Három évvel később

Ó, ez az átkozott nap. Ma inkább nem kellett volna kikelnem az ágyból, még a kocsim is cserben hagy, itt, a semmi közepén! Persze, hogy csak velem történhet ilyen. Sok fa, egyik követi a másikat, akár számolhatnám is őket, míg elérem a közeli benzinkutat. Ilyenkor miért nincs nekem is valami különleges képességem, ami repüléssel, vagy hirtelen ott terméssel járna? Mondjuk legalább nem éjszaka van, és még az est is messze van.

És húsz perc gyaloglás után végre fel is tűnt a benzinkút, innen már csak pár perc, és ott vagyok.

Nagy nehezen, női ésszel, sikerült töltenem egy kis benzint a kulacsomba, majd sorba állnom. Hogy van az, hogy az isten háta mögötti helyen ilyen sokan állnak a pénztárnál? Mindenkinek egyszerre robban le a kocsija? Vagy csak ennyire ki akar velem cseszni most mindenki?

Ilyen nincs! Hogy lehet az, hogy még a pénztáros is egy barom? Vagy csak a nőket nézik semmibe? Ah, hogy lett itt ekkora forgalom? – dörmögtem mérgesen magamban. Újra úton visszafelé, a lábam lassan nem érzem, de nem gond. – Nincs semmi gond, Lili – mondogattam magamban.

-          Lili – jött egy fuvallat a fák közül úgy, mintha az én nevemet mondták volna. Már az agyamra ment valami. Ez az egész nap szörnyű volt. – Lili – halottam megint, de most a hátam mögül, tisztán, érthetően. Ismerős volt, nagyon is. Ledermedtem egy pillanatra, és elemeztem a hangot a fejemben, majd mikor beazonosítottam, hátrafordultam.

-          Matt! – Igen ő volt az, ott állt velem szemben azzal az édes mosolyával! – Ugye most nem képzelődöm, kérlek, mondd azt, hogy nem képzelődöm, kérlek, mondd! – suttogtam, miközben csukva tartottam a szemem. Újra elképzeltem az utolsó találkozásunkat a szobámban. Újra ki akartam nyitni a szemem, hogy lássam, tényleg csak káprázat volt-e, de ő gyorsabb volt, és a szája az enyémre tapadt, kezei az arcomat simogatták. Nem álom! Tényleg itt van!

Folyatatás következik…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés