Mióta Tristan és én másodszorra… khm… igen, szóval az óta két nap telt el. Azazel nem sejtett semmit – szerintem – és úgy tűnt, nem is fogja megtudni sosem. De a hangulata gyorsan változóvá vált, és én mégiscsak ijesztőnek találtam, hiába tagadtam magam előtt. Már régen nem azt a kedves, játékos férfit láttam benne. Nem, Tristan már elfoglalta ezeket a helyeket.

Ma épp az ágyamban feküdtem, mikor Azazel dühösen benyitott. Hirtelen csak egyvalamire tudtam gondolni. Felültem, majd próbáltam olyan kicsire összehúzni magam, amennyire csak tudtam. Odament a pulthoz, majd töltött magának italt. Igen, ugyanis az alkoholt mi is érezzük, nem csak az emberek, bár nehezebben rúgunk be. De lényegtelen, előbb-utóbb a hatás ugyanaz.

- Azazel… - kezdtem, de mikor felém fordult, bennem akadt a hang.

- Tessék – szólt nyugodt hangon. Nem tudtam ezt mire vélni. Most akkor tudja, vagy sem?

- Öh… Szóval… mi a baj? – kérdeztem.

- Semmi – mondta, majd láttam, ahogy a szeme megvillan. De éreztem, hogy jobb, ha valóban bevallom neki, mit tettünk. Inkább én, de ha meg már tudja, akkor miért nem szedte le a fejemet? Vagy Tristanét? Úgy döntöttem, inkább most én jövök.

- Figyelj, Azazel… Tristan…

- Mi van vele? – mordult rám, mire összerezzentem ijedtemben.

- Öh… semmi… Nem érdekes.

- Amy, ha elkezdted, fejezd is be! – rivallt rám a férjem.

- Megijesztesz… - szóltam neki, hogy kapjon már a fejéhez. Szerinte kivel beszél? Az alárendeltjével? Nos, akkor közlöm a rossz hírt. Nem vagyok az alárendeltje!

- Bocsáss meg. De ha már valamit elkezdtél, akkor kérlek, fejezd is be. – Most a hangja nyugodtabb volt, de még mindig eléggé dühösnek hatott.

- Nem. Túl feszült vagy ahhoz, hogy most meg tudj hallgatni, és hitelesen tudd mérlegelni a dolgokat. – Én is nyugalmat erőltettem magamra. Aztán inkább kiszálltam az ágyból, és elindultam sétálni egyet. A tagjaim kívánták a mozgást.

Hatalmas kört írtam le a Palota körül, majd pár óra múltán visszatértem a monumentális épületbe. Bementem az Azazellel közös szobába, majd rögtön a fürdőbe vettem az irányt, hogy lezuhanyozzak. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak hallom, hogy valaki dörömböl az ajtón. Gyorsan megtörölköztem, majd becsavartam magam egy törölközőbe. Amikor végre kinyitottam az ajtót, Azazellel találtam szembe magam, de olyan dühös arccal, amilyennel még sosem láttam. Majdnem fellökött, úgy ment el mellettem, és becsapta maga után az ajtót. Még csak nem is köszönt nekem.

Hagytam a fenébe, felöltöztem, majd mire összetűztem a hajamat, addigra a férjem is kimászott a fürdőszobából.

- Hol a francban voltál egész nap? – üvöltött rám. Éreztem az alkohol szagát, kifinomult érzékeimnek köszönhetően, így nagyon magamra sem vettem az ordibálást. Tudtam, csak az ital adja neki a hangot.

- Sétáltam kicsit.

- Akkor most gyere ide, kellesz nekem! – szólt rám, majd nem várta meg, hogy mozduljak, odajött hozzám és durván megcsókolt. Először nem is volt ellenemre. De mikor megharapta az ajkamat, felkiáltottam és ellöktem magamtól. Nem tudom, hány litert ihatott, de eleget ahhoz, hogy a lökésem miatt elessen. Az volt a szerencséje, hogy az ágy mögötte volt közvetlenül, így csak a formás seggére csüccsent a puha ágyon, és nem a kemény padlóra.

- Hagyj! Neked elment az eszed! – szóltam rá, mire megragadott a derekamnál és magához rántott. A lendülettől beleültem az ölébe, de rögtön fel is pattantam. Ha a hegy túl részeg, akkor a józan Mohamed menjen oda? Azt már nem! Mi vagyok én, hogy huza-vonát játszanak velem? Eltávolodtam tőle, és most nem ért el.

- Gyere már ide! – Még a nyelve is akadozott, annyit ivott. Hát, köszönöm, nem kérek belőle!

- Nem! Sokat ittál. Feküdj le, Azazel, most elmegyek inkább – mondtam, majd azonnal fordultam is, és elhagytam a szobát. Figyeltem, de nem jött utánam. Újra körbesétáltam a Palotát.

Most csak egy óra telt el, mikor visszaértem, de nem mentem a szobámba. Helyette inkább úgy döntöttem, benézek Tristanhez. Két napja nem láttam.

- Szia! – köszöntem, mikor a kopogásom után hallottam egy „szabad” szót, és benyitottam.

- Jé, szia! De rég láttalak! – Tristan az ágyon feküdt hanyagul, egy könyvvel a kezében, aminek nem tudtam elolvasni a címét.

- Én is téged – mondtam az egyértelműt, majd leültem mellé az ágyra. – Mit olvasol? – kérdeztem.

- Nem érdekes – mondta, majd el is tette. – Te érdekesebb vagy. Elmosolyodtam egy pillanatra, de azonnal újra visszajött komorságom.

- Mi a baj?

- Azazel beivott – feleltem.

- Bántott? – kérdezte ingerültem, majd felült.

- Nem, de nem rajta múlt.

- Most mit csinál?

- Szerintem alszik.

- Szeretnél itt maradni? Nem muszáj visszamenned hozzá, ha nem akarsz. – Tudtam, ezt most nem csak erre az éjszakára érti.

- Most igen. De csak éjjelre, és nem lesz semmi – mondtam neki, mikor már láttam felcsillanni a szemeit.

- Értettem! – mondta jókedvűen, de mégis kissé csalódottan.

Lekecmergett az ágyról, aztán eltűnt a fürdőben. Hallottam a csobogást, gondoltam, zuhanyozik, vagy valami ilyesmi. Ledobtam a cipőmet, aztán hanyatt dőltem az ágyon. Most bordó huzat volt az ágyon. Gondolom, Tristan lecseréltette, miután… szóval lecseréltette. Bebújtam a vérvörös anyag alá és összegömbölyödtem. Olyan kényelmes volt, és az ágy annyira puha, meleg, hogy szép lassan lecsukódtak a szemeim. Még hallgattam egy kicsit a csobogást, de aztán megszűnt. Nem sokkal később hallottam, hogy Tristan kijön a fürdőből. Aztán olyan volt, mintha lábujjhegyen jönne felém. Nyögtem egyet, hogy a tudtára adjam, nem alszom, de ő továbbra is csendben mászkált. Hallottam, amikor kinyitotta a szekrényajtót, egy kicsit nyikorgott. Majd a ruhák suhogását, ahogy a bőrével érintkezik. Aztán megmozdult mellettem az ágy, és tudtam, most mászik be mellém. Éreztem bőrének illatát, amelyik semmihez sem fogható nyugodtsággal töltött el.

Odabújtam hozzá, majd ráhajtottam a fejem mellkasára, és azonnal mély álomba merültem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés