Vágy

- Ha Seth átváltoztatja Krist, mi lenne, ha te is elgondolkodnál azon, milyen lenne halhatatlanként? – Kian hangja tisztán és érthetően hallatszott a másik szobából.

- Te azt szeretnéd… ha… - Emma hallhatóan nem talált szavakat. Én meg azon voltam, hogy ne kuncogjak fel. Kian és Emma, mint… érdekes elgondolás, de nem utolsó dolog…

- Szeretném, ha meg tudnálak védeni ezentúl mindentől. A legjobb lenne pedig, ha elmondanánk nekik.

- Mégis mit? Hogy… - nem hallottam a mondat végét, így jobban odahajoltam a falhoz, hogy halljak valamit is. Erre Seth olyan hangosan elkezdett nevetni, hogy ijedtemben bevertem a fejem a falba, aztán meg hanyatt vágódtam a puha szőnyegen. Hogy ezt hogy sikerült elérnem, az örökre rejtély maradt…

- Most meg mi olyan vicces? – kérdeztem bosszankodva.

- Csak az, hogy ha mellettük lennél a szobában, szavakat akkor sem hallanál!

- Mert? – csodálkoztam rá, majd megpróbálkoztam a felállással.

- Mert Kian épp lekapta Emmát – nevetett tovább. – Jól vagy?

- Nem igazán… - válaszoltam az igazságnak híven. Nem éreztem jól magam eddig sem, ez a fejbe verés a faltól, meg a hanyatt vágódás nem segített a bajomon. Inkább csak tetézte. Addig jutottam, hogy fel tudtam ülni, de megszédültem és felállnom már nem igazán sikerült.

- Gyere, segítek. – Seth mellém állt, egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal pedig a karomat fogta meg és talpra állított. Az volt a nagy szerencsém, hogy azután sem engedett el, mivel annyira szédültem, hogy egyedül nem lettem volna képes megállni. Tulajdonképpen ő tartotta meg az én súlyomat is. Odavezetett az ágyhoz, majd lefektetett rá és még be is takart.

- Kösz… - motyogtam. Megint nagyon rosszul voltam. Azt hiszem, kár volt felállnom. Seth leült mellém az ágyra és az egyik kezét a homlokomra tette.

- Ez így nagyon nem lesz jó…

- Már megint mi a baj?

- Túl magas a lázad. És nem akar lemenni.

- Akkor… - félve néztem rá. - Mi lenne, ha…

- Addig nem, míg van esély.

- De ha te is szeretnéd, akkor mi a gond? Halandó te már sosem leszel.

- Nem, persze… De legalább ne itt kérd. El kell vigyelek innen, ez egyáltalán nem jó hely. Úgy kell tűnnie az egésznek, mintha meghaltál volna. Inkább nálunk kellene átváltoznod és különben is, itt túl zsúfolt minden.

- Miért, nálatok nem?

- Nem a tárgyakra értem. Sok az ember.

- De hisz engem nem is nagyon ismernek!

- De vannak rokonaid, akik törődnek…

- Egyáltalán nem törődnek! Szerinted apám… - nem folytattam a mondatot. Ebből is kitalálhatta, ha akarta. Seth kifújta jó hangosan a levegőt, mielőtt válaszolt volna.

- Akkor sem tehetem itt… - Miért szakítanak minket mindig félbe? Kian kopogott az ajtón, majd beinvitálta magát.

- Sz’asztok skacok! – A szemei csillogtak az örömtől, de amikor meglátott miket, akkor is csak a szája görbült le, a szeme tovább örvendezett. Ezek szerint valaki nagyon boldog… - Kris, nem illik hallgatózni! – fordult felém a srác.

- Honnan… - lepődtem meg, de nem hagyta befejezni a mondatomat.

- Elfelejtettél valamit! Vámpír vagyok! – kacsintott rám. Ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy Seth és Kian valóban testvérek. Olya sok mindenben hasonlítottak… Főleg ez a kacsinát. Ez Seth mániája, és meg ettől elolvadok. Most Kian játszotta ezt el, de szerintem ettől Emma olvadozott volna, persze csak ha látta volna…

- És? Ebből mi következik? Nem értelek, Kian.

- Ha azt mondom, hogy hallok, mi ugrik be róla? – játszott velem tovább, miközben leült az ágyamra, az ellenkező oldalra, mint Seth.

- Az, hogy én sem vagyok süket és nem muszáj ilyen hangosan beszélned, tekintve, hogy centikre ülsz tőlem! – vágtam vissza. Nem értettem, mire gondol, úgy tűnik, a láztól csak nagyon lassan tudtam gondolkodni.

- Még mindig nem ugrik be, mi?

- Őszinte leszek veled: nem!

- Hallás, Kris! – próbált segíteni rajta Seth.

- Akkor sem értem, fogjátok már fel! – kiáltottam fel, amennyire erőm engedte.

- Kian hallotta, mikor a másik szobában beszélgettek Emmával, hogy mi kihallgattuk őket. Érzékeny a hallása, rémlik már? Tudta, hogy ki akarjuk hallgatni őket a résen, mert meghallotta, amikor te kimondtad azt. Az meg csak ráadás volt, mikor leemelted a falról a képet.

- Ezt meghallottad? – kérdeztem ámulva Kiantől.

- Bezony – hagyta rám, de közben megint kaptam egy kacsintást. – Éles a fülem, kisasszony!

Végre elárulták, hogy miről van szó! Éljen!

- És akkor veled meg Emmával…

- Emma és én, kérlek összejöttünk már nagyjából kemény két napja. Azelőtt, mielőtt Mikánnal a harc megkezdődött volna.

- Ezt akartátok nekünk elmondani? – kérdeztem.

- Aha. De kihallgattál minket, így nem kell magyarázkodnunk…

- Na, azért nem hallottam mindent! – emeltem fel kissé a hangom. Kian csak tetézte ezzel a modorával a kíváncsiságomat. Hogyan változhatott meg a morcos fiú, akit megismertem ezzé a vidám, viccelődő, szerelmes sráccá? Vagy pont emiatt? A szerelem tette ezt vele?

- Kian, kifelé! – szólította fel a bátyját Seth. Úgy tűnik, neki már elege van belőle.

- Ne má’, most mér’ – kezdte Kian kissé – önmagához képest – furcsa stílusban. – Nem csin’tam semmit se!

- Dehogynem, zavar a jelenléted, kifelé! – kiáltotta el magát Seth.

Kissé megijedtem tőle. Olyan volt a hanghordozása, mint aki mindjárt nekiesik a másiknak és jól elagyabugyálja. Kian fogta magát, felkelt és duzzogva kiment. Mielőtt azonban kitette volna a lábát a küszöbömön, megint kapta, egy kacsintást, majd iszonyatos erővel bevágta maga után az ajtót. Tudtam, ezzel csak az öccsét akarta bosszantani, de ez nekem nagyon nem volt ínyemre. Ahogy Kian becsapta az ajtót, én a fejemhez kaptam, olyan hihetetlen fájdalom kezdett el kínozni.

Seth aggódva fölém hajolt, nekem meg könnyek szöktek a szemembe a kíntól. Annyira erős volt a fájdalom, mint még soha életemben.

- Mi a baj?

- A fejem – nyögtem ki.

- Megölöm Kiant! – Seth már állt is volna fel, de szabad kezemmel megragadtam az övét, így maradt, ahol volt. Nem akart, vagy nem mert itt hagyni.

- Hagyd, nem számít annyira. Az számít csak, ha itt vagy mellettem – suttogtam.

Seth egyre közeledett – megint – az arcomhoz. Aztán mikor már épp hogy csak nem ért össze az orrunk, abbahagyta a mozdulatot. A kezem még mindig fogta az övét, így azt, amelyikkel a fejemet fogtam eddig, most átcsúsztattam a nyakára. Azt akartam, hogy közelebb legyen hozzám, érezni akartam őt…

Kicsit meghúztam magam felé a nyakánál fogva, mire engedte magát és végre összetalálkozhattak ajkaink. Hiába csókoltam meg már jó párszor, mindig, ahányszor csak összeért a szánk, annyiszor gondoltam arra, hogy én ezt soha nem tudnám abbahagyni és megszokni.

Seth mindig máshogy csókolt. Egyszer gyengéd volt, szenvedéllyel teli, máskor vad, vágytól fűtött. Vagy épp aggódó, ha olyan állapotban voltam.

Ez a csókja most mindenről árulkodott. Gyengédségről, szenvedélyről, vágyról, aggódásról, szerelemről. Minden érzését belevitte a csókunkba és én örültem neki. A fejfájásom is kezdett már elmúlni. És mindez teljességgel Seth-nek köszönhető.

Ugyanott folytatta, ahol nemrég – mielőtt hallgatóztunk volna – abbahagyta. A keze megint bemászott a pizsim alá. Most viszont már én sem hagytam magam. A – most már – szabad kezemmel én is lenyúltam és felcsúsztattam a pólóját. Ahogy a finom anyag csúszott felfelé, úgy engedett egyre több érzést – nem rálátást, mivel a szemem csukva – a kezemnek.

Ujjaimmal végigsimítottam a megfeszülő izmokon, mire enyhe morgással adott hangot tetszésének. Olyan volt, mintha egy hatalmas, de szelíd farkas dorombolna. Mély hangja volt és kellemes, a morgás hatására pedig lágy remegés futott végig a testén, amit én is éreztem.

Hirtelen gondolt egyet, elszakította magát tőlem, és felült. Combjai az én két oldalamon voltak, tulajdonképpen rajtam ült, de csak félig, azért megtartotta magát. Keresztbe tette a kezeit, mintha át akarná ölelni magát, majd csak azt láttam, hogy a póló eltűnik róla, hogy a sarokban landoljon a kagylófotelem mellett.

Elvigyorogta magát, mire én visszamosolyogtam. Szavak nélkül volt tökéletes az egész…

- Kian megint be fog nyitni – szakítottam félbe az újabb csókot.

- Annyi baj legyen – morogta, majd megpróbált visszatérni ajkaimhoz, de nem hagytam.

- Nekem igenis baj, Seth, légy szíves!

- Mit vársz tőlem? Hagyjam abba, vagy zárjam be az ajtót?

- Amelyik neked jobban tetszik – válaszoltam mosolyogva.

Hatalmas vigyort eresztett meg felém, majd felpattant rólam és azonnal az ajtónál termett. Hallottam a zár kattanását, és tudtam, innen már nincs visszaút… Nem is akartam, hogy legyen.

Akartam Seth-et.

Visszafordult, én meg csak annyit észleltem belőle, hogy egy iszonyatosan jó test egy iszonyatosan aranyos fejjel közelít felém, egy iszonyatos, de mégis ígéretekkel kecsegtető mosolygással…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés