Ez csak egy vicc!

Seth éktelen hahotában tört ki, mikor rám nézett. Én meg tovább sikítoztam. Megtámadott valami, erre ez elkezd röhögni? Meglátszik, hogy férfi…

A hajamon mozgolódott az a valami, én meg lesöpörtem ijedtemben a fejemről. Sötétbarna hajam még sötétebb lett a víztől, amit az a valami hozott magával a tóból. Mikor már eltűnt az az érzés, hogy van valami a fejemen, lenéztem a földre, és megláttam az ádáz kis lényt. Egy levelibéka volt.

Kínomban nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e, avagy nevessek. Csak álltam, és bámultam, miközben Seth továbbra is dőlt a nevetéstől, Raven meg úgy morgott, mintha ő is kuncogna. Aztán a béka értelmes tekintetet vágva arrább ugrált. Nem sokkal később pedig a fák mögül előlépett egy másik alakváltó. Megéreztem rajta, hogy nemrég változott át, bár elképzelésem sem volt, honnan tudhattam.

Magas volt; hosszú, szőke tincsei vizesen lógtak az arcába, a szemét – amely lehetetlen kék volt – félig eltakarták. A tekintete csillogása elárulta, hogy jól érzi magát, mintha valaki egy szuper viccet mondott volna neki pár másodperccel ezelőtt. Megakadt rajtam a tekintete, a szája sarka pedig megrándult, mintha alig tudna visszafojtani egy mosolyt.

És akkor, mint derült égből villámcsapás, úgy hasított belém a felismerés.

- SETH! Ma már másodszorra!

- Mit másodszorra? – Az említett ártatlan képet vágva nézett rám, miközben próbált komor arcot vágni. Sikertelenül.

- Másodszorra vertél át!

- Hogy én? – tette az ártatlant.

- Te ki vagy? – fordultam az újonnan jött jövevény felé.

- Szólíts Frogmannek.

- Hú, találó – mondtam gúnyosan.

- Kris, ne haragudj, de ezt sem lehetett kihagyni! Muszáj volt valamivel elterelni a figyelmedet, meg egyébként, is, szerintem jó vicc volt – nevetett Seth.

- Szerinted jó vicc volt? Hát közlöm veled, hogy nekem nagyon nem tetszett! – Olyan ideges voltam, hogy azt sem vettem észre, kiabálok. Megfordultam, koncentráltam, és éreztem, ahogyan újra elönt valami kellemes nyugalom. Átváltoztam.

Felugrottam a levegőbe Seth felé, mintegy ijesztgetésképpen, de meg sem moccant. Aztán sarkon fordultam, és otthagytam őket a tónál. Hülye férfiak! Minek kell mindig piszkálni a lányokat?

Az orromra hagyatkoztam, és visszaindultam a ház felé. Legalábbis oda terveztem eljutni.

Fél óra bolyongás után kiértem a fák közül, és megérkeztem a háromemeletes épülethez.

Az ajtó előtt koncentráltam, és visszaváltoztam. Amilyen gyorsan csak tudtam, berobbantam az ajtón, majd felfutottam a szobámba. Épp időben, mert Kian és Emma abban a pillanatban nyitották ki a bejárati ajtót, én amikor én becsuktam a szobám ajtaját.

Előkotortam a kedvenc fekete, csipkés melltartómat meg a hozzátartozó bugyit, majd felvettem magamra. Most már biztonságosabban keresgettem a többi ruhámat. Elvégre, ha most valaki benyitna, nem látna többet belőlem, mintha a strandon lennék.

Kivettem a szekrényből egy térdig érő szoknyát - amit még életemben nem láttam – és mellé kihúztam egy ujjatlan, kissé mély dekoltázzsal rendelkező toppot. A szoknya fekete volt, a top szintén, bár két vékony fehér csík végighúzódott rajta, a mellrésznél keresztezték egymást, és a pántokon eltűntek.

Felvettem őket, majd odamentem az asztalhoz, amin egy kis dobozban az ékszereim vártak rám. Nem volt sok mindenem, két nyakláncon, és három karkötőn kívül.

Felvettem azt a nyakláncot, amin a nevem állt, és a kedvenc fekete karkötőmet. fehér betűkkel azon is rajta volt egy „K” betű. Ezt még ha jól emlékszem, anyutól kaptam évekkel ezelőtt. Anyu…

Hat éve meghalt. Előtte lévő nyáron, a születésnapomra kaptam a karkötőt. Kiszemeltem az egyik üzletben, de nagyon drága volt, így hanyagoltam. Nem is mondtam egy szóval sem senkinek, hogy szeretném, erre anyu meglepett vele. És négy hónappal és két nappal azután meghalt. Sosem derült ki, ki volt a hibás a balesetben.

Bevillant előttem a kép. Én is majdnem meghaltam. Vagyis ha nem lett volna szerencsém. Merthogy az volt, tudom. Anyu is egy autóbalesetben halt meg éjszaka. Állítólag részeg vezette a kocsit, de a helyszínen nem találtak semmit, a rendősök józannak mondták az illetőt, aki a másik kocsi vezette. Sosem derült ki az igazság, de anyu belehalt.

Én pár héttel ezelőtt szintén ütköztem és csak a szerencse mentett meg. Na meg Seth. Kétszer mentette meg az életemet, pedig alig ismerjük egymást. Még most sem igazán.

Én meg pont őt gyűlölöm? Ez kész rémálom.

Halk kopogás törte meg a csendet.

- Tessék! – szóltam ki fennhangon.

- Szia! – dugta be a fejét Kian az ajtón. – Minden rendben?

- Persze – válaszoltam fásultan. – Mi ne lenne?

- Érzem, hogy bánt valami. Amiatt van, hogy most már te is halhatatlan vagy?

- Nem. Csak… egyszerűen… ahh, nem tudom! – Kian leült mellém az ágyra, ahová lehuppantam, miután magamra rángattam a cuccaimat. Ahogy lenéztem, hogy ne Kian szemébe kelljen néznem, észrevettem, hogy cipőt nem is vettem fel. Csak bámultam a csupasz lábamat.

- Mi a baj? Ha nem az, hogy… összevesztél Seth-tel? Máris? – kuncogott fel Kian.

- Mi ebben a vicces? – nyögtem fel.

- Csak az, hogy ezt előre megmondhattam volna. Seth-tel elég könnyű összeveszni, de hamar ki is lehet békíteni. Az, hogy most már te is vele egy szinten vagy…

- Nem vagyok vele egy szinten, ő erősebb és beképzeltebb, mint én vagyok! – vágtam a szavába.

- Na, igen, de ő is alakváltó, halhatatlan, satöbbi. Tudod, kicsit nehéz elfogadnia, hogy nem kell állandóan rád vigyáznia.

- Nehéz elfogadnia? Örüljön!

- Nem, nem érted. Seth akkor boldog, ha van valaki, akire vigyázhat. Mikor megjelentél, mikor karamboloztatok, felvidult. Nem láttad előtte. Komorabb volt, mint én, de igyekezett azért vidám arcot vágni. Hiányzott neki a társaság. Nekem is, bár azért én jobban viseltem, mint ő. Néha napokra eltűnt, csakhogy ne kelljen a képemet bámulnia – révedt el Kian.

- Miért nem ment társaságba? Mármint nem emberek, hanem a fajtársai közé?

- Nem fedhettük fel magunkat. Néha persze felbukkantunk, de általában azt hitettük el a saját fajtársaink közt, hogy nem is létezünk. A háttérből irányítottuk a dolgokat. Így fennmaradt mindkét faj. Illetve mindhárom, az emberekkel együtt.

- Miért kellett ezt csinálnotok?

- Mert akkor könnyen megkérdőjelezhették volna a hatalmunkat, és majdnem mindennapossá váltak volna a harcok, hogy ki, vagy kik uralkodjanak. Így védtük az embereket is. Seth-et fogd fel úgy, mint egy nagy gyereket. Nem nőtt még be a feje lágya, de ugyanakkor nagyon jó a taktikája. Minden téren – nézett a szemembe Kian.

- Lehet egy kérdésem?

- Persze.

- Mit tudsz a farkasokról? Pontosabban a bundájuk színeiről?

- Nem sokat.

- Miért ritka a fehér bunda az alakváltóknál?

- Ez már a második, pontosabban a harmadik kérdésed volt.

- Kérlek.

- A rendes farkasok közt is ritka a fehér bunda. Csak némelyik fajnak van védekezésül.

- Nekem is fehér – suttogtam.

- Akkor te különleges vagy. Úgy értem, majd ki fog fejlődni valamilyen képességed.

- Milyen? – kérdeztem.

- Azt nem tudom. Mindenkinél különbözik. Én nem találkoztam még fehér bundájú farkassal, de azt hiszem, Seth már igen.

- Aha. Említette.

- Kris, ha az öcsém visszajön, beszélj vele. Egyébként mit tett?

- Kétszer is átvert. Először Raven követett minket, aztán lecsapott rám, mikor Seth az eszméletlent játszotta. Aztán másodszorra meg valami Békaembert küldött rám. Megijedtem, aztán dühös lettem rá. És otthagytam.

- Aha, szóval csak ennyi? Seth híres az ökörködéséről, nem szoktad még meg?

- Nem – válaszoltam mogorván.

Újabb kopogás törte meg a hirtelen beállt csendet. Emma nézett be, aztán rápislogott Kianre, majd rám.

- Óh, bocsi, nem akarok zavarni. – Már indult is volna kifele, mikor megállítottam.

- Nem zavarsz, gyere vissza! – Emma besomfordált a szobámba, majd megint Kianre pislogott. Összehúztam a szemöldököm. – Magatokra hagyjalak? – kérdeztem. Emma elpirult, Kian meg zavartan elkezdett köhécselni.

- Ha nem lenne nagy gond… - kérte Kian.

- Nem, persze. Maradjatok csak – álltam fel. – Úgyis éhes vagyok. – Igazat mondtam, tényleg korgott a gyomrom.

Kimentem a szobámból, majd becsuktam az ajtót, és megcéloztam a konyhát. Már az emeletről éreztem, hogy vár rám valaki a konyhában, és éppen hatalmas ricsajjal tömi magába az ételt.

Mikor leértem, nem is egy, hanem három ember várt rám. És mindegyik teli szájjal vigyorgott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés