Költözködés

Seth olyan iszonyatosan jó képe vágott, hogy az már szinte fájt. Mosolygott, úgy, mintha tudná, hogy most innen nincs menekvés.

Lehet, hogy nincs is?

Barna bőre alatt megfeszültek az izmok minden egyes lépésénél. Ahogy a kezét mozgatta, úgy mozogtak az izmai is. Én meg minden egyes mozdulatánál elaléltam a csodálattól.

Tudtam, mi következne. De nem akartam… még nem.

Letelepedett mellém az ágyra, kezeivel közrefogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett. Éreztem bőrének selymes tapintását, lüktető forróságát, és ahogy szívének ritmusa lassan felveszi az enyémnek az ütemét. Fellobbant iránta a vágyam, de tudtam, ennek még nincs itt az ideje. Most még nem szabad, hiába akarjuk is mindketten.

- Seth… - nyögtem ki. Illata teljesen elvonta a figyelmem, így nehézségek árán, de megbirkóztam a szavakkal. – Szerintem még…

- Túl korai? – Aggódva nézett rám, láttam a szemeiben ülő félelmet. A mélyen ülő, füstszürke szembogarak tele voltak aggódással. Irántam.

- Nem… csak… - Egyszerűen nem tudtam kifejezni magam. Rátettem az ő kezeire az enyémeket és mintha felcsillant volna a szemében az értelem.

- Óh… Azt hiszem, értem. Nem akarod, hogy megtörténjen, amíg nem vagy te is alakváltó? – Bólintottam a helyes értelmezésre.

A bőröm forrósága volt az, ami észhez térítette. Még mindig égtem a láztól, nem akart elmúlni. Amikor rátettem a kezeim az övére, megérezte a forróságot és azt hiszem, emiatt csillant fel a szeme is.

- És mit szeretnél, mit tegyek? – kérdezte pár pillanatnyi csend után. Felsóhajtottam.

- Fogalmam sincs. De azt nem szeretném… - Amikor kimondtam az utolsó mondatot, elpirultam. A lázrózsák így is jól láthatók voltak az arcomon, s ezt csak még jobban tetézte a pír.

Óvatosan az arcomhoz közelített, a tenyerei továbbra is közrefogták arcomat, s nem eresztették. Örültem is neki, nem lettem volna képes megtartani a fejemet, főleg az ő közelsége miatt. Mélyen beszívtam az illatát, hagytam, hogy elbódítson ez a kellemes frissesség, amely belőle áradt.

Az orra – véletlenül, vagy sem, de – hozzáért az enyémhez. A fejét fel-le, majd jobbra-balra mozgatta, ezzel cirógatva az orromat, amely aztán nevetésre késztetett. Orrunk csak puhán találkozott, szinte nem is értek egymáshoz, mégis olyan furcsa, kellemes érzés volt!

Ahogy én mosolyra húztam a szám, Seth is elvigyorodott.

- Inkább mosolyogj mindig… - A mondat félbemaradt, vagy nem is akarta befejezni? A lényeg az, hogy abbahagyta az orrom csiklandozását és ajkait az enyémekhez érintette. Újra.

Nem hagytam a dolgot, elhúztam a fejem. Ezt nem szabad. Illetve megcsókolnia szabad…

- Seth, kérlek, ne! Nem fogok tudni ellenállni neked.

- Annak én csak örülök! – vigyorgott a képembe. Aztán rájött, hogy nagyon is komolyan gondolom. És az pedig nem jó. – Kris, tényleg nem akarod még, ugye?

- Nem! Nem erről van szó! – tiltakoztam hevesen. – Akarom, akarlak, tényleg! De ez így nem jó… Én lázas vagyok, szerinted hogyan élném meg? Az egészből katasztrófa is lehet.

- Úristen. Erre nem is gondoltam. – Látszott rajta, mennyire megbántották a szavaim, de azt is láttam visszatükröződni a szemeiben, hogy igazat ad nekem. Rádöbbentettem, hogy mi forog kockán, ha mi most… - Ne haragudj.

- Nem haragszom. Miért is haragudnék? – nevettem fel kínomban.

Nem válaszolt, de nem is valódi, hanem afféle költői kérdésnek szántam. Nem vártam választ tőle.

Néma csendben ültünk egymás mellett, ő még mindig fedetlen mellkassal, amin nekem egyre gyakrabban megakadt a tekintetem. Minden apró négyzetcenti ki volt dolgozva, egyetlen apró hibát nem találtam rajta. Nem mintha lett volna…

Halk kopogás törte meg a csendet, amelyen Seth és én osztoztunk.

- Tessék! – kiáltottam ki. Amit aztán meg is bántam, ugyanis nem kisebb erőfeszítésbe tellett ez a kis attrakcióm.

Apám lépett be, kezében egy gőzölgő pohárral, ami ki tudja, mit rejtett magában.

- Bocs a zavarásért gyerekek, de itt lenne az ideje a lefekvésnek. Kris, ezt neked hoztam – nyújtotta felém a bögrét. – Barackos tea, egy kis mézzel. Gondoltam, jót fog tenni. Seth, magának elkészítettem az egyik vendégszobánkat – vetette oda a mellettem ülő srácnak. Kissé érdekes volt a hanglejtése, mintha undorodna Seth-től, vagy tudom is én…

- Kösz apa… Hány óra van? – Érdekelt, miért akar elküldeni minket aludni.

- Negyed kettő. És hajnal, nem délután! – Ez megdöbbentett. Ennyire nem mehetett el az idő!

- Emma és Kian? – kérdeztem a meleg bögrét szorongatva.

- Ők már alszanak, a felső szobában vannak, ha érdekel.

- Annyira nem… - Képzelem, mit csinálnak!

- Ha megittad, tedd csak le az éjjeliszekrényre, majd holnap reggel leviszem. Seth, megmutatnám a szobáját! – fordult az említett felé. Nem tudtam elképzelni, miért ennyire elutasító vele szemben. Hogy még nem találkoztak, az is biztos, azt már észrevettem volna. Tudnám, ha bizonyos ok miatt pikkelne rá. De nem. Apa valami más miatt dühös rá. Dühös? Hisz’ csak párszor hallottam őket beszélgetni! Ez még nem jelenti azt…

Seth felállt mellőlem, kezei lecsúsztak az arcomról és apám után ment. Az előre engedte Seth-et, de úgy éreztem, nem akarja a háta mögött tudni, semmint udvariasságból hagyja, hogy előtte menjen ki a szobából.

Aztán egyedül maradtam. Apa kifele menet lekapcsolta a villanyt, így a sötétség ránehezedett a szobára.

Próbáltam elaludni, de valahogy nem ment. Már túlságosan megszoktam, hogy Seth ott van mellettem, és nélküle valahogy olyan üresnek éreztem magam. Hozzá akartam bújni, érezni akartam magam mellett a puha, meleg bőrét, hallgatni akartam az egyenletes, halk lélegzetvételét.

Percekig… vagy órákig? De nem tudtam sehogy sem elaludni.

Aztán meghallottam, hogy nyílik az ajtóm, és halk nesszel belép valaki.

- Kris? Alszol? – Rögtön felismertem a hangot. Mély volt és megnyugtató. Seth.

- Nem- suttogtam. Másra nem nagyon voltam képes.

- Elmegyünk innen, oké? Vissza, hozzánk. Persze, csak ha te is akarod.

- Persze, hogy akarom. – Felnyúltam és felkapcsoltam az éjjeli lámpámat. A szoba enyhe derengést kapott, olyan volt, mintha egy hajón lennék. Persze a hajót csak azért képzeltem oda, mert szédültem és a kép folyamatosan ugrált. Kár volt megmozdulnom. De sajna, muszáj volt.

- Gyere, segítek. – Felém nyúlt, én meg belekapaszkodtam a karjába. Aztán felültetett, a segítségével feljebb csúsztam az ágyon, egészen a támláig, hogy a hátam megtámassza, aztán Seth belebújt a szekrényembe és elkezdte kiszórni a ruháimat.

- Mit csinálsz? – kérdeztem, mikor már nagyjából a fél szekrényem a földön hevert.

- Keresek neked valami ruhát. Hideg van kinn – hangzott a felelet. Egy ideig csak bámultam, aztán észbe kaptam.

- Most azonnal? – Kérdésemmel annyira megleptem, hogy kibújt a szekrényemből, visszafordult felém, és olyan értetlen képet vágott, hogy nehezemre esett nem elröhögni magam.

- Szerinted mikor? Apád alszik, ennél jobb alkalmat keresve sem találhatnánk.

- Na de az éjszaka közepén? – ellenkeztem. – Nem lenne jó nappal, amikor világos van, és apa dolgozik?

- Attól, mert félsz a sötétben, nem jelenti azt, hogy nem megyünk el most, amikor lehetőség van rá. Szerinted apád mit dolgozik? Nappal talán nagyobb veszélyben vagy, mint éjjel. Lassan kivilágosodik, úgyhogy légy szíves, ne panaszkodj a sötét miatt. Mire elkészülsz, addigra reggel lesz.

- Miért, hány óra van? – Figyelmen kívül hagytam a zsörtölődését, igaza volt mindenben. Ő meg újra a szekrényemben matatva válaszolt a kérdésemre.

- Fél öt lesz mindjárt. Apád nem igazán akart elaludni, én meg addig nem akartam kijönni a vendégszobából, míg el nem alszik. Mellesleg igazán szép az a szoba! – Végre kibújt a szekrényemből és feltartott pár göncöt. – Ezek megfelelnek. – Odadobta az ágyamra a kiválogatott ruháimat, én meg meglepetten emeltem fel. Mind elegáns, de ugyanakkor laza, sportos darab volt. Nem is emlékeztem, mikor vettem őket.

Félig fekvő, félig ülő helyzetemben lerángattam magamról a pizsamanadrágomat – a takaróm takarásában, természetesen – és a Seth-től kapott meleg farmert magamra húztam. Becsatoltam az övet aztán lerúgtam magamról a már feleslegessé vált takarót. Aztán odanyúltam a blúzhoz, amit Seth hanyagul az ágyra dobott. Fekete selyem, amely mégis kényelmes volt és meleg. Hogy ez honnan volt, sejtelmem sincs, de hogy nem én vettem, az is biztos.

Feltartottam a jobb kezem és a mutatóujjammal egy kört írtam le a levegőben. Seth értett belőle, ugyanis hátat fordított nekem, én meg levettem a felsőmet, hogy a blúzt is magamra tudjam venni. Cipzáras volt, így nem a gombokkal kellett vesződnöm, hanem csak egyszerűen felhúztam a zárat. Hosszú ujjú volt, kissé érdekesen éreztem magam benne, de egyébként nagyon kényelmes volt. Attól eltekintve, hogy ezt még életemben nem viseltem.

- Visszafordulhatsz – adtam meg az engedélyt. Mire kimondtam, addigra Seth már felém is fordult, sőt mi több, arca nem messze volt az enyémtől. Gyorsan mozgott.

- Ha maradni akarsz nálunk, akkor kellene vinni némi ruhát is, mivel nem terveztük Kiannel, hogy hölgyeményeket szállásolunk el – vigyorgott a képembe.

- Asszem, maradok, mármint ott nálatok, persze csak egy feltétellel…

- Ha farkassá válsz? Most zsarolni akarsz, vagy csak a halhatatlanság miatt akarsz átváltozni? Netán velem akarsz lenni?

- Mindhárom. – A válaszomon kissé megrökönyödött, így elmagyaráztam halkan, suttogva. – Zsarolni akarlak, hogy ezzel kénytelen legyél átváltoztatni, mert veled akarok maradni, és ez nem megy másként, csak ha azzá válok, ami te is vagy; halhatatlan. Érthető voltam? – Bólintott a megcsavart válaszomra. – Akkor ideje lenne pakolni, nem gondolod? – eresztettem meg felé egy mosolyt.

Nagy nehezen, de felkeltem, odatámolyogtam a szekrényhez, majd az aljából kivettem a szürke sporttáskámat. Az összes olyan holmimat beledobáltam, amiről ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ép és semmi baja nincs, legfeljebb egy kicsit elnyűtt. Mikor már legalább nyolc farmer, tizenegy póló, öt pulcsi és az összes fehérneműm benne volt, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a tisztálkodási szerim után nézzek. Addig a földön ülve „válogattam” a ruháim, de most felkeltem és kimentem a szobámhoz tartozó kis helyiségbe, amely fürdőszoba céljából volt ott. Felkaptam a fogkefém meg a fogkrémem, aztán fogtam a samponomat is meg a tusfürdőmet, és már mentem is vissza a szobámba. Hát igen, sosem szoktam sokat pepecselni azzal, hogy hogyan nézzek ki, egyszerűen csak a legszükségesebbeket használtam. Olyan, mint hajvasaló, vagy hajsütő, még csak hírből sem ismertem. Na jó, hírből azért igen…

Ahogy voltak, belehajítottam a sporttáskába a cuccokat aztán felhúztam a cipőmet, magamra kaptam egy kiskabátot és boldogan fordultam az ámuldozó Seth felé.

- Most meg mi van? – kérdeztem megrökönyödve. Már jó ideje tátott szájjal lesett. Odamentem hozzá, a kezem az álla alá raktam és felfelé nyomtam. Sikerült becsukni a száját.

- Csak azt lesem, mennyire egyszerűen megoldottad a problémát. Más ezt órákig húzta volna, te meg nem egészen nyolc perc alatt végeztél!

- Aha… - a kép elkezdett ugrabugrálni, mintha valaki rázná az egész szobát. Kapaszkodó híján lezuttyantam a földre és elterültem. Végig a tudatomnál maradtam, csak nem bírtam uralni a testem. Kár volt nekem ennyit rohangásznom… Legközelebb, ha úgy fogom érezni, hogy jobban vagyok, akkor még legalább egy hétig ágyban maradok!

- Kris! Kris! – szólongatott Seth. Hallottam a hangját, de képtelen voltam válaszolni. Szellemileg nem volt semmi bajom, csak testileg. Bár lehet, hogy épelméjű sem vagyok…

A karjába vett, felemelt és visszavitt az ágyamhoz.

- Felment a lázad – közölte aggódva, mikor kezét rátette a homlokomra.

- Ez nem újdonság…

- Kris, ezzel már nem tudok mit csinálni. Ha orvos lenne a közelben, akkor ő tudna mit kezdeni veled, de így… nekem fogalmam sincs, mit kéne tennem!

- Dehogynem. Nagyon is tudod.

- Megmondtam, nem itt! Ezért akartalak most elvinni innen…

- Akkor vigyél! Az a pár óra már nem oszt, nem szoroz! – megadóan leengedte a vállait és közben kifújta a levegőt.

- Rendben. De akkor semmi nyavalygás, értettem?

- Te biztosan… - dünnyögtem. Meghallotta, de megpróbálta elfojtani a mosolyát.

Felkapta a sporttáskámat, átdobta a vállán, aztán felvett engem is a karjába. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát; biztonságérzetet adott, hogy kapaszkodhatok valamibe.

Amilyen halkan csak tudott, lement velem a lépcsőn, ki az ajtón, és mire észbe kaptam, már egy kocsi hátsó ülésén néztem ki a narancsos fényben úszó tájra. Kezdett kivilágosodni, én meg olyan jól éreztem magam, hogy elaludtam a kényelmes ülésben, hiába éreztem az enyhe szorítást a biztonsági öv miatt. Az is olyan nyugtató volt, mint mikor az előbb Seth-be kapaszkodtam.

Fogalmam sem volt róla, mennyi idő telt el, de mire felébredtem, az egész táj gyönyörű fényekben pompázott. Rájöttem, már csak néhány perc választ el minket attól, hogy újra otthon legyünk. Illetve… Seth és Kian otthonában. Az elmúlt jó néhány napban annyira megszoktam ezt a helyet, ahol csak jót és kedveset kaptam, hogy már simán rámondtam, hogy ez az otthonom.

Alig öt perccel később megérkeztünk a háromemeletes épület elé – újra. Most valahogy másnak láttam, mint legelső alkalommal.

Seth segített kiszállni, én meg közben valahogy azon töprengtem, mi lehet a harmadik emeleten – mivel azon a szinten még sosem voltam. Betámolyogatott a házba, leültetett a kanapéra, aztán visszament a kocsihoz a táskámért.

Csöndes volt az egész ház. Talán túlságosan is. Kian nem motoszkált a konyhában, Emma nem csoszogott le a lépcsőn, hogy megnézze, mi az az irtózatos zaj – ami mellesleg a konyhából jött – és nem hallatszott Seth aranyos horkolása sem a fejem mellett.

Megkergültem én? Seth kinn van a kocsinál, én meg itt a kanapén, egyikünk sem alszik, úgyhogy nincs is kinek a horkolását hallgatni!

Mire jól letromfoltam magam, addigra Seth visszajött és ledobta a kanapé mellé, a lábam elé a táskámat.

- Ahhoz, hogy átváltoztassalak, a farkas alakomat kell felvennem, meg kell, hogy harapjalak, aztán emberként is ugyanezt, csak akkor a sebbe kell… Na mindegy, majd meglátod.

- Most akarod csinálni?

- Miért, várni akarsz vele? – kérdezett vissza.

- Nem…

- Akkor? Ha nem teszem meg minél előbb és te orvoshoz sem akarsz menni, akkor következményei is lehetnek.

- Például?

- Az átváltozás nem lesz teljes siker…

- Akkor inkább csináld.

- Biztos? Ha megteszem, nem vonhatom vissza, nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna.

- Biztos vagyok benne. – Mélyen a szemébe néztem, hogy lássa benne az elszántságomat. Bár kétlem, hogy a félelmen kívül bármit is látott benne…

- Rendben.

Egyet hátralépett, aztán egy szempillantás alatt négykézláb volt. Egy ezüstös villanás: mindössze ennyit láttam az átalakulásából.

Aztán egy hatalmas, ezüstös-fekete bundájú farkas állt velem szemben, melynek csak füstszürke szeme volt az emlékeztető: velem szemben ez a farkas Seth.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.