(Át)változás

A farkas felmordult, majd közelebb lépett hozzám. Egyik mancsát rátette a kezemre, mire én felé nyújtottam azt. A pofáját szélesre tátotta, de nem féltem tőle. Aztán belém nyilallt a fájdalom. Ránéztem a kezemre, és lám, egy hatalmas seb tátongott a csuklómon és ömlött belőle a vér. Seth, illetve a farkas foga piros volt a véremtől. Másodpercekkel később Seth újra emberként lépett elém. A fájdalomtól észre sem vettem, mikor változott vissza. A kín elviselhetetlen volt, felkiáltottam a fájdalomtól.

- Semmi baj, nyugodj meg! Nemsokára vége! Add a kezed! – utasított.

Odatartottam neki a kezem, ő meg megfogta és úgy fordult, hogy a látóterembe állt be, így nem láthattam, mit művel.

Másodperceken belül csökkent a fájdalom, már csak enyhe nyomást és lüktetést éreztem.

Aztán a nyomás elmúlt, de valami más, erősebb érzés átvette a helyét. Hirtelen kezdett melegem lenni. Éreztem, hogy a testem felforrósodik, a látásom hol elhomályosodik, hol kiélesedik. Néha megéreztem illatokat, valamikor meg semmit nem éreztem úgy egyáltalán. Hallottam kint a madarakat az egyik pillanatban, a másikban meg Seth mormogását sem, ahogy nyugtatgat.

Mintha az egész testem átváltozna… Éreztem magamban egy másik lényt is, de nem féltem tőle. Tudtam, hogy nem kell félnem.

A testem egyre forróbb lett, de Seth keze még mindig rajta volt az enyémen, és simogatott. Jó érzés volt, hogy mellettem van.

Nem éreztem betegnek magam, mint nemrég, inkább az kezdett múlni, habár úgy éreztem, lázam van. A normális embernél talán, de én már csak félig voltam az. Ha ez befejeződik, akkor pedig csak a kinézetem fog a régi életemre emlékeztetni.

Olyan vágyat éreztem magamban, mint még soha. Éhes tekintetet vetettem Seth-re, aki nem láthatta, mi megy végbe bennem, csak a kezemet nézte, ahogy ott a padlón térdelt előttem.

Végre felhagytam az ellenállással, amit eddig védőburokként fontam magam köré, és teret engedtem annak a másik lénynek. Furcsa volt, ahogy kezd kitölteni, de ugyanakkor izgalmas is volt egyben. A testhőmérsékletem csitult, de még mindig magas volt.

Olyan érzésem volt, amint amikor Seth megcsókolt ott a szobámban… Ugyanazt a vágyat éreztem, de nem értettem, miért.

Aztán a farkas-Seth ejtette sebem szinte szemmel követhetetlenül gyógyult be. És már nem éreztem fájdalmat. Sehol.

Csak a vágy maradt meg bennem. Seth illatát erősebbnek éreztem, mint bármikor, és jobb illata is volt, amikor beleszagoltam a levegőbe. Éhes is voltam. És ennek hangot is adott a gyomrom.

Seth most engem nézett. Pontosabban azóta bámult, hogy látta, begyógyul a seb, amit ejtett.

- Éhes vagy? – kérdezte.

- Mint a farkas – válaszoltam. Ezen mindketten elmosolyodtunk. Most már mindketten farkasok vagyunk. Végleg.

Seth csinált nekem kaját, de én magam alig hittem, hogy mennyit megeszem. Rendes háromfogásos kaja is belefért volna, nem csak párszáz tojásból készült rántotta, mellé hat szendviccsel, és vagy négy liter vízzel.

- Jóllaktál?

- Neeeeeeem – húztam el a szót. És még TÉNYLEG éhes voltam.

- Rád férne egy kis testmozgás.

- Ne sértegess!

- Nem annak szántam. Át kell változnod, úgy gondoltam.

- Farkassá?

- Nem, Kris, csuklyává!

- Jól van, na! Nem kell felkapni a vizet.

- Csak tudsz néha akkora baromságokat kérdezni…

- Kösz szépen! Veled is sokra megy az ember! – kiáltottam rá. Most kezdődött az új életem Seth-tel, de lám, máris veszekszünk.

- Kris… - Seth odajött hozzám és végigsimított az arcomon. – Hagyjuk abba. Ne veszekedjünk – mondta nyugodt, halk hangon.

- Mondd, mit kell tennem – szóltam. Nem akartam bocsánatot kérni és láthatóan ő sem, csak le akart nyugtatni. Ha mindketten elnézünk az előbbi kis incidens felett, akkor nem lesz semmi gond. Egy perc múlva el is felejthetjük az egészet.

- Rendben. Először is, tudnod kell pár dolgot. Ha átváltozol, sokkal erősebben fogsz érzékelni mindent. Most is már érzel bizonyos dolgokat, ugye? Már nem olyan a látásod, a szaglásod, a hallásod, mint emberkorodban. – Bólintottam. A madarak minden egyes csiripjét hallottam, láttam a kis apró pormacskákat a kanapé alatt… És éreztem Seth illatát. Ez volt az a vágy – ismertem rá. – Oké. Ha átváltozol, ez meg fog sokszorozódni. Lehet, hogy először kicsit szédülni fogsz, de hamar hozzászoksz majd az új testedhez és az érzékszerveidhez. Másodszor, ne tűnj el a közelemből, és ne hagyd, hogy bármi is elvonja a figyelmedet. Harmadszor, ha embert látsz, eltűnsz a közeléből. És negyedszer; MINDIG hallgatsz rám.

- Lehet egy kérdésem?

- Persze.

- A farkasoknak milyen a testhőmér…

- Neked még negyvenöt fok körül van, de pár héten belül beáll normálisra, vagyis negyvenhárom fokra – vágott a szavamba. – Még valami?

- Igen, van. Miért ilyen magas? Mintha lázas lennék.

- Nos, azt nem tudom, hogy akiket frissen változtattak át, azoknak miért ilyen magas, de a negyvenháromra van magyarázat. A rendes farkasoknak – nem az alakváltóknak – is magas a hőmérsékletük. Ők télen-nyáron kint vannak a szabadban, így szükségük van a védelemre. És ezért nem fáznak meg. A tiéd talán azért magas, mert még új vagy, és nem tudod, hogyan kell mesterségesen védekezni.

- Miért, hogy kell? – kérdeztem.

- Erre mindenkinek magának kell rájönnie, ugyanis ez különböző. Van még kérdés, vagy készen állsz?

- Mondd, mit tegyek.

Seth lépésről lépésre elmagyarázta, hogy mit kell tennem és hogyan. Azt mondta, valószínűleg a fekete és a barna keveréke lesz a bundám. Tévedett.

Koncentráltam, de csak a negyedik próbálkozásra sikerült átváltoznom. Seth végig biztatott. Éreztem, hogy kirobban belőlem valami. Valami, amiről eddig csak sejtésem volt. Olyan jó érzés volt, ahogy hátrahagyom az emberi testem, és egy valamivel melegebb, hatalmas lény bőrébe kerülök. Amiről viszont tudtam, hogy az is a sajátom.

Érdekes volt, amikor lenéztem. A föld közelebb volt, mint máskor, és úgy éreztem, mintha lebegnék; a lábaim könnyen megtartották a súlyomat. Kinyújtottam a jobb mellső mancsomat. Hófehér volt a lábam. Nem, mint az embereknél, hanem hófehér bunda borította. A mozgatás jól esett a lábamnak, felfrissültem tőle, mintha már napok óta nem mozgattam volna. Aztán visszaraktam, és megismételtem ugyanezt a bal mellsővel is. Végül a hátsó lábaimat is kinyújtottam, majd az egész testem. Kellemes borzongás futott végig rajtam.

Felnéztem Seth-re, aki még mindig az emberi formájában figyelt és halványan mosolygott… de mintha a megkönnyebbülést is láttam volna az arcán.

Nem sokkal volt magasabb nálam, de a marmagasságom lejjebb volt, mintha emberként a fejem búbja. Várakozóan néztem Seth-re, kíváncsi voltam, végre mikor hajlandó átváltozni. Ránéztem, majd magamra, illetve a lábaimra, hátha ebből rájön, mit kell tennie.

Úristen… - ha képes lettem volna elsápadni, akkor megtettem volna. Én nem tudok visszaváltozni. Seth csak azt mutatta meg, hogyan kell oda, na, de vissza? Kétségbeestem, idegesen pislogtam továbbra is Seth-re.

- Kris, mindketten nem férünk el itt benn – szólalt meg végre Seth. – Nekem ki kell mennem, hogy legyen hely. – Bólintottam, és elindultam az ajtó fele. Seth kinyitotta nekem, de alig tudtam magam átpréselni a keskeny fakereten. Pedig nem is vagyok kövér…

Mikor aztán sikeresen kijutottam, és Seth becsukta maga után az ajtót, megfordultam. És addigra már Seth nem emberi alakban volt. Felvette a farkas alakját, de elképzelésem sem volt, hogy tudott ilyen hamar átváltozni.

Aztán megszólalt a fejemben.

- Na, milyen érzés? – Hát, a hang olyan volt, mint a visszhang, csak érthetőbb.

- Hogyhogy hallak? – álmélkodtam. Nem nyitottam ki a számat, mégis megértette mit mondok… Vagy gondolok?

- Amikor egy öregebb farkas átváltoztat egy embert, köztük egyfajta kötelék jön létre. A két alakváltó hallja egymást, de nem kell mindent megosztani a másikkal. Ha úgy akarod, belelátok a múltadba, vagy a te szemeden keresztül nézhetem a világot. És ez fordítva is igaz. Te is láthatod a múltamat, persze csak ha úgy akarom.

- De az előbb nem…

- Csak farkasként halljuk egymást. Ami konkrét kérdést nekem szánsz, azt meghallom. De ha el akarod rejteni előlem, akkor egyfajta burkot képzel az elméd azon része felett.

- Oké, akkor figyelj – mondtam neki. Majd rágondoltam, hogy szeretem a nyalókát, de próbáltam úgy, hogy ne hallja meg.

- És mi ebben a rossz? Én is szeretem a nyalókát – hallottam a fejemben Seth-et.

- Ajj, ez nem ér! Mondd meg, hogyan kell elrejteni!

- A-a.

- Kérlek – húztam el a szót.

- Nem. Majd rájössz magad. Vannak bizonyos dolgok, amiket egyedül kell megtanulnod.

- Jaj már! Kérlek!

- Nem!

- Seth… - Közelebb mentem hozzá. Odatartottam a fejem az övéhez, ami egy kicsit magasabban volt az enyémnél, de nem sokkal. Az illata pedig olyan… vadító volt.

- Köszi.

- Mi… mi van? – kérdeztem értetlenkedve.

- Hogy vadítónak találod az illatom. Köszi.

- Szóval már nem lehet titkom sem előtted?  - kérdeztem durcásan.

- De, ha rájössz a módjára, hogy hogyan titkold el a gondolataid.

- Amikor… - Eszembe jutott valami, de nem tudtam szavakba ölteni, csak képeket láttam magam előtt.

- Igen? – Seth nem tudta, mit akarok kihozni belőle, így nem is hallott engem.

- Amikor Mikánt üldöztétek… Akkor is hallottátok egymást? Azért tudtátok, hol van a másik?

- Figyelj – válaszolta Seth egy bólintás közepette – már amennyire egy farkas tud bólintani.

Előttem képek sorozata villódzott fel, majd úgy éreztem magam, mintha közvetlenül ott lennék. Pedig már régen vége volt. A kis „falka” Mikánt üldözte az erdőben.

Hallottam és láttam a „társaimat”. A vámpírokat ugyan nem hallottam, de a farkasokat igen, ahogy egymással beszélgetnek, ugratják egymást. Aztán Seth rájuk szólt, hogy állítsák le magukat, és akkor alig lehetett hallani egy gondolatot is. Csak némelyik tört felszínre.

- De ha csak az „öreg” és a „fiatal” hallja…

- Nem feltétlenül. Ha szükséges, páran össze tudnak kapcsolódni, aztán amint vége a szükségnek, leválni egymásról. Ez eddig az egyik legmegmagyarázhatatlanabb (szép hosszú szó, alig tudtam leírni – a szerk.) ami történt egész életemben. És senki nem jött még rá az okára, de nagyon hasznos.

- Az már egyszer biztos – motyogtam.

- Oké, Kris, szerintem ideje lenne indulni. – Hirtelen végett vetett a gondolkodásomnak.

- Persze. Merre?

- Gyere utánam – válaszolta.

Seth megindult, és pedig utána eredtem. Gyors iramot diktált, de tudtam követni könnyűszerrel. Felfutottunk pár kisebb dombon, de a légzésem szabályos maradt. Csodáltam, hogy lehet ennyire nyugodt a szívverésem, mikor már több mérföldet is lefutottunk.

Aztán Seth megállt egy aprócska tó mellett, amelyhez mini vízesés is tartozott. Mintha egy teljesen más világban lettünk volna. Ő beleugrott a tóba, én meg hagytam, hadd fröccsentse rám az összes vizet. Mikor nem mentem be utána, kijött a vízből, megrázta magát, így olyan mindegy lett, hogy bemegyek-e, avagy sem. Ugyanis a bundám csupa víz lett, Seth-é meg majdnem teljesen száraz.

- Bocsi – hallottam, de mintha nevetett is volna magában. Érdekes volt egyszóval.

A víztől friss, édes illata lett Seth-nek, sokkal jobb, mint mikor elindultunk. Az érzékeim elbódultak, ahogy beleszimatoltam a levegőbe. És ahogy ránéztem Seth-re, nem sejtette, hogy épp mire gondolok.

Valami oknál fogva elkezdtem szegényt szaglászni. Körbe-körbe mentem, de egyre közelebb is – Seth értetlenül bámult rám. Aztán az orrom mintegy véletlenül hozzáért Seth oldalához, mire ő megugrott. Most én bámultam meg őt.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- S-semmi, semmi – nyögte. Azonban nem figyelt magára és emlékképek suhantak át a fejemen, miközben a hangját is hallottam, de mintha valami tompított szobából szólt volna. A lényege az volt, hogy rájöttem, mitől ugrott meg Seth. Csikis volt.

Én meg kaptam az alkalmon. Odamentem hozzá, és az orromat minduntalan hozzáérintettem az oldalához, mire folyamatos ugrálást nézhettem végig. Magamban jó nevettem rajta. Hogy lehet valaki ilyen csikis? Aztán beugrott. Huppsz… Én is legalább ennyire csikis vagyok.

Seth meghallotta a gondolatomat, így most ő kezdett el engem üldözni. Aztán újra én jöttem. Egymást váltogattuk; ha kívülálló nézett volna minket, azt hihette volna, két farkas verekszik. De nem, mi csak játszottunk.

A fák közt össze-vissza vetődtünk, néha egymásba gubancolódva, néha egymástól öt méterre.

Rájöttem pár perc játszadozás után, hogy nem szükséges megérintenem Seth-et, elég, ha csak a bundájára fújok, már attól is megugrik. Aztán már csak ezzel szórakoztattam magam, miközben még húsz mérföldet lefutottunk.

A játékunk közben valahogy egy kis hegyre verekedtük fel magunkat, ahonnan a lefele út elég veszélyes lett volna. Seth viszont észre sem vette, olyan volt, mint egy kisgyerek; játszott tovább.

Aztán saját magát sodorta egy meredek helyre, amit észre sem vett. Felbukott. Láttam, amikor a bal mellső lába megakad egy fa föld felett lévő gyökerében, ő maga pedig előrevetődött a lendülettől. Rémületemben mozdulni sem bírtam, csak végignéztem, ahogy lebucskázik a hegyről. Magamban kiáltoztam a nevét, és utána futottam, mikor feleszméltem.

Seth megakadt egy kis kiálló földpúpon. Ez volt neki a szerencséje. Ahogy közelebb értem hozzá, észrevettem; épp egy szakadék peremén feküdt.

Eszméletlenül.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.