Sok(k)hatás

Seth mellett ott volt az a Békaember, Frogman, meg Raven is. A kaja fele mellé ment, olyan hévvel tömködték magukba az ételt.

- Mi van, fiúk, nem osztottak az oviban uzsit? – gúnyolódtam, ahogy leértem a konyhába.

- Egy Kristen nevű óvó néni gonoszkodott velünk, és nem kaptunk! – vágta rá… na ki? Seth!

- Gonoszkodott? Valamit akkor el kellett követnetek ellene, hogy eltiltott titeket a kajától! - szóltam vissza.

- Mi nem csin’tunk semmiccse! – védekezett teli szájjal Raven.

- Dehogynem! Szegény „óvó nénire” a frászt hoztátok, majdnem szívrohamot kapott miattatok, ti meg csak nevettek az egészen! Azt sem érdemlitek meg, hogy éltek! – kiabáltam felindultan. Seth az utolsó mondatomra felkapta a fejét, majd rásandított a két mellette lévőre.

- Ne piszkáld őket a létezésükkel – szólt halkan Seth. – Arra mindketten ugranak. Rájuk néztem – Frogmanre és Ravenre –, és mindegyikük arcán tartózkodást véltem felfedezni. Nem tudtam, hogy magára a lényre allergiásak, amik belőlük alakul, ha átváltoznak, vagy egyszerűen a halhatatlanságot nem szerették. – Amúgy, Kris, jól nézel ki meztelenül! – tette még hozzá „kedvenc” farkasom.

- Ó, szóval jól nézek ki? – Közelebb sétáltam Seth-hez, és csak most vettem észre, hogy mindez idáig nem is a szemembe nézett, ahogy gondoltam. Hanem a dekoltázsommal beszélgetett. Összehúztam a szemöldököm és kihúztam magam. Mindezt Seth orra előtt, szóval elég bepillantást nyerhetett a melltartómra…

Felszaladtam a szobámba, ott hagyva a három fiút megdöbbenve. Berontottam az ajtómon, mire kisebb sokkhatás ért; Kian és Emma az ágyamon feküdtek… Csókolták egymást, Kian keze pedig elkalandozott Emma mellére. Hogy nem hallottam, hogy még mindig idebenn vannak? A FRANCBA! Az ajtó berobbanására felültek, de én addigra már kint voltam a szobámból, mikor fel is álltak az ágyamról. Na, ezek után, tuti, huzatot fogok cserélni!

Kinn vártam, hogy valamelyik méltóztasson kidugni a fejét az ajtómon, és akkor megnyugodva bemehessek. Már ha képes leszek ezek után megnyugodni. Asszem, túl sokat láttam. Egy életre elég volt, nem hogy egy öröklétre!

Emma feje lassan kikandikált az ajtómon, aztán rögtön mögötte megjelent Kian feje is.

- Ne haragudj, Kris! – kezdték szinkronban. – Elragadott minket a hév – folytatta Kian. Emma feje meg egyre inkább kezdett hasonlítani egy rákéhoz.

- Ja, ja, na, menjetek már, be szeretnék menni a szobámba! – szóltam rájuk nem túl udvariasan. Kian megfogta Emma kezét, majd elvezett onnan. Nem tudom, hova mehettek, de biztos, nem fagyiért!

Én végre beszabadultam a saját szobámba, és rögtön feltúrtam a szekrényemet. Legutóbb, mikor megláttam azt a bizonyos darabot, a szekrény legaljára és ott is a leghátuljába rejtettem, hogy még csak ne is lássam. De most itt volt a nagy esély, hogy beszívassam Seth-et és a többi idegesítő kis…

Végre megtaláltam! A szoknyát, amit egyszer Seth akart rám tukmálni, most végre fel is veszem, és azt hiszem, ez eléggé meg foga döbbenteni őket! Gonoszan elmosolyodtam, majd elkezdtem átöltözni.

A szoknya egy egyszerű farmer volt, ámde annál kihívóbb! Olyan rövid volt, hogy inkább lehetett mondani bugyinak, mint szoknyának, a fenekem kivillant belőle, ha leültem. Vagy, ha egyáltalán megmozdultam. A combjaim teljes egészében látszottak, bár kissé fehérek voltak. Azonban tök jól ment a szoknya sötét színéhez. Kikerestem egy eléggé kihívó, erotikus felsőt is a szekrényemből. Tudtam, hogy találok benne, habár nem otthonról származó darab volt. Egy mélylila, hatalmas dekoltázzsal rendelkező darabnál bólintottam, majd azt is felvettem. Ahogy belenéztem a tükörbe, majd’ elájultam. Mintha egy k… prosti lennék a jó fajtából.

Előszedtem a sminkkészletemet is és kifestettem magam. Kissé erősre sikeredett, de nagyon jó lett! Reméltem, hogy Seth el fog ájulni döbbenetében!

Mikor kész lettem, lementem a fiúkhoz. Hogy oda ne rohanjak! Még mindig a fejüket tömték!

Mikor megláttak, szó szerint kiesett a szájukból a kaja. Nem viccelek. Visszaesett a tányérba, ami eléggé gusztustalan dolog volt, de így éreztem, hogy a ruha megtette a hatását.

- Na, mi van? Elakadt a szavatok? – kérdeztem maró gúnnyal a hangomban. Először az én „kedveském” tért magához.

- Neked elment az eszed? – hőbörgött velem. – Hogy képzelted, hogy ebben a ruhában… itt… előttünk…

- Én hogy képzelem? Kedvesem, te akartad rám tukmálni ezt a ruhát alig egy hete! – kiabáltam vissza.

- De… AZONNAL MENJ VISSZA ÉS ÖLTÖZZ ÁT! – rivallt rám.

- Dehogy megyek! Éhes vagyok, és nem tudod megakadályozni, hogy egyek – válaszoltam nyugodtan. Ha halkan beszélek, azzal csak még jobban felhúzom, mikor már így is ideges. Ezt megszívtad, Seth. Most visszanyal a fagyi!

- Nem is akarom megakadályozni, az ellen semmi kifogásom, csak a ruhád ellen van!

- Seth, nyugodj már meg – mosolyogtam rá angyali mosollyal. – Én ebben érzem jól magam, és azt pedig nem te mondod meg, hogy mit vegyek fel!

- Ez az én házam!

- Na meg Kiané. És neki semmi ellenvetése nem volt a ruhámmal kapcsolatban.

- Persze, mert nem is látott ebben a göncben! Vedd már le!

- Vegyem le? Juj, Seth, kezdesz ellentmondásos lenni. Az előbb elmondtad, milyen jól nézek ki meztelenül. Erre én felveszek neked valami olyan göncöt, ami még kevesebbet takar, aztán visszaküldesz, hogy öltözzek át, mert ez neked nem jó. Hogy túl sok mindent mutatok meg. Most meg azt akarod, hogy levessem? Itt, előttetek? Vagy netán esetleg valamit félreértelmeztem, és egyáltalán nem az volt a baj, hogy túl keveset mutat, hanem, hogy túl sokat elrejt? – Minden szavamnál közelebb kerültem Seth-hez, és már alig pár centi volt a testünk közt. Ezt még inkább csökkenteni akartam.

Hirtelen meggondolásból átvetettem a jobb lábamat Seth-én és szemben az ölébe ültem. Ezen a mozdulatomon elég rendesen meglepődött, és a kezét akarva-akaratlanul is a derekamra tette. Én elégedetten elmosolyodtam. Az volt a célom, hogy zavarba ejtsem „kedvenckémet”. A többieket nem láttam, de szerintem csorgott a nyáluk. Kezeimet könnyedén Seth vállára tettem, majd lustán elkezdtem simogatni azt. A kezeim néha eltévedtem a hátára, vagy a mellkasára, de tovább nem. A szemébe néztem, ő meg vissza rám. Most nem a dekoltázsomat bámulta, pedig az többet engedett meglátni, mint eddig valaha is.

- Na, erre most mit lépsz? – kérdeztem könnyednek szánt hangon, de egy picit én is megrémültem. A vágyaim úgy lüktettek bennem, mint még soha. Mindennél jobban akartam Seth érintését, érezni a bőrét az enyémen… De most nem szabad! Még a „visszanyal a fagyi” résznél tartunk.

- Mit kéne lépnem? – nyögte ki Seth rekedten. Alig hallottam a hangját, olyan halkan, szinte suttogva ejtette ki a szavakat.

- Nem is tudom… Mondjuk… - Elkezdtem simogatni a hasát is, és az ujjaim egyre lejjebb vándoroltak. – Kérhetnél… - Az ujjaim eljutottak a köldökéig, ott elidőztek, majd újra visszavittem a kezemet a vállához. – BOCSÁNATOT! – kiáltottam rá, majd felugrottam. Illetve csak megpróbáltam. Azt hittem, a kezei csak ott vannak a derekamon, lazán szorítják. Azt nem gondoltam volna, hogy olyan erősen tart, hogy szinte meg sem bírok mozdulni… Így visszahuppantam az ölébe. – Seth…

- Hmm?

- Engedj el… - kértem elhaló hangon.

- Nem. – Ez volt az egyetlen szó, amit eddigi jelenlétem alatt tisztán ki tudott ejteni. – Tűnés! – mordult fel. Én azonnal fel akartam állni, aztán mikor újra megszorított, akkor döbbentem rá, hogy nem is nekem szólt, hanem a fiúknak. Őket tuszkolta ki az ajtón „kedvesen”.

Hallottam, ahogy a székek megnyikordulnak, majd pillanatokon belül elhal a lábak csattogása is. Végül becsapódott az ajtó. A fiúk köszönés nélkül távoztak

Mi pedig kettesben maradtunk.

Kian és Emma utat találtak a lány szobájába, majd azonnal az ágyon kötöttek kis, szinte ugyanabban a pózban, amiben Kristen rájuk talált a saját szobájában. Újra egymásnak estek. Kian vadul csókolta a lányt, pedig érezte rajta az ellenállást. De nem akarta, vagy egyáltalán nem is tudta fékezni magát.

Emma néha nagyokat sóhajtott, mikor Kian olyan testrészét érintette, amit másnak soha nem engedett volna.

A fiú ujjai végigcsúsztak a hegeken is, amelyeket eddig nem hogy nem mutatott senkinek, de nem is tudtak a létezéséről.

- Hát ezek?

- Vannak – közölte Emma tömören.

- Azt látom, de kitől… ugye nem?

- Mikántól vannak. Amikor valami szerinte helytelent tettünk, akkor megbüntetett minket. – Kian teste láthatóan megremegett a dühtől, amely hirtelen öntötte el az agyát. De nem szólt semmit. Azt az ügyet már lerendezték. A férfi már halott. – Jól vagy? – kérdezte halkan a lány. Nem mert hozzáérni Kianhez, tudta, hogy valami van vele, valami baja van.

- Persze. Csak… - a fiú hatalmasat sóhajtott. – Nem fáj? – kérdezte végül.

- Már nem. Rosszabb volt, amikor… hagyjuk. Már vége, nem árthat nekem. Sem neked – hajolt a lány Kian ajkához.

A fiú boldogan hajolt rá a felkínált ajkakra, majd óvatosan leszedte a lányról a felsőjét. Emma halkan nyögdécselt, mikor a fiú ajka bőrének minden egyes pontját érintette. Kian lefelé haladt a kis testen, ami minden érintésénél megvonaglott.

- Bízol bennem? – hajolt vissza Kian, hogy a lány szemébe nézhessen.

- Bízom – suttogta Emma, s boldogan ölelte át szerelmét.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.