- Jé, kit látnak szemeim? A kis győztesünk! Kit fizettél le? – szólalt meg azon az undorító, nyafogó hangján, amitől a hideg is futkos a hátamon.
- Tudod, nekem nem kell lefizetni senkit azért, hogy elismerjék a munkám, nem úgy, mint neked! – Huh! El sem hiszem, hogy mindez az én számból jött ki. Hirtelen előre lépett egyet, az új Prada cipőjében, ami egy kicsit félre sikerült választás lett a tűzpiros ruhájához. Nem tudom ehhez a színhez, hogy megy a lila cipő, de ez nem meglepő. Sosem tudta, hogy mi illik és mi nem. Annyira közel álltunk egymáshoz, hogy szinte hallani lehetett a szívdobogását.
- Attól, mert mások behódolnak neked, én nem fogok! És jól figyelj, nem fogom engedni, hogy bármelyik munkámba beleszólj és irányíts! Te az én szememben mindig is vesztes leszel! – mondta, miközben a mutató ujjával felém mutogatott.
- Bocs, de most nyertem! Míg te, ha jól tudom, egyetlen egy elismerést sem kaptál! Kivétel persze a férfi kliensek, akikkel lefeküdtél, már, ha ők bármilyen elismerésben is részesítenek téged ezért. Most pedig bocsáss meg, de fontosabb dolgom is van! – Egy elégedett mosollyal hátat fordítottam neki és azzal a lendülettel az öltöző felé vettem az irányt.
Abban reménykedtem, hogy ott majd megtalálom Deant, de mikor bementem, őt már nem láttam sehol. Mindössze egy-két táncos maradt ott, akik épp pakolták a fellépő ruhájukat a táskájukba.
- Sziasztok! Deant merre találom? – fürkésztem hátha mégis meglátom valahol elbújva, de semmi.
- Szia! Nemrég ment el! – szólalt meg a sarokban lévő, hosszú, barna hajú lány - Van még egy fellépése és a csapat másik részével előre ment. Megmondjam neki, hogy kerested?
- Kösz, nem kell! Sziasztok! – majd hátat fordítottam és kimentem a teremből.
Valahogy abban reménykedtem, hogy ő ott lesz és majd talán, esetleg megünnepelhetjük a győzelmem. Ez nem jött össze. Csoda is lett volna, ha így alakul. De most nem fogok ezért elszomorodni, hiszen ma ünnepelni fogok, méghozzá a sikeremet, amiért annyit küzdöttem.

Szerencsére a csajok időben érkeztek a Zene Központ elé. Hála az istennek! Legalább nem kell többet olyanokkal jó pofiznom, akiket nem csípek. Nem mindig jó ötlet annyi csajt egy helyre zsúfolni, főleg, ha még versenyeznek is egymással.              
                                                                                                                                       
- Sziasztok! – rohantam oda gyorsan a barátaimhoz, hogy átöleljem őket. Név szerint Jessicát, Saraht és Flort.
Már szinte évezredek óta barátnők vagyunk Jessicával. Pontosabban a gimnázium óta ismerjük egymást, azóta is ugyanolyan pasi faló! Szinte semmit sem változott. Nem csodálom, azokkal a hosszú lábaival és szőke fürtjeivel minden pasit levesz a lábáról. Még csak annyit sem kell neki mondania, hogy: - Hello segítenétek?- Tíz pasi ugrik neki rögtön, hogy a kegyeibe férkőzzön. Sarah kicsit más jellem, ő visszahúzódóbb. Van szája, de még mekkora, csak ezt új társaságban nem mutatja. Aztán meg csodálkoznak rajta, ha megismerik, hogy mennyi poént tud elsütni. Na, nála a pasizás már nem megy olyan könnyen, valahogy mindig ideges lesz, meg zavarba jön, ha egy pasi közeledik hozzá és elkezd neki bókolni. Egyébként ő sem panaszkodhat ám a kék szemével és a természetesen göndör szőkésbarna hajával. Flort ismerem a legrégebb óta. Egy városban nőttünk fel, aztán a gimnáziumot is együtt nőttük ki, épphogy nem egy főiskolára jártunk. Mindent tud rólam, rám néz, és a gondolataimban olvas. Komolyan mondom, néha úgy viselkedik, mint egy lélekbulvár, az agyamra tud menni vele néha. Mondjuk, én pont így szeretem. Amúgy neki a legjobb négyünk közül, általában neki vannak a legtartósabb kapcsolatai. Csak tudnám, hogy csinálja! Számtalanszor kérdeztem tőle:
- Te mi a titkod? - Erre annyit mondott.
- Csak add magad! - Na, kösz, ezzel aztán sokra mentem.
- Te, most már mindig limuzinnal fogsz járni? - kérdezte Jessica, miután beszálltunk.
- Bocs, de el kell, hogy keserítselek, mert ez csak a mai napra járt a jelölteknek. Nem lesz minden napos.
- Kár! – Elég csüggedt hangon mondta, Jess.
- Szerintem, azért járhatott volna még úgy pluszban – bökte oda Sarah, miközben már a harmadik pohár pezsgőt öntötte magának.
- Hé, elég lesz végre! - vette ki a pezsgőt Flor a kezéből - Még az egész éjszaka hátra van, és te máris öntöd magadba a piát?
- Én biztos nem leszek a támaszod, ha nem állsz meg a lábadon! Tudod, hogy nem jól bírod a piát! – mentetem ki magam gyorsan.
- Ugyan már, csajok! Nem tudom, mit aggódtok! Ünnepelünk! – majd lehúzta a pohár pezsgőt!
- Aha, csak itt egy a gond Sarah, hogy engem ünnepeltek, én meg szeretném, ha nem innád le magad! Amúgy hova megyünk?- Reméltem végre valaki választ is ad, hogy mit terveztek a mai napra számomra.
- Egy klassz kis klubba – vette át a szót Jessica. – Nemrég nyílt, még én sem voltam ott, egyik ismerősöm mondta, hogy tök jó hely.
- Már ott is vagyunk! - közölte Sarah.
Az ajtók kitárultak, és miután kiszálltunk arra lettem figyelmes, hogy hatalmas sor kígyózik a klub bejáratától. Amit a hatalmas kék neonlámpák szerint Kék Csillagnak hívnak. Na, ez sem egy frappáns név egy night klubnak, de én ilyeneken már meg sem lepődök.
- Oké lányok, hogy fogunk bejutni? – fordultam feléjük – Mert én ezt a sort tuti nem állom végig!
- Ne aggódj, nem is kell! – ölelt belém Jessica és elindultunk az egyik hapsi felé.
- Hello!-  szólalt meg Jessica, azon a hízelgő hangján, nem mintha ezt az izomkolosszust nagyon érdekelné. Én meg sem mertem volna szólalni, elég rémisztő távolról is, hát még közelről. Mondjuk, azért is fizetik, hogy elijessze a hívatlan vendégeket.
- Én Jessica Lee vagyok, ha minden igaz rajta vagyok a névsoron! – pislogott a beengedőnkre.
- Igen. – Hú! Ha a kinézet nem lenne elég, még egy mély, dörmögő hang is társul hozzá. Na, ettől a hideg is kirázott! – Mehettek!
- Csak nem ezt is elintézted? – meglepődve kérdem tőle.
- Mit hittél? Hisz téged ünneplünk! - mosolygott elégedetten.
Mihelyst bementünk Sarah első szava:
- Hú, mennyi jó pasi! – Ami azt illeti, ebben most tényleg igaza van!
- Gyerünk, foglaltam egy külön helyet, csak nekünk! – mondta Jess.
- Külön helyet? – Mire számíthatok még ma?
- Tudjátok, hogy nekem barátom van! – kezdett el mentegetőzni Flor.
- Persze, hogy tudjuk! Nem kell ezt állandóan az orrunk alá dörgölnöd! – mondta kicsit féltékenyen Sarah.
- Nos, ez lesz a mi helyünk! A legjobb helyet kértem. - Körül nézett Jess és elmosolyodott. – Ez az!
A következő pillanatban már láttam is miért. Az asztalunktól pont oda lehetett látni a pulthoz, ahol egy helyes szőkésbarna srác ült, aki le sem vette a szemét Jessről. Persze ezt nem csak én vettem észre.
       - Ja, te már megtaláltad a következő prédád! - vetette fel Flor.
       - Én legalább élvezem az életet, ráadásul facér is vagyok! Na és te Amy? – nézett rám kérdőn azokkal a kék szemekkel, Jess.
       - Mi van velem? – próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnám, mire gondol. Tudtam, hogy azért hoztak ide, hogy végre összeszedjek valakit. Néha idegesítő, hogy mindenáron össze akarnak boronálni valakivel. Mintha nekem egyedül nem menne.
       - Mit hozhatok? – jelent meg egy magas pincérfiú.
       - Pezsgőt! Két üveggel! – mondta vidám arccal Sarah. Teljesen felpörgött ma.
       - Szóval van olyan srác a teremben, aki tetszik? – kérdezett vissza Jess, hogy ne tudjak a válasz alól kibújni. Túl könnyű is lett volna.
     - Nos, majd ha találok egyet, szólok! Nem mintha annyira szét tudtam volna nézni! – mondtam.
Majd meghozta a pincér a két üveg pezsgőt és kitöltötte a poharakba.
- Akkor emeljük poharunkat – kezdte a beszédet Flor – a barátnőnkre, aki ma a legnagyobb elismerést kapta a munkájába. Sok ilyen sikeres évet kívánok neked és egy belevaló pasit melléd! – tette hozzá humorosan. - Proszit!
- Proszit! – mondtuk egyszerre.

- Uh, láttátok mennyi jó pasi volt és mennyi legyeskedett mellettem? – kezdte az önimádatot Jess, miközben Flor és én próbáltuk becipelni a lakásába, ami nem ment könnyen. Jelentősen megnehezítette a helyzetünket, hogy részegen nem igen tud menni a nyolc centiméteres tűsarkújába, ráadásul Morzsi kiskutyája állandóan ránk ugrált, hogy simogassuk meg. Mintha az olyan egyszerű lenne a gazdájával a nyakunkban.
- Gyere ide! –Hívta magához Jess, mikor már sikerült az ágyára vonszolnunk. És se szó, se beszéd be is aludt, a kutyáját ölelve. Mondjuk, ez várható volt.
- Most akkor haza? – kérdezte Flor.
- Szerinted ezek után?- fordultam felé kérdőn, miután sikerült bezárnom a kapu ajtót.
- Nem érezted jól magad, látom rajtad!- kezdett el analizálni, miközben a limuzinnal elindultunk.
- Nem arról van szó! Én jól éreztem magam, tényleg! Ki tettétek magatokat! Csak. - És ez az a mondat, amit nem tudok folytatni, mert én sem tudom, hogy hogyan is van tovább. Ott van az a de, amire én sem jöttem rá. Minden tök jó volt, körül zsongtak minket a pasik, amit részben Jessnek is köszönhetünk. Az egész éjszakát átszórakoztuk, röhögtünk egy nagycsomót, részben a pia hatása miatt, egy halom helyes sráccal táncoltam, és mégis ott van az a de!- Nem tudom.
- Na, ez aztán válasz! Megkaptál mindent, mi az, ami mégis hiányzik? – nézett, azzal a mindent tudó szemeivel.
- Nem tudom, majd ha rájövök, szólok! – Egy részem valamit hiányolt, csak azt kéne megtalálnom, hogy az mi lehet!

Mire Flort is hazavittük hajnali öt óra volt. Hulla fáradtan omlottam a jó puha ágyba, de nem bírtam a szemem behunyni, a fülem még mindig csengett a hangos zenétől, ráadásul a saját szagomat sem bírtam elviselni. A dohány szaga és az az iszonyatosan büdös pia szag érződött rajtam, pedig én alig ittam. Inkább vettem egy forró fürdőt, de ott sem lett jobb. Igaz az a kellemetlen szag már eltűnt, és helyette finom rózsa illatot éreztem, hála az illatos gyertyáimnak, a gondolataim még mindig össze-vissza kalandoztak. ,
- Mi hiányzik? - szólaltam meg magamban, de a választ sehol sem lelem.
Még jó, hogy ma vasárnap van, és nem kell mennem dolgozni, más különben egy rongy lennék, akivel még felmosni sem lehetne a padlót.

Délután egy órakor a nap vakító fényére ébredtem. Fürdés után beestem az ágyba és elfelejtettem a függönyt behúzni, vagyis inkább nem maradt már erőm hozzá. Tíz perc is eltelt, mire rá jöttem, hogy merre vagyok és mi is történt. Mire nagy nehezen kivánszorogtam a konyhába és kinyitottam a hűtőt rájöttem, hogy hülyeség volt. Semmi ehető nem volt benne, nem mintha ez tőlem olyan szokatlan lenne. Így az maradt, hogy vagy rendelek valamit, amihez most egyáltalán nincs kedvem, ugyanis a gyomrom nem bírna ki most semmilyen kínait, vagy pizza támadást. Vagy, ami most inkább valószínűbb, hogy elmegyek egy étterembe, ott legalább normális étel is van. Csak ahhoz kicsit emberibbé kell magam varázsolnom! Úgyhogy felvettem egy farmert, a kedvenc kékkockás tornacipőm, egy hozzá passzoló kék inget, és a kedvenc fehér Gucci táskám. Csak mikor a tükörbe néztem láttam, hogy még valamire nagy szükségem lesz, valamire, ami eltakarja az arcom. Kicsit megviseltnek tűnik a tegnap este után. Így egy szürke sapka és egy nagy napszemüveg mellett döntöttem, fő a takarás!

Szerencsére étterem után nem kell járkálnom, mert van egy törzshelyem, ahova, ha van időm, betérek. Nagyon szeretem, mert nyugodt, hangulatos, régi módi, és ami most a legjobb, hogy ilyenkor csendes is. Leültem az egyik asztalhoz, ami az utcára nézett, így nézhetem az elhaladókat. Nem tudom miért, de ez engem mindig megnyugtat.
- Szia, Amy! Rég láttunk erre, már azt hittük, hogy el is felejtettél minket – szólalt meg egy ismerős hang mellőlem.
- Szia, Kate! Igen tudom, mostanság rengeteg dolgom volt, már hiányoztatok is! Főleg a jó ételeitek! – Most irigylem, hogy ő vasárnap délután is ilyen fitt és ilyen boldog.
- Nem sok mindenről maradtál le. Itt minden ugyanúgy megy, mint szokott. Pár napja volt itt egy német turistacsoport, ők csináltak itt egy kis fesztivált. Senki sem értette meg őket csak össze-vissza magyaráztak, de aztán minden megoldódott – nevette el magát. Belőlem viszont csak egy mosoly jött ki. Közben leült velem szembe és folytatta. – Kiderült, hogy csak nem találnak egy utcát, meg inni akartak egy kis frissítőt. Kár, hogy nem tanultam németül. Amúgy mért bugyoláltad be magad ennyire? – nézett rám azokkal nagy barna szemeivel.
- Buliztunk tegnap a csajokkal és kicsit többet ittam a kelleténél. Tudod, hogy nem bírom annyira a piát. – Levettem a napszemüvegem, most már nem kellett. Így azért jobb beszélgetni, meg úgy sem sütött már a Nap az arcomba.
- Hé, Kate! Menj már, szolgáld ki a vendégeket! – ordított mérgesen a fő pincér, Rachel, - Tudom, ha tehetnéd, az egész napot elbeszélgetnéd, de azért dolgozni is kéne! Bocs Amy!
- Ugyan, semmi gond! – mosolyogtam vissza kedvesen, nehogy újra rákezdjen. Így is zúg a fejem rendesen, nem kell még, hogy tovább kiabáljon.
- Akkor mit hozhatok?- állt fel lassan, és kicsit szomorkodva Kate. Ez most nem esett neki jól, láttam az arcán.
- Egy nagy tányér húsleves jól esne! – remélem azután a gyomromnak is jobb lesz, mert most le és felmozog benne minden, nem mintha annyi dolog lenne benne. Tegnap óta nem is ettem semmit, csak ittam, az is alkohol volt. Lehet, azért vagyok már ennyire rosszul.
- Rendben, akkor nem soká hozom – majd gyorsan el is viharzott és leadta a rendelést.

Épp néztem ki az ablakon, már vagy tíz perce, annyira bele merültem a forgatagba, amikor egy ismerős hangot hallottam meg. A pult felé fordítva a fejem láttam meg, hogy ki is az. Lehet, hogy nekem háttal állt, de ezeket a széles vállakat még így is felismerem. Felálltam, és ahogy az én állapotom engedte, szépen lassan oda battyogtam Deanhez.

- Szia! – érintettem meg a vállát. Érezni lehetett az izmait. Mázlista lehet az a csaj, akit ezekkel a kezekkel átölel.
- Szia! – mosolygott rám, amibe bele borzongtam. – Hát te mit keresel itt?
- Ez egy étterem, és enni jöttem – nevettem el magam – Te?
- Én meg a közelben jártam, és égető szükségem volt egy kávéra – Nem tudom, mit csinálok vele, ha továbbra is mosolyog. A végén még felmosó ronggyal fognak feltörölni.
- Volna kedved csatlakozni hozzám? – mutattam az asztalra, ahol ülök. És közben észrevettem, hogy Kate és Rachel is minket bámul. Na, már csak ez hiányzott.
- Persze, szívesen! – szerencsére egymással szemben ültünk le – Rejtőzködő álcát vettél fel? – biccentett a sapka felé
- Itt a tejes kávé – jelent meg hirtelen mellettünk Kate, majd felém fordult és rám kacsintott, miközben távozott. Még jó, hogy Dean pont akkor ivott bele a kávéjába, és semmit sem látott ebből. 
- És, mitől rejtőzködsz? –kérdezte Dean, miután sikerült lenyelnie a kortyot.
- A naptól –mosolyogtam rá, és elkezdtem kavargatni a gőzölgő levest. – Amúgy, tegnap bulizni voltam a lányokkal. Kicsit felöntöttünk a garatra, ráadásul keveset is aludtam.
- Ah, tudom miről beszélsz, múltkor velem is ez volt. Akkor ezek szerint jót buliztál? – dobott egy mosolyt megint, majd lehúzta az egész kávét. – Jaj, tényleg! El is felejtettem, gratulálok!
- Kösz. Ne aggódj, már tegnap gratuláltál, még azelőtt, hogy megkaptam volna a díjat – majd bele kezdtem a levesbe, hátha jobban leszek végre.
- Oda akartam még tegnap menni hozzád, de el kellett mennem. Volt még egy másik fellépése a bandának. – Elég idegesítő volt, hogy közbe nézte, ahogy eszem a levest. Így is nehezen tudtam magamba kanalazni.
- Ugyan! Amúgy, hogyhogy te is táncoltál? Azt hittem csak a tanár voltál. – Hogy lehet az, hogy egyre rosszabbul érzem magam?
- Igen én voltam a tanár, csakhogy az egyik srác lebetegedett, úgyhogy nekem kellett helyettesítenem. Ennyire forró, vagy csak nem esik jól? – kérdezte a levesre nézve. Na, szuper, még ezt is észreveszi.
- Mind a kettő. Nem sokat ettem tegnap az idegesség miatt, utána meg ittunk a csajokkal. Mondjuk, én nem olyan sokat, de nálam a kevés is bőven elég. Bár szerintem inkább, az alváshiány a fő probléma, akkor szoktam így kilenni – mondtam, miközben néztem azokat a gyönyörű szép, égkék szemeit.
- Ne aggódj, alszol majd egy jó nagyot – fogta meg közben a kezem. – És holnapra már ki is heverted!

Na, ez kellett nekem, ki is vagyok! Nem volt elég a tegnapi pezsgő és martini, amit bevittem magamba. Még ő is tesz egy sort rá. Nem mintha nem örülnék neki, hogy találkoztam vele, hogy itt ül velem és beszélgetünk, meg, hogy ennyire aranyos. Csak most olyan, mintha egyszerre minden összegyűlt volna a gyomromba és az akarna kijönni. De megpróbálom féken tartani a dolgokat!

- Kösz, remélem így is lesz! – mondtam zavaromban és nem eresztettem a kezét.

Na, és ezek után mi volt? Néma csönd. Csak ült velem szembe és nézte, ahogy eszem. Kicsit sem idegesítő ám, mikor kajál az ember és közben lesi valaki. Nem beszélve arról, hogy Kate és Rachel le sem vették rólunk a szemüket. És ezt most nem csak én vettem észre, hanem Dean is, de ezen ő csak egy jót mosolygott. Mondjuk, az egyik kezem még mindig fogta és simogatta, ami nem is volt olyan rossz. Végül sikerült megtörnie a kicsit már zavaró csendet!

- Van valami dolgod még ma? – kérdezte, miután sikeresen üresé tettem a tányért. – Vagy inkább ne zavarjanak napod van?
- Miért, mire gondolsz? – kérdeztem.
- Szoktál a Mulholland Drive-ra kimenni néha? Mikor van rá időd? – kérdezte azon a nyugtató hangján.
- Már nem is tudom, hogy mikor voltam ott utoljára. – Ugyan mikor lett volna időm egy kis pihenésre. Bár most szívesen elmennék.
- Mit szólnál, ha elmennénk oda? – kérdezte, miközben felálltunk az asztaltól.
- Nekem semmi kifogásom ellene – mosolyogtam rá.

Persze miközben kimentünk az étteremből Rachel és Kate szeme mindvégig rajtunk volt. Kicsit zavaró volt, de Dean nem foglalkozott vele. Hála az istennek!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.