Vihar

Caleb gyorsan odarohant a földön heverő lányhoz, miután meglátta, majd leguggolt mellé és nézte egy kicsit. Azok a gondolatok futottak végig az agyában, hogy vajon mit kereshet itt, mikor nemsokára hatalmas zivatar lesz. Nem bírta tovább, azon tétovázott, hogy felébressze-e, vagy a karjaiba vegye és elvigye innen. Végül nem bírt magával és elsimított egy tincset az arcából, mire Julie feleszmélt.

- Szia! – szólalt meg Megan kábán, majd nagy nehezen, miután felfogta, hogy mi történik, feltápászkodott.
- Szia! Nem tudom, hogy mit keresel itt, de most haza viszlek – állt fel és vette le magáról a kabátját a fiú, hogy átnyújthassa neki, de a lány nem engedte.
- Nem kell, jól vagyok, nem fázok. Csak pár csepp, nem kell tőle megijedni. – Csakhogy ebben a pillanatban egy hatalmasat dörgött az ég és kezdett hozzá iszonyatosan szakadni.
Gyorsan befutottak az egyik fa alá, de hamar rájöttek, hogy ott nem lesznek jó helyen. Részben, mert oda csaphat be leghamarabb a villám, másrészt ugyanúgy érte őket az eső. Így Caleb kabátját esernyőként használva, szorosan közel bújtak egymáshoz és elindultak, és amilyen gyorsan csak tudtak futottak, míg meg nem álltak Calebék háza előtt. Kicsit lassan és ügyetlenkedve, de sikerült bejutniuk a házba.

- Gyere, adok neked törölközőt, meg valami száraz rongyot – mondta a „házigazda”, majd elindult fel a lépcsőn, a szobája irányába.

A felső emeleten két szoba található, az egyik Caleb bátyjáé Geoffé, aki jelenleg az egyetemen tartózkodik, ráadásul a szülők is dolgoznak még, így a ház teljesen üresen fogadta a két esőtől menekülő fiatalt. A fürdőszoba rögtön a fiatalabbik fiú szobája mellett van.
- Köszi – fogta meg Julie a kék, pamut törölközőt.
- Nos, egy kicsit nagyobb vagyok nálad igaz, de talán tudok neked valami pólót keríteni, vagy esetleg nézhetek anyu ruhája között is neked valamit.
- Az a fehér pólód, aminek a hátán az a klassz minta van, megfelel.
- Azt láttam, hogy kinézted magadnak – ment a szekrényéhez Caleb, és kotorta elő az egyik kedvenc ruhadarabját. – Tessék, de jól vigyázz rá, becses darab.
- Már nem azért, de már vagy két éve vettem neked szülinapodra és még mindig ennyire szereted?
- Persze, ez az egyik legjobb darabom. Jól eltaláltad – ment újra vissza, hogy most már magának is keressen valamit, de előtte levette a teljesen vizes felsőjét, így Julie láthatta az izmos hasát, amit eltakarnak a ruhák. A felsőteste kidolgozott volt, de nem olyan, mint egy sportembernek, hanem arányosan. Látszott, hogy a sok munka megtette a hatását. Julie végigfuttatta rajta a tekintetét. Nézte az erőtől duzzadó kezét, amivel átöleli, ha rosszul érzi magát, vagy felviszi a szobájába, ha már teljesen kimerült. El akart fordulni, mert mégis a barátját fürkészi, de miután észrevett egy legördülő vízcseppet a srác sötétbarna hajáról, ami lassan haladt lefele izmos testén, odaragasztotta tekintetét. Követte egészen addig, míg az a kis esőmaradvány el nem érte a nadrágját és teljesen fel nem szívódott rajta. Egyszerre érezte, hogy elönti a vágy, és hogy minél tovább nézi, annál nehezebben tudja elengedni, ezért mihelyst erőt tudott venni magán, elfordult és inkább a falat nézte.
- Remélem nem fáztál meg, szép lenne, ha náthásan mennél haza. – fordult vissza Caleb, immár teljes ruházatban. – Erről jut eszembe, lehet szólni kéne a szüleidnek, hogy itt vagy nálam és, hogy, ha nem áll el az eső, már pedig nagyon úgy néz ki, akkor itt is maradsz nálunk.
- Á, nem akarok zavarni. Majd hazasétálok, vagy valami – fordult ő is vissza és próbált megszabadulni az érzéseitől, de nem sikerült neki.
- Persze, már nem azért, szerinted haza engedlek? – Caleb hangja kissé gúnyosan, és hitetlenkedően csengett. Nem tudta elképzelni, hogy gondolhat olyat róla a lány, hogy egy vihar kellős közepén elengedi?
- Nem – vallotta be ő is magának.
- Na, látod! Úgy hallom, haza jöttek anyáék, úgyhogy lemegyek és szólok nekik, majd ők elintézik ezt. – Szélsebesen elindult az előszobába, hogy elmondhasson mindent. Persze Caleb szülei semmi akadályát nem érezték ennek, hiszen rengetegszer aludt már velük Julie, és Mary mindig is örült neki, ha a fia ott marasztalja.
- Nos, a szüleiddel minden meg van beszélve, úgyhogy nyugodtan elhelyezkedhetsz az ágyon. Csak vigyázz ezt ki ne lötyögtesd! – nyújtott át egy bögre forró csokoládét, majd mindketten elmeredtek a saját világukba.
Néma csönd lett, nem lehetett mást hallani, csak ahogy ömlik a víz az ereszből, és ahogy a szél csapkod egy faágat az ablakhoz. Majd egyszerre csak hatalmas fénycsóvák jelentek meg, amiknek következtében hangos dörgések fenyegették tovább a lakókat. Julie egyre nyugtalanabbul érezte magát. Nem tetszett neki, ami most kint végbe megy, a saját kis ágyára vágyott és arra, hogy gyáván bebújjon a takarója alá és átölelje a kedvenc szív alakú párnáját. Caleb mindeközben nyugodtan kortyolgatta az italát, bár ő sem érezte jobban magát, egyre jobban zavarta ez a semmittevés és ez a csend, így előkotorta a párnája mögül a távirányítót és bekapcsolta a tévét. Csakhogy nem sokáig élvezhették a műsort, mert az egyre hatalmasabb méreteket öltő vihar miatt elment az áram az egész utcában. Caleb gyorsan kipattant az ágyból és előhalászott két zseblámpát és egy-két gyertyát, hogy valami fényt teremtsen.

- Jó kis éjszakánk lesz – szólalt meg végre Julie, de a hangja nem tűnt nyugodtnak.
- Úgy látszik – nyomta az egyik lámpát Julie kezébe.
- Segítsek valamit?
- Azt hiszem, van még lámpa az éjjeli szekrényemben, légyszi nézz szét benne, én meg addig lemegyek.
- Rendben.

- Sajnos nem találtam semmit – egyenesedett fel Julie, miután kikutatta az egész szekrényt, és Caleb is visszatért. Mindent talált benne, csak azt nem, amit kellett volna.
- Semmi gond. Apuéknak nem volt lámpájuk, úgyhogy oda adtam nekik, cserébe viszont hoztam ezeket – lóbált meg egy zacskó gyertyát. – Szerencsére még gyufát is találtam, úgyhogy itt biztos világos lesz.
- Hú, de jó! – mondta kicsit kedvetlenül Julie. Sajnos érezte, hogy ennek még rossz vége lesz. Visszamászott Caleb ágyára, miközben a fiú meggyújtott egy gyufát, majd azzal egy gyertyát. Apró lángocska kezdett el pislákolni, majd Caleb a többi gyertyát is meggyújtotta, világossággal árasztva el a szobát.
Hirtelen azonban olyan fény tört be az ablakon, hogy amellett a lángok eltörpültek. Egy hatalmas villám cikázott át az égen, és alig pár másodperccel később hangos dörgés követte.
Megan befogta a fülét, hogy valamennyire kizárja a hangzavart. Csak percekkel később engedte le a kezeit.
- Caleb? – szólalt meg a lány vékony, remegő hangon.
- Hmm? – A fiú hangja kissé szórakozott volt, de figyelt.
- Félek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés