baj, a lényeg, hogy tudsz mindenről. És ez nem zavar téged? – Tényleg lehetséges az, hogy elfogadja?
- Nem, egyáltalán. – Elhallgatott. Úgy néz, mintha bűnösnek érezné magát valamiért. A tekintetét elvette és nem engedte, hogy a szemébe nézhessek. Jó szorosan magamhoz húztam, a karommal átöleltem és megsimítottam bársonyos arcát.
- Mondd el nyugodtan, bármi is nyomja a szívedet, oszd meg velem! – suttogtam a fülébe. Hogy lehet az, hogy van egy nő, akit az életemnél is jobban szeretek és elfogadja azt, ami vagyok? Újdonságot nem tud mondani, legalábbis azt hiszem.
- Van valami, amit én sem mertem elmondani neked. Mindkettőnk nagy titokkal rendelkezik, mindketten kivételes alakok vagyunk, talán ezért is hozott minket össze a sors. Elég zavarodott dolog ez, és beszélnem is nehéz róla. Michael keresett meg engem, azért, hogy segítsek nektek a harc során. Nem tudom honnan, nem is érdekel, hogy tudja, de nekem is van tehetségem, ezért jött el hozzám. – Miről beszél? Ő is olyan lenne, mint én? Dehogy, akkor mondta volna, hogy neki is van angyala. Akkor meg miről beszél? Észrevette rajtam, hogy töprengek azon, amiket most mondott, ezért egy kis szünetet tartott és a reagálásomat figyelte. – Nem hasonlít az erőm a tiédhez, én ugyanis gyógyító vagyok. Nem tudom, miért olyan különleges erő ez, hogy Michael felkeresett miatta, de ez történt. Elég régóta tudom és használom az adottságom. A családomon kívül senki se tud erről, neked is azért nem mondtam, mert nem mertem, vagy valami hasonló.

Lili:

Mit mondtam? Az utolsó pár mondatom hallatára teljesen kiakadt. Azt hittem rohamot kap, annyira sokkoltam. Hirtelen felállt mellőlem, hátat fordított nekem, zsebre tette a kezét és meredt a semmibe. Én akasztottam ennyire ki, vagy az elmúlt pár perc? Végül is, ha azt nézzük ideje volt már, hogy meg tudja mi az igazság.

- Nem élhetünk állandó titokban és rettegésben. Egyszer a másikunk úgy is lebukott volna, vagy valamilyen módon kiderült volna, hogy mikre képes. Ideje volt már, hogy ki is mondjuk. Nem gondolod? – Felálltam mellé és megérintettem merev kezét. Nem nézett rám, mintha keresett volna valamit a szemével a távolba.  Gondolom, Michaelt hibáztatja mindenért. – Nem ő a hibás. A mi dolgunk lett volna, hogy bevalljuk a másiknak a dolgokat, mi mégsem tettük. Az már mellékes, hogy tudott mindenről.
- Ne védd! – tört ki belőle. Hangja tele volt dühvel és keserűséggel, mintha összetörtem volna benne minden rólam alkotott képét.
- Most csalódtál bennem? – A szemembe lassan könnyek gyűltek össze. Mi van, ha így van és ezek után nem úgy néz majd rám, ahogy eddig. – Mert, ha ez baj, akkor nyugodtan megmondhatod, nem haragszom meg érte, csak… - Nem engedte, hogy tovább mondjam, megfordult, a karjaiba zárt és megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam, mi van, és hol vagyok, majd rájöttem, hogy Matt meleg és erős karjaiban nyugszom és csókolózunk. Mindig meg tud lepni. Csókja és közelsége teljesen lenyugtatott.

Matt:

Sose éreztem még így senki iránt. Imádom, ha a karjaimban tarthatom, érezhetem teste melegét, csókja édességét. Ha tehetném, sosem engedném el, főleg most nem. Kicsit távolabb húztam az arcom az övétől, hogy a szemébe nézhessek.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy zavar? Sajnálom, hogy nem mondtam ezt el neked, hidd el milliószor próbáltam és töprengtem rajta, hogy közöljem, de látod, sose ment. De most már tudjuk a másik titkát.
- Szóval akkor nem zavar? – kérdezte azon az ártatlan hangján, amivel bárkit rabul lejt.
- Ugyan, te kis bolond. Szent a béke?
- Szent! De nem is volt harag – nevetett fel.
- Ígérjük meg itt és most egymásnak, hogy soha többet nem titkolózunk a másik előtt. Mindent elmondunk, amit csak lehet, még, ha az hihetetlen dolog is. – Ezek után nekem biztos nem lesz előtte titkom. Mondjuk, már tud rólam mindent, még a legnagyobb titkom is.
- Ígérem. – A szeme ragyogott, hatalmas mosoly terült el az arcán, lehetetlen volt neki ellenállni. Újra megcsókoltam, de most még szenvedélyesebben.
- Várjunk csak! – világosodtam meg hirtelen. – Ez oké, de te mit kerestél az erdőbe? Miért is keresett fel téged Michael?
- Hogy segítsek nektek.
- Te? Miben tudnál?
- Nem tudom, ezt pontosan nem mondta el, csak annyit, hogy jó lenne, ha én is ott lennénk a harc során, mert az erőm jól jön majd, vagy valami ilyesmi.
- Ezt hogy gondolta? Mégis hogy? Azt hiszi, hogy majd én ezt engedem. Mégis mit képzel? Ezzel túllőtt minden határon! – Hogy lehettem ilyen hülye, tudtam, hogy valamire készül. Láttam rajta, hogy titkolózik, de ezt nem gondoltam tőle. Hogy engedheti ezt? Tudja, hogy mit jelent számomra Lili és harcba küldi?
- Várj, Matt! Én vállaltam, önszántamból! – Egy kéz kapott utánam, de ki szakadtam belőle és siettem a kocsimhoz.

Lili:

Hiába kiabáltam utána, hogy ne rohanjon el, beszéljük meg, nem hallotta. Ment, elvakította a düh. Tudom, hogy félt és haragszik, amiért belementem, de ez az én keresztem. Vállaltam.
Nem lehetett megállítani, csak rohant az autójához, én meg utána.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor inkább ezt a részt kihagyom. Bár nem biztos, hogy el tudtam volna kerülni azt, hogy így kikeljen magából. Utána futottam és gyorsan bepattantam mellé, a kocsiba. Beindította a kocsit, majd tövig nyomta a gázt. Azt hittem a szívem is kiugrik a helyéről. Ellenben ő teljesen nyugodtan fogta a kormányt és mereven nézett előre, már megint. Mi jön még ezután? Hiába szólongatom a nevén, nem figyel. Mást már nem tudok tenni, csak a kellő időbe közbelépek, ha ezzel megyek akármire is.

Matt:

Hogy lehettem ennyire hülye, ezt nem hiszem el! Bíztam benne és most életem szerelmét sodorja bajba? Az én éltem kit érdekel, de az övé! Az övé egy kincs! Itt ül mellettem és riadtan néz rám, miközben én bennem forr a düh és nem merek ránézni. Nem, mert tudom, hogy pár perc alatt megnyugtatna, és újra boldogságba repülnék. De most nem akarom ezt! Vissza akarok menni és beolvasni Michaelnak! Ez a tervem és most véghez is fogom vinni. Nem engedek a kísértésnek, hogy Lili megvigasztaljon és újra a karjaimba zárjam! Majd utána! Először fény derítek arra, hogy mit titkol még előttem, és hogy mit akar tőle Michael.
Már csak pár méter és ott vagyok. Látom, ahogy az erdő egyre közelebb ér, egyre közelebb hozzá.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.