Egy szent lélek érintése, egy szent tárgy fájdalma és egy élet ereje, ami örökre megrepeszti. 

Matt:

Első lépés: egy szent tárggyal kell megsebeznem. Ez az íjam, ami mindenen áthatol. Így teljes erőmből beleszúrtam az egyik pillér, izzó írásába. Erre hatalmas sikítások, ordítások törtek fel, a kinti szörnyek megbolondultak, a többiek alig tudták feltartóztatni őket. Rögtön elindultak felém. Gyorsan kell véghezvinnem a tervet.
Második lépés: egy szent lélek érintése. Meg kell érintenem, tiszta lélekkel, ártatlanul, sebezetlenül. Mint a kinevezett jóként. Kezeim gyorsabban indultak meg a kapu irányába, mint azt fel tudtam volna fogni. Mindkét kezemmel neki támaszkodtam az erődítménynek, mit újabb reccsenések és sikolyok követtek. A fal beleremegett, engem végigjárt a félelem és a gonosz hatalma. Éreztem, ahogy elkezdi kiszívni belőlem a jóságot, az életet, mindenem. Mintha a kapu pusztulásával én is eltűnnék.
Harmadik lépés: egy élet ereje. Az életem. Minden képességem, minden erőm, minden hatalmam, és én magam veszek talán oda. Egyre jobban éreztem, ahogy elhagy az erőm, a lábam elkezd remegni és mintha már nem is lennék ott. De közben halottam, ahogy hatalmas fájdalmas segélykérések irányulnak felém, ahogy a kaput egyre jobban elhagyja az élet; a kékes köd már alig észlelhető. De mikor azt hittem, hogy csak ennyi, egy hatalmas fekete kéz nyúlt ki felém, megérintette a mellkasom és ellepet a hideg. Fullasztó fájdalom járta át a testem, a kapu kidőlt, a világ pedig elsötétült.

Lili:

Mi van, ha nem láthatom többet Mattet? Ha nem mondhatom meg neki, hogy mennyire szeretem? Az életem itt érne véget? Az nem lehet. Az anyámnak szüksége van rám, lehet most is rosszul van. Nem, az nem lehet, most jól van, figyeltem rá, hogy míg távol kell lennem, ne essen baja. De mikre gondolok, most menekülnöm kell.
Hirtelen elém ugrott a vadállat. Láttam, ahogy izzó szemei végigfutnak rajtam és csak arra vár, hogy belém mélyeszthesse fogait. Ugyan milyen esélyem lenne ellene? Hogy tudnám megvédeni magam? Hiába ordítanék, hiába próbálnék elfutni, semmi esélyem, nem beszélve arról, hogy a félelmemet még jobban élvezné. Talán, ha lassan hátrálok, vagy valahogy kikerülöm; nem az lehetetlen. De mégis mire vár? Lehet, arra, hogy megmozduljak és rám ugorhasson. Csakhogy ő türelmetlenebb volt, mint én, így elindult felém, majdnem elért már, mikor egyszer csak fejjel a talajra érkezett. Mögötte nem más állt, mint Dan, akiről azt hittem, hogy már rég messze jár. Előre lépett, majd kihúzta a dög hátából a kését. Mélyen a szemembe nézett. Mintha a lelkembe látna, tudná, hogy mekkora meglepetés ért most, tudná, hogy mennyire féltem, mintha tudná, hogy azt éreztem, hogy most meg fogok halni.

- Te meg hogy – kezdtem el dadogni, de a szavakat oly nehezen írta le a szám, hogy annak örültem, ennyit ki tudtam magamból sajtolni.
- Azt hitted, csak úgy itt hagylak, mégiscsak a vezér barátnője vagy és mi tiszteljük őt, így téged is. Kicsit rossz abban a tudatban élni, hogy azt hitted, csak úgy hátra hagylak.
- Ne mondd, hogy nem fordult meg a fejedben? – Igyekeztem nyugodtnak tűnni. Lépteim immár követték az övéit.
- Nem. Hidd el, te nem látsz az én fejembe. Előre futottam, hogy a háta mögé tudjak kerülni. Ne úgy gondolkozz, mint bármelyik másik ember, itt ne, máskülönben meghalsz. És most gyere, próbáld velem tartani az iramot és figyelj arra, mit mondok neked. Sajnos elég veszélyes terepre viszlek, de itt sem hagyhatlak, elég könnyen el tudnak intézni téged és ezt nem akarom Mattnek. Most viszont lehet, olyat fogok tenni, amivel kicsit kihúzom nála a gyufát, mivel én mindenáron be akarok menni a harc közepébe. Téged megpróbálhatlak valahol elrejteni.
- Ne, azt semmiképp nem akarom. Én is menni akarok veled, tudni akarom, mi van Mattel, látni akarom és segíteni neki és másoknak.
- Oké, akkor kérlek, ne kavarodj semmi veszélyes üldözésbe, és ha lehet, akkor tedd azt, amit mondok neked.
- Rendben.
- Akkor gyere szorosan mellettem. Tessék, ezzel meg tudod magad védeni, ha ügyes vagy – nyomta az egyik kését a kezembe. Érdekes volt. Éreztem, ahogy átjár az energia. Nem egy szokványos szúró eszköz volt, annál sokkalta több. Nem merem elrakni, ki tudja, melyik másodpercben jön még jól. – Elég közel vagyunk, látod. A fény és a morajok felé kell haladnunk, de figyelj nagyon, mindig állj lesben. Az az eszköz, amit a kezedbe tartasz szent ereklye, ha beleszúrod az ellenségedbe, megsemmisül. A leghatásosabb, ha a szívébe döföd, már ha tudod, mert akkor rögtön elpusztul, és nem vergődik tovább veled.
- Óh, oké. – Szóval, azért ilyen különleges az érintése. Olyan, mintha hatással lenne rám. – De ha most ide adod nekem a tiédet, akkor mi lesz nálad?
- Van még egy - csúsztatta elő a kabátja alól. Acélhegye visszaverte az előttünk egyre sűrűsödő fényeket.
- Megérkeztünk – suttogta halkan, a hideg levegőbe.

Egyszerre volt kihalt, torz, vihardúltra, kietlen, mégis élettel teli, félelmetes, veszélyes és döbbenetes az a hely, az a szituáció, ami elém tárult. A lábam hirtelen elkezdett remegni, a kés majdnem kicsúszott a kezemből, a szívem pedig egyre gyorsabban dobogott.

- Próbáld meg a félelmed leplezni, mert így találnak rád a legkönnyebben. – Ezt meg honnan tudja? Ennyire látszódna rajtam? Azt kétlem, mindvégig maga elé nézett, rám egy pillanatra se. Ezek szerint neki is van valami adottsága.
- Látod valahol Mattet? – Tudom, hogy valahol önzőség, de most az ő egészsége érdekel a legjobban. Semmi másra nem tudtam koncentrálni, csakhogy a szemem ráakadjon egy hozzá hasonló árnyékra, de olyan sokan küzdöttek egymás ellen, hogy nem tudtam kivenni az arcokat.
Iszonyatos, fülsikító kiáltások törtek fel az ellenségből. Szinte egyszerre indultak meg egy bizonyos pont felé.  Valami baj van, érzem. Matt is ott van, ez biztos. De vajon biztonságban? Vagy pont ő az, aki ellen minden gonosz fellázadt? Az nem lehet. Oda kell mennem, meg kell néznem, mellette kell lennem, de hogy tegyem, hogy nekem ne essen bajom?
- Valami baj van. Te maradj itt! – Itt hagyott! Dan itt hagyott! Egyedül. Azt hiszi, hogy majd szót fogadok neki, mikor valószínű, hogy életem legfontosabb személye bajba van? Hát azt nem!
Most az egyszer nem fogok szót fogadni másoknak, azt teszem, amit a szívem súg és bemegyek a harc közepébe. Félelemmel tele, mégis elszántan vetettem bele magam az éjszakába. Berohantam a tömegbe és próbáltam mások mozdulatait ellesni, és úgy tenni, némileg azt a látszatot kelteni, mintha én is közéjük tartoznék. Bár a vámpírok, vérfarkasok és egyéb fantasztikus lények mellett semmi vagyok és kitűnök közülük, de addig, míg nem ismerik fel, hogy más vagyok, nincs gond. Sikeresen hasba szúrtam egy felém szaladó szőrös lényt. Fura volt, mintha félig ember lett volna, félig pedig egy szárnyas lény. Nem számított arra, hogy a kabátomba csúsztatva ott lapul egy elég értékes eszköz, amivel sebet üthetek rajta, sőt el is pusztíthatom vele.  Ez volt a hibája.
Lebénultam.  Eddig még soha nem öltem meg senkit, mindig is azért voltam, hogy meggyógyítsam azokat az embereket, akiknek szüksége van rá. Mégis, most pont én vagyok, aki végzett valamivel. Soha sem gondoltam, hogy én ilyen tettre valaha is képes leszek. Tudom, hogy ezzel jót tettem, tudom, hogy nem hibáztam, megvédtem magam és másokat is, de mégis, az a tudat, hogy pusztítottam, megrémiszt és teljesen lebénít. De ez nem maradhat így, nem láthatják rajtam, hogy majdnem megsajnáltam azt a lényt, nem tudhatják, hogy megtörtem, nekem most előre kell mennem, megkeresnem Mattet. Szüksége van rám, érzem és tudom. Nem tudom, miért van, de mintha a segítségem kérné, mintha a nevemen szólítana.

- Neked nem szabadna itt lenned! – fogta meg a kezem és húzott szorosan magához egy magas, szőke hajú srác. – Miért nem vagy a peremterületen? Menj innen!
- Nem megyek sehova! – Próbáltam kiszabadulni erős tartásából, de szinte lehetetlen volt, csak annyit tudtam elérni, hogy teljesen szembe kerültem vele és mélyen belenézhettem zöld szemeibe.
- Meg akarsz halni? Vagy ennyire hülye vagy? Nem látod, hogy mi folyik itt? – Újabb hatalmas sikolyok szakadtak fel. Elviselhetetlen a fájdalom, ami végig hasított a dobhártyámon keresztül az egész testemen és a földre kényszerített.
- Te nem ide való vagy, te is tudod. Menj el, amíg nem esik komolyabb bajod. – Kezével igyekezett megtámasztani és felállítani, még mielőtt bármi is észrevenné gyengeségem.
- Nem lehet, nem érted, Mattnek szüksége van rám! Különben is, ki vagy te, nem is ismerlek!
- De én ismerlek téged. A nevem Tonk. De ez nem az ideje az ismerkedésünknek. Matt most egy nagyon fontos feladatnak tesz eleget, engem bízott meg addig a vezetéssel, jobb lenne, ha addig kimaradnál a dolgokból. Hidd el, jobban jársz.
- De nem érted? Nekem látnom kell, hogy van! Szerinted majd engedélyt fogok tőled kérni? Engedj!
- Én szóltam. – Kitörtem a keze nyújtotta csapdából és elindultam arra, amerre a szívem vezetett.

Nem tudom, hogy bízhatta Matt a vezetést erre az alakra, egyáltalán nem szimpatikus, szerintem azt se tudja, mit csinál. Különben is, honnan ismer, én még sose láttam! Majd ha végre megtalálom Mattet, szólok neki, hogy vegye vissza a vezetést.
Már nem sok van hátra, tudom, érzem. Újabb tébolyult ordítás kényszerített megállásra. Mi az, ami ennyire kínozhatja a gonoszokat? Ki az, aki mindezt kiváltja belőlük? És miért van az, hogy én is pont arra rohanok, amerre ők tartanak? De nem csak én, ők, hanem mindenki. Mintha minden jó egy valakit védene. Miért van olyan rossz érzésem?
- Matt! Matt!
Végre megláttam. A földön hevert, ájultan. Előtte egy hatalmas kapu tört szét darabokra. Mellettem vérfarkasok harapták szét ellenfeleiket. Többen felismertek a jók közül, látták, hogy elindulok Matt felé és elkezdtek mellém tornyosulni, hogy megvédjenek, és szabad utat nyissanak nekem a félholtan heverő test felé.
- Matt! Istenem, mi történt veled? Kérlek, térj magadhoz, mondj valamit! – A könnyeimtől alig láttam elfehéredett arcát. Meg kell mentenem! Ilyen félelmet még sose éreztem, még akkor se, mikor az anyám életéről volt szó. Ez mindennél rosszabb.
Remegő kezemet a mellkasára tettem és elkezdtem gyógyítani. Hallottam, ahogy a szíve oly gyengén, de dobog. Éreztem, ahogy a vére áramlik a testében és oxigént szállít. Él, minden egyes porcikájával jelzi, hogy jól van, mégsem ébred fel! Miért? Miért nem hat most az erőm? Mit nem csinálok jól? Lehet, meg kell nyugodnom, talán a félelem és az idegesség? Vagy csak mert annyira akarom, hogy végre kinyissa a szemét és rám mosolyogjon?
- Na, sikerül? – guggolt le mellém Dan.
- Nem, nem megy! Valamiért nem ébred fel! – Hallottam, ahogy a hangom remeg a zokogástól, könnycseppjeim végig csordultak az arcomon, lehullva a kezemre. Egy pillanatra felemelkedett a mellkasa, de nem kelt fel. Ugyanúgy, némán feküdt tovább.
- Próbáld újra! – Úgy tettem, ahogy mondta. Újra és újra éreztem az élet jeleit, de nem reagált. Minden erőmet bevetettem, de nem értem vele semmit se!
- Ezt nem értem. Miért nem ébredsz fel? Miért? Matt, szükségünk van rád, kérlek, nyisd ki a szemed! – Hangom egyre erőteljesebb lett, szinte már ordibáltam vele, de semmi reagálást nem kaptam rá. Dan rám nézett valami válaszra várva, de nem tudtam neki mit mondani.
- Vigyük el innen, itt nincs biztonságban. Gyertek ide, segítsetek! – szólt oda néhány alaknak, akik megfogták és elindultak vele az erdőbe. Közben többen is csatlakoztak köré és megvédték a testét a rá támadó gonoszoktól.
- Mindenki! – hallatta a hangját Tonk. – Végezzünk a megmaradtakkal, gyilkoljuk le mind egy szálig! – Egy pillanatra rám nézett és biccentett egyet a fejével. A nép Tonk bátorító szavára megindult, mindenki a harcra figyelt és nem ránk, a vezetőt cipelő csoportra. Lehet, hogy egy részem nem kedveli, de ezért most hálás voltam.
- Vigyük ki innen, biztonságba kell helyeznünk! – Mi történt veled Matt? Hogy hozzalak vissza?

Szerencsére az utunk az erdő szélére zökkenőmentes volt, már ha egy kisebb támadás legyűrése annak számít. Mi az, ami ellen az erőm nem jó? Mindent meg tudok gyógyítani, de ezt nem? Miért nem kel fel? Nem hiszem, hogy én hibáztam volna, mindent úgy csináltam, ahogy szoktam. Ahogy egyre jobban kiértünk, egyre több sebesült termett előttünk,míg végül teljesen ki nem jutottunk a védőburkon, ami valami oknál fogva kicsit nehezebb volt. Valamiért először nem akarta átengedni Mattet, ami sanda gyanút ébresztett bennem. De nem tudtam vele többet foglalkozni, mert mihelyst kiértünk, Justin elkapott és odahúzott a többi ájult testhez.
- Segíts rajtuk, kérlek! – Gondolom, még fel se fogta, hogy kit hoztunk, és hogy vele kéne foglalkoznom.
- De…
- Kérlek! – Szemei, mintha megteltek volna könnyel. Biztos neki is vannak ott szerettei és ezért meg tudom érteni, így nemet se tudok neki mondani. Bármennyire is fáj a puszta gondolat, de Matten egyelőre nem tudok segíteni, először rá kell jönnöm, hogy mi történhetett vele, addig is elvégzem a feladatom, amiért idejöttem. Segítek másokon.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.