-          Jaj, kislányom, végre itthon vagy – ujjongott apa, mikor beértem a konyhába. Szemei kikerekedtek, majd végigpásztáztak. Nem tudtam, és nem is vagyok képes elrejteni, hogy érzem magam és milyen kínokon mentem át. – Veled meg mi történt? Hogy nézel ki?

-          Hosszú történet, és nem most akarom megbeszélni. – Ez tényleg igaz, nem vagyok képes egy mondatot sem kinyögni arról, ami eddig velem történt, pedig tudom, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Kezembe vettem egy almát, majd hátat fordítottam neki és elindultam kifelé, ezzel is jelet adva neki, hogy nincs kedvem most hozzá.

-          Nehogy azt hidd, hogy csak úgy elmehetsz, és nem mondasz semmit magadról! Nem aludtál itthon, nem voltál a suliban, nem jártál haza. Még csak nem is szóltál ide telefonon, hogy ne aggódjatok értem, semmi bajom, csak egy fontos dolgot kell elintéznem.

-          Apa, ha azt mondom, hogy nincs kedvem erről beszélni, az úgy is van! Nem azt mondtam, hogy nem mondok el neked semmit, hanem azt, hogy most ne zaklass ezzel! – Komolyan feldühít, hogy lehet ennyire akaratos. Semmi kedvem most a társaságához.

-          Jogom van hozzá, hogy tudjam, miért nem voltál itt, mikor az anyádnak szüksége lett volna rád!

-          Anya! – Te jó isten, annyira másra figyeltem, hogy teljesen kiment a fejemből. - Mi van vele? Ugye jól van?

-          Jó látni, hogy aggódsz érte. – Megfordult, majd töltött magának egy bögre kávét. – Odafenn van a szobában, pihen, jól van. Szerencsére nélküled is tudom, hogy mit kell tenni, de egyre erősebbek a rohamai, csoda, hogy le tudtam nyugtatni. – Éreztem a fájdalmat a szavaiban, egyre jobban megviseli őt is, és ebben a legrosszabb az, hogy semmit nem tehetek ellene.

-          Akkor jó, felmegyek, lefürdöm és bedőlök az ágyba, ha kellek, a szobámban megtalálsz.

Felfelé haladva megálltam egy pillanatra anyu szobája mellett. Az ajtó félig nyitva volt, hallottam, amint fordul egyet az ágyon, mintha észrevette volna, hogy itt vagyok. Nincs kedvem most bemenni hozzá, ő is elkezdene kérdezősködni. Gyorsan, pipiskedve elosontam az ajtómhoz. Ledobtam magamról a piszokkal átitatott ruhámat, és beálltam a forró zuhany alá. Próbáltam kikapcsolni a gondolataimat, de nem sikerült, úgy zakatoltak a fejemben, mint egy célja vesztett gyorsvonat, aminek nincs végállomása, csak annyi, hogy gyorsan-gyorsan haladjon és mindent eltöröljön, ami az útjába kerül. Vajon ez meg fog változni valaha is? Rendbe jön minden, vagy el kell felejtenem, hogy valakit tiszta szívemből szerettem? Miért kell ilyen nehéz döntéseket hoznom? Már az ágyam sem ugyanaz, kényelmetlen, hideg, ismeretlen. A szobám mintha nem is az enyém lenne, idegennek tűnik. Bármire, ha ránézek, Matt jut eszembe és a sírás fog el. Hogy éljem ezt túl?

-          Miért tettétek ezt velem? Miért én? Matt mindig is titeket szolgált, soha nem jelentettem nektek akadályt! Miért vettétek el tőlem? – Már nincs erőm, hogy visszatartsam a kínt, amit Matt hiánya okoz. Már nincs erőm visszafogni a könnyeim, amik végigégetik az arcom, mert tudom; Matt él, lélegzik, mégis halott. A szívem ki akar törni a helyéről, fel akarja emészteni a testemet, a lelkemet! Ez a kín már elviselhetetlen! – Michael merre vagy? Kérlek, segíts rajtam!

-          Lili, tudod, hogy nem hívhatsz bármikor! – jelent meg mellettem. Kezét végighúzta a kezemen, hogy ne essek össze. Egy pillanatra jó érzés töltött el, olyan fenséges, mintha minden tényleg szép és jó lenne. De észrevette és elengedett.

-          Mintha olyan sokszor hívtalak volna! Tudsz valamit Mattről? – Kikerekedett szemekkel figyeltem, várva arra, hogy majd valami jót mondjon, hogy véget érhessen ez a heves dobogás a mellkasomban és végre a nyugalom lepjen el.

-          Nem hívhatsz folyamatosan, ha Mattre vagy kíváncsi. – Hátat fordított nekem, majd körbenézett a szobába. Olyan, mintha neki is hiányozna valami vagy valaki. – Nekem se olyan könnyű, hidd el. Nem ezt kívántam neki, titkon mindig is azt reméltem, hogy majd összejöttök, és mikor végre tényleg boldognak láttam, mindent elveszített. Sajnálom, hogy így kell szenvedned. – Hirtelen megfordult, mélyen a szemembe nézett, kezét a vállamra tette és újra nyugodt lett. – Egyvalamit ne feledj el! Azért tette ezt, hogy esélyetek legyen, hogy ne veszítsd el ténylegesen, és azért, hogy küzdjetek egymásért! Még nem veszítetted el, csak a helyzetetek vált egy kicsit nehezebbé.

-          Kösz, de ezzel nem sokra megyek, ha nincs mellettem! Oké, megpróbálok pozitív lenni, de valahogy ebben a helyzetben nem megy. Képtelen vagyok rá, csak egy űrt érzek az életemben, egy hatalmas hiányt, amit hirtelen nem lehet csak úgy betölteni.

-          Tudom, nekem is nehéz. Főleg, hogy új feladatot szabnak ki rám, gondolom, kapok megint egy új ifjoncot vagy valamit.

-          És Matt? Vele mi lesz? Ő hova megy? Látom majd, tudok vele beszélni? Ha őt hívom, akkor megjelenik nekem?

-          Lili, ez ennél bonyolultabb. Nem látogathatjuk csak úgy az embereket, ahogy mi szeretnénk, ezzel te is nagyon jól tisztában vagy. – Néha annyira rideg, néha pedig olyan barátságos, hogy már nem értem, teljesen összezavar. Mintha távol akarna maradni tőlem, de nem megy neki.

-          Miért bonyolult, hiszen emlékszik rám, tudja, hogy itt vagyok, még mindig ugyanúgy szeret engem. Ugye? – Ugyan mit változtat az, hogy most Matt angyal lett?

-          Ez nem egészen így van. – Megint az a komoly hangnem, amitől a hideg futkos a hátamon. Előre lépett az ablakhoz, majd a távolba merengett. Lassan kezdek rájönni, hogy ha ezt csinálja, nem akarja, hogy lássam az arcát, mintha tudná, hogy megingathatom az érzéseiben, vagy talán leolvashatnék róla valamit. Egy biztos; ez nem jó. Sose jó, ha komolyan kezd valamit. – Ő már más szerepet lát el. Nem az a dolga, hogy élvezze az életet, szeressen, kínlódjon, meghaljon. Nem, ez teljesen más. Megváltozik a gondolkodásmódja, az érzelmei is. Első helyen Atyánk szeretete lesz, és annak parancsának betartása. Nem léphet fel ellene, nem teheti azt, amit akar, kivéve, ha nincs erre engedélye, és Mattnek nem ez lesz a feladata.

-          Honnan veszed ezt, hogy ez történik vele, hisz te nem vagy ember, fogalmad sincs milyen volt! Egyáltalán hány emberből lett angyal? Olyan sokat ismersz, hogy így meg tudtad állapítani, mi fog történni? – Hirtelen felém fordult és megcsillant a szeme, mintha elfelejtett volna valamit és most jutott volna eszébe.

-          Igazad van! Ezt én el is felejtettem, örülök, hogy ezt eszembe jutattad. Tudod, hogy milyen zseni vagy? – Eddig ezt az oldalát nem láttam; boldogság lepte el, szinte már majdnem szárnyalt. Még a homlokomra is adott egy apró csókot, hálája jeléül. – Most megyek, utánanézek pár dolognak, még hallasz rólam.

-          Hé, nehogy elmenj most így! Hiszen még semmit nem mondtál Mattről!

-          Egyetlen kérdésedre válaszolhatok csak róla kapcsolatban, jó gondold át, mi az, amire most szükséged van, hogy tudj róla. – Ismét az a komoly arc. Hogy tud pillanatok alatt ennyit változni?

-          Mi az, hogy egyetlen kérdés?

-          Nem adhatok ki információkat róla, még nem engedték meg.

-          Szóval mindenről tudsz, hogy mi folyt odafenn, és nekem nem mondhatod el, mert a te nagy főnököd úgy döntött, hogy még ezt az egy esélyt sem adhatja meg nekem?

-          Röviden: igen. Mi lenne a kérdésed? Mi az, amit a szíved most szeretne?

-          Látni és beszélni Mattel – böktem rá rögtön a választ. Ez az, amire a legnagyobb szükségem van, tudni, hogy minden igaz, amit mond; hogy még van esély, hogy még minden rendbe jöhet. Tőle is akarom ezt hallani. – Láthatom Mattet? – Hosszú csönd, kínzó némaság.

-          Talán – mondta, majd eltűnt. Komolyan ennyi? Egy talán? Ezt nem hiszem el! Tisztán emlékszem rá, hogy az előbb azt mondta, egy kérdésemre válaszol, ez lett volna? Ennyi erővel inkább elmehetett volna, de nem az, hogy abba a hitbe ringat, hogy majd végre kapok róla valami hírt, rosszat, jót. Ennél talán még a „nem” is jobb lett volna. Ehelyett megint ugyanoda lyukadtam ki, ahonnan elindultam, a semmibe.

-          Kösz a semmit! – Remélem, meghallotta. És most mit csináljak? Mihez kezdjek? Hogy folytassam? Talán ha valamivel lefoglalnám magam?

Tovább kéne kutatnom Justinnal. Sőt mindenkit be kéne avatnom, aki csak ismerte és jóban volt Mattel, végül is minél többen vagyunk, annál gyorsabban találhatunk megoldást, és annál többet találhatunk. Ki tudja, talán vannak olyan különleges képességgel rendelkező emberek még, mint én, csak többre képesek. Minden követ meg kell mozgatnom, amit csak tudok. Emlékszem is, hogy van egy régi napló, amit még nagypapámtól kaptam. Elég érdekes dolgokat ír le, aminek eddig semmi hasznát nem vettem, de hátha majd most megyek vele valamire.

Persze amilyen ügyetlen vagyok, az első dolgom az volt, hogy leejtsem a földre és szerteszét csússzanak belőle a régi lapok. Kicsit nehézkesen hajoltam le, mintha a lábaim nem akarnának úgy mozogni, ahogy akarom, de sikerült végül letérdelnem. Óvatosan nyúltam a lapokhoz, mert tudtam, mennyire régiek, és mennyire értékesek nekem most. Majd ott termett még két kéz, hogy segítsenek. Egy pillanatra azt hittem, hogy képzelődöm a fáradtságtól, de hiába csuktam be a szemem és nyitottam ki újra meg újra, ugyanott volt. Két gyönyörű szempár mélyen az enyémbe nézett, keze melege az enyémet melegítette. Más volt, de még mindig az én Mattem. A szívem hevesen lüktetett, és végre boldogság öntött el. Nem tudtam hirtelen, hogy a szemeim a boldogságtól, vagy a meglepettségtől kezdtek el könnyezni, de nem is érdekelt, abban a pillanatban csak egyetlen dologra tudtam gondolni. Végre itt van, akit szeretek, és akire a legjobban vágytam. Mit mondjak neki?

-          Végre itt vagy! – ugrottam a nyakába gondolkodás nélkül. Szegényt olyan gyorsan lerohantam, hogy épphogy vissza tudott fogni a padlóra érkezéstől.

-          Hé, én is örülök neked. Nem is tudod, mennyire.

Matt:

Végre a kezeimben tarthatom, semmi másra nem vártam. Az illata bódító, a szívverése, a bőre melege ellenállhatatlan. Végre érezhetem, végre láthatom, végre én magam elmondhatom neki, hogy mennyire szeretem, és ne aggódjon értem.

-          Hogy vagy? Mi történt veled? Hogyhogy beszélhetek veled? Michael az előbb még itt volt, beszélgettünk, aztán hirtelen eltűnt, azt hittem ennyiben hagyta az egészet.

-          Most ezek nem érdekesek. – Bármeddig elhallgattam volna, amiket mesél, a kérdéseit, bármit, csakhogy halljam bársonyos hangját. – Nem sokáig maradhatok, úgy kellett kérnem, hogy itt lehessek veled; hogy elbúcsúzhassak tőled.

-          Ezt hogy érted? Miért nem láthatsz? Kérlek, mondj el mindent! – Szemeit hirtelen megint elöntötték a könnyek. Az én szívem is majd szétszakad, hogy ezt kell tennem, de mindent elkövetek azért, hogy újra vele lehessek.

-          Sajnos mindenre nincs időm. Kaptam egy feladatot, kihelyeztek valahova, de sajnos nem mondhatom el. Úgymond kiképzés, és egyben egy teszt is, hogy milyen vagyok most így angyalként. Az első kiképzés az, hogy el kell vonatkoztatnom, nem helyezhetem az érzéseimet előtérbe. Tudod, alapszabályok. Nem tudom, meddig nem találkozhatunk, de mindent megteszek, hogy minél hamarabb itt legyek újra melletted és segítsek neked. Te is tudod, hogy mennyire szeretlek! Michael mindent elmondott neked, hogy miért tettem meg ezt a lépést, elkerülhetetlen volt sajnos. Kérek tőled valamit. Ne add fel, keress engem, hagyok majd jeleket, hogy tudd, jól vagyok, nem kell miattam aggódnod, s hogy visszatérek hozzád. – Annyi mindent mondtam volna neki; hogy milyen odafent, hogy milyen feladatot kaptam, hogy legszívesebben minden éjszaka vele lennék és átölelném, hogy ne sírjon és ne bánkódjon, jó helyen vagyok. De meg van kötve a kezem és az időm is korlátolt.

-          Ezek szerint még mindig szeretsz? – nézett rám azokkal a ragyogó szemeivel.

-          Hogy nem tudnálak szeretni téged? Lehet, megváltoztam, de az érzelmeim nem, és nem is fognak soha.

-          Meddig maradhatsz? – Bárcsak vele tölthetném ezt az éjszakát, de nem lehet, jobb, ha nem húzom tovább. Még jobban fájna mindkettőnknek, most is nehéz elmennem, később pedig el sem tudnám engedni.

-          Már mennem kell. Csak egy rövid találkozóra volt időm. Kérlek, ne sírj, itt leszek veled, mindig fogok rád vigyázni, még ha nem is látsz. Michaelt is megbíztam vele, hogy ne hagyja, hogy bajod legyen. Szeretlek. – Egy utolsó csók. Egy utolsó érintés. Egy utolsó lélegzetvétel az illatából. – Nemsokára találkozunk, szerelmem, csak ne add fel!

Lili:

-          Én is szeretlek. – Elment. Ez a találkozás mindennél többet jelentett számomra.

Azon az éjszaka nem tudtam aludni, forgolódtam. Telihold volt, odakinn vonyítottak a kutyák, és csak ő járt az eszemben. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, majd elindultam a kórházba. A nővérek furán néztek rám, hogy mit keresek az éjszaka közepén benn, de tudták, hogy kihez jöttem, nem is akadályozták meg, hogy bemenjek Matthez. Mikor megláttam, olyan volt, mintha tényleg velem lenne, s mintha az a személy, akivel beszéltem, nem is Matt lett volna, hanem csak valami klón. De mikor jobban közelebb mentem és megláttam élettelen, fehér bőrét, rájöttem, hogy ő már nincs velem. Még is az, hogy láthatom az arcát egyfajta könnyedséget jelent nekem és egy kis vigaszt nyújt. Szorosan mellébújtam és becsuktam a szemem.

 Kedves naplóm!

Teltek-múltak a napok, de semmit nem találtam. Könyveket bújtam, de csak apró nyomok voltak elhintve, mintha egy hatalmas kirakós lenne apró darabokkal. Minden szál vezet valahova, valakihez, de sosem ér végét. Michael közben hozza az üzeneteket, hogy mi újság Mattel, ami felüdít, de a hiánya így is rémes és az anyám állapota is egyre rosszabb.

Hónapok teltek, a lelkesedésem még mindig töretlen, de a kín az egyre rosszabb. A hiány, a fájdalom… belepusztulok. Mattről is egyre kevesebbet tudok, Michael küldetésen van, nem zaklathatom állandóan, Matt küldetése pedig még nem ért véget. Justin jelent számomra néha vigaszt, van, hogy nem bírnám ki nélküle. Ő az, aki miatt még tudom, hogy ember vagyok és nem egy élő zombi. A reményt viszont soha nem adom fel, mert tudom, hogy még egy nap együtt leszek vele - vagy legalábbis remélem. De az éjszaka elviselhetetlen, az erőm elhagy. Csak a testem működik, csak az van még jelen ezen a földön, a lelkem valahol elveszett, amikor Matt is. Bízom benne, hogy újra visszatalálnak hozzám. NEM ADHATOM FEL! </i>

Vége 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.