Reggel az órám csörgése vert ki a mély álmomból. Egy újabb reggel, egy újabb szörnyű nap, vagy mégsem. Reggel nyolc óra. Tegnap még emlékeztem rá, hogy miért állítottam be az ébresztőt, most már fogalmam sincs. Az még rémlik, hogy valami nyomós okom volt, de a többire nem emlékszem. Lehet ez az iszonyatos fejfájás az oka. Nem tagadom a vérem, a testem bírja a vámpírvért. Bizonyos szempontból a táplálékom közé tartozik, de az elmém próbál gátat szabi annak, ami vagyok, és amit néha innom kell. Egy részem mindig is harcolni fog az ellen, aminek születtem. A másik énem pedig azért, hogy végre kibújjon belőlem a szörnyeteg. Végül, jó sok év után, sikerült találnom egy középutat, úgymond olyan személyiség lettem, ami részben megfelel mindkét oldalamnak. Mégis, ez még így is nagyon kevés, de legalább féken tartható. Rossz érzés egyedül lenni. Egy magamhoz hasonlót ismertem, azóta eggyel sem hozott össze a sors. Száz éve volt már, hogy elveszítettem és egyben mély nyomott is hagyott bennem, hisz a mentoromnak tekintettem. Ő volt az, akitől megtanulhattam, hogyan uraljam a bennem rejlő kettősséget. De egy csatában, mikor vámpírok ellen küzdött, megölték, azóta gyilkolom én is őket. Megesküdtem a nevére, hogy egyszer bosszút állok azon a falkán, aki ez tette vele. És azt hiszem, jó nyomon járok, az első lépést már meg is tettem efelé.

- Szia, Briana! – szóltam bele a telefonba. Lehet, jobban járnák, ha bevennék valami fájdalom csillapítót, mert a fejem egyre jobba zakatol. Kihúztam a mellettem lévő éjjeli szekrény legfelső fiókját és elkezdtem benne matatni. Mindig ide teszem a gyógyszereket, főleg a fejfájás csillapítót, általában reggelente van rá szükségem és ilyenkor jó, ha a közelben van, és nem kell még ez után is mászkálnom.
- Jó hallani, hogy ébren vagy és most nem aludtál el! – Kacagása most csak rontott az állapotomon. – Ugye emlékszel rá, hogy ma tízkor egy válogatásra kell menned?
- Ah, most már igen. – Hát ezért állítottam be olyan koránra a vekkert. Mi lenne velem Briana nélkül. Mondjuk ez is csak egy újabb hobbim a sok közül, az évek alatt már sok mindent kipróbáltam, de ez kimaradt. Mondjuk, ennek is megvolt a megfelelő indoka.
- Jól van kislány, akkor szedd össze magad, amilyen gyorsan csak tudod és a kedvenc kávézód előtt találkozunk, pontban féltízkor. Ja, és semmilyen kifogást nem fogadok el, pontban ott legyél! Értve vagyok?
- Igenis, uram! – Igen, egy rossz tulajdonságom, hogy hozzám rengeteg türelem kell, így mindig megnehezítem annak a dolgát, aki velem kezd.
 Az eltelt százötven év alatt megtanultam, hogy az idő nem olyan fontos. Sosem függtem másoktól, sosem kellett semmit sem pontosan, határidőre teljesítenem. Az emberek rettegnek az idő múlásától és úgy mérik azt, mintha az életük függne rajta. Pedig nem. Igaz, az emberi lét sokkalta rövidebb és törékenyebb, de ők maguk azok, akik megrövidítik azt a saját mohóságuk miatt, utána meg panaszkodnak. Én türelmes vagyok, ha úgy nézzük. Nem kapkodom el az időt, nem sietek, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, hanem várok. Sajnos nem tehetek mást.

Kikeltem az ágyból és elindultam a fürdőszobába. Egy forró zuhany és fogmosás után, kiegyenesítettem szőke fürtjeimet, majd egy enyhe sminket tettem magamra. Nem tudom, hogy azok a nők, akiken egy kiló smink van, hogy szerethetik, vagy egyáltalán hogy tudják elviselni magukon. Én úgymond a természetesség híve vagyok. Szoktam magamra sminket rakni, de nem annyit és nem olyan élénken. Szerencsére olyan bőröm van, amire nem kell sok alapozó, plusz a sötétbarna szememet nagyon jól kihangsúlyozza egy kis fekete ceruza, meg egy kis szürkés szemhéjfesték és máris kész a tökéletes smink, amiben kiléphetek az utcára. Felvettem egy szűkszárú, koptatott farmert, egy fehér újatlan topott, és egy tört fehér magassarkút, majd beültem a terepjárómba és elindultam. Az órám már negyedtízet mutatott, és a város másik végébe kell mennem. Még jó, hogy a járgányom jó gyors és én is a jó vezetők közé tartozok. Veszélytől nem tartva száguldoztam a főúton, persze betartva a sebességi korlátozást, ami nem éppen az én esetem. Éppen ezért, többnyire elkerülöm a belvárost, és inkább az országúton megyek, kiélve a gyorsasági szenvedélyemet. Szerencsémre egy rendőrt sem akasztottam ki, úgyhogy minden simán ment és késni sem késtem, úgyhogy most igazán nem szólhat le Briana.

- Huh, ilyen is van? – Jött oda mellém Briana, miután sikeresen beálltam a teázóval szembeni parkolóba.
- Nem miattad siettem, hanem a kávémért. – Részben igaz, mert ez az, aminek jó formán köszönhetem, hogy felébreszt és sikerül felfognom, hogy mi is zajlik körülöttem. A másik meg, hogy nem volt kedvem hallgatni a csesztetését, mert megint elszúrtam egy meghallgatást. A végén még túl jó kislány leszek mellette, nem is tudom, hogy engedtem a közelembe. Ebben is az apámnak volt a köze. Ő bíztatott, hogy ne csak természetfeletti lények vegyenek körbe, hanem azért emberekkel is tartsam a kapcsolatot, hogy ne felejtsem el, mi is vagyok valójában. Bizonyos szempontból ezért vagyok Brianával, meg, mert segít az új életembe, ami nem kis játék. Elég nagy dologba vágtam bele a fejem, nem is tudom már, hogy mertem elindulni rajta.
- Oh, jó tudni. Szóval, ha most nem hoztam volna neked egy extra nagy, feketekávét nem is érdekelnélek? – Kivett egy műanyag poharat a tartóból, majd átnyújtotta. Széles vigyora alapján pont erre a válaszra számított. Úgy látszik, hogy az utóbbi éveimben eléggé monoton szokásokat vettem fel és ez nem jó. Gyűlölöm, ha azt hiszik rólam, hogy csak azért, mert tudnak rólam egy két-dolgot, amit igen, mindig megismétlek, és nem tudok tőlük szabadulni, ezért azt hiszik, hogy nagyon jól ismernek.
- Valami olyasmi. Bár inkább futva rohannék az adagomért és majd utána beszélnénk. – Elvettem tőle a tejszínhabos finomságomat és szinte az egészet lehúztam egy levegő vétellel. Briana ezen már meg sem lepődött, nem jelent már számára újdonságot, hogy úgy iszom a kávét, mint más a vizet. Na jó, igaz nem olyan sokat, csak naponta vagy háromszor. – Amúgy hova kell mennünk?
- Nem messzire, gyere, csak pár háztömbnyire van az iroda. – Elindultunk, hagytam, hogy vezessen, miközben én még az utolsó kortyokat gyűrtem magamba. Hogy lehet az, hogy mindig marad egy kis ital ezeknek a poharaknak az alján?
- Amúgy jól festek? Mármint, megfelel az öltözékem, vagy valami kihívóbbat, vagy rövidebbet kellett volna felvennem?
- Nem, tökéletes, amit választottál. Pont kihangsúlyozza a kecses alakod. De majd a szakértők megmondják, itt is vagyunk. Légy jó kislány! – Nem engedte, hogy én lépjek be előre, kinyitotta az ajtót, majd bement, én meg követtem.
Egy kis váróterembe kerültünk. Az üvegezett ablakokon kiragasztott képek voltak, különböző modellekről, akiket ez a cég tett naggyá. Számos lánynak láttam már a képet híres lapokban, mint például a Vogue-ba és sok másba. Tényleg jó kis cég lehet. Velünk szemben egy asztal volt, ami tele volt papírokkal, jobbra, mögötte pedig egy ajtó, titkárnő viszont sehol.

- Úgy látom, várnunk kell egy kicsit, addig átvehetünk néhány dolgot. – Gyorsan szembe fordult velem és elkezdett az ujjával hadonászni. – Szépen, kecsesen bemész és
- Nem feleselek, nem húzogatom a számat, nem játszom magam, csak legyek az, aki vagyok és majd a zsűri eldönti, jó vagyok e nekik. Igen, tudom, nem kell egymilliószor elmondanod. Egyszer is megjegyzem!
- Csak némelyiket olykor elfelejted!
- Nem tehetek róla, hogy kicsit heves természet vagyok. – Még jó, hogy nem tudja, hogy vámpír vagyok, akkor mit mondana? Ha lehet, a vérüket se szívd ki, mert nem tetszik, amit mondanak. Valahogy így hangozna, vagy elmenekülne tőle, de azért milyen jól keresne velem, ki tudja, lehet, megkérne, hogy változtassam őt is át, mert mindörökké ilyen szép akar lenni. Mert tény, ami tény, nagyon szép nő. Simán elmehetne ő is modellnek. Na jó, azt hiszem, jobban járok, ha elhessegetem ezeket a gondolatokat, pont most nem kellenek ide. A tegnap történtekkel meg majd este, vagy holnap foglalkozom.
- Jó reggelt! – Jelent meg végre a titkárnő, majd odalépett hozzánk és kezet fogott velünk. – A nevem Anne, gondolom te meg Elizabeth vagy. – Bólintottam egyet, többre úgy sem volt szüksége. Majd az asztala mögé ment és egy naptárt kezdett el lapozgatni – Hamar ideértek, de nem probléma, az előző lány, már úgy is elment, úgyhogy nyugodtan bemehet. – Kinyitotta az ajtót, majd beléptem.

Egy nagy terembe érkeztem. Velem szembe mindenhol, hatalmas, színes, mozaikszerűen kirakott ablakok voltak. Előtte egy hosszú asztal, amely mögött három alak ült. Középen egy szőkésbarna nő, a bal oldalán egy hosszúkás arcú, rövidbarna hajú srác, a jobbján pedig egy hosszú fekete hajú nő.

- Kérem, foglaljon helyet – szólalt meg a középső, majd leültem a székre. – Lenne pár kérdésünk, nem bonyolultak, csak a személyiségére vagyunk kíváncsiak és néhány apróságra. – Nem válaszoltam, csak bólintottam. Ugyan, semmi komolyat nem tudnak kérdezni. Mindig ugyanaz, azt sem tudom, hogy minek kell még nekem ilyenekre járkálnom. Briana csak azzal szokott jönni, ha megkérdezem tőle, hogy az ismeretség bővítése, és hogy ne mindig ugyanazzal a céggel dolgozzak, mert egy idő után rám unnak. – Mióta modellkedik?
- Immár nyolc éve. – Egyszerű válaszok, egyszerű kérdésre.
- Látom nagyon sikeres. Számos nagy divattervezővel dolgozott már együtt és rengetegszer volt már a címlapokon. Mi az, amiben mi újat tudunk magának nyújtani?
- Mindig keresem az új kihívásokat és a divatszakma az, ami mindig újat tud mutatni és meg tud botránkoztatni bárkit.
- Rendben, akkor már csak egy kérdésem maradt. Az éltébe mennyire fontos a modellkedés? Szokott még emelet valamit csinálni?
- Persze, ez úgymond csak egy hobbi számomra. Élvezem, amit csinálok, de emellett ugyanúgy el van életem. – Ez már persze nem teljesen igaz, de nekik ezt nem kell tudniuk, úgy is csak arra megy ki a játék, hogy mennyire függök a modellkedéstől. Valahogy nem kedvelik azokat a lányokat, akiket csak ez élteti, szerintük ez természetellenes.
- Köszönöm, hogy befáradt. Még majd egyezkedünk a társaimmal és majd az elkövetkezendő napokban értesítjük a menedzserét, hogy mire jutottunk, de ahogy látom, nem kell aggódnia e-miatt.
- Rendben, viszlát!

- Na, milyen volt? – Lépet oda gyorsan Briana, majd a titkárnő újra eltűnt. Gondolom, beszedi az értékeléseket, amiket közben rólam írtak.

- Semmilyen, átlagos. Jól, ment, ugyanazokat a kérdéseket tették, amiket általában szoktak. – Közben felkaptam a táskámat és elindultunk ki az ajtón. – Majd hívnak, ha felvettek, de ahogy láttam mindenki kipipált, szóval már veheted úgy, hogy bent vagyok.
- Oké, akkor előkészítek egy két dolgot. Bemegyek a központba, elhozom a cuccaidat, meg kinézek még neked egy-két divatbemutatót és beprotezsállak. Nem mintha erre nagy szükséged lenne, hiszen elég híres vagy, szerte az államban. Sőt, lehet úgy néz ki, hogy meg leszel hívva a Victoria Secret bemutatóra is, de ezt nem halottad, mert még csak tárgyalok róla. – Közben visszaértünk a kocsimhoz.
- Az jó lenne, főleg, ha el tudnád nekem intézni, hogy kapjak egy-két ingyen fehérneműt is, úgy is annyira szeretem őket.
- Rendben, de ezt még ne vedd biztosra!
- Jól van. Van még rám szükséged, vagy haza mehetek? Tegnap elég rossz és nehéz napom volt és még nem tudtam megfelelően kipihenni.
- Nem, menj csak nyugodtan. – Beültem a terepjáróba, majd elindítottam a motort. Briana már indult volna, de hirtelen visszafordult. Odajött, majd bekopogtatott az ablakon. – Fuss egy kicsit, úgy is jó idő van, nálam be szokott válni, meg az egészségednek és a testednek is jót tesz.
- Oké, majd lehet, azt teszem. – Alig bírtam ki röhögés nélkül. Ő nem tudja, hogy nekem a futás meg sem árt, sőt pillanatok alatt megteszek pár kilométert. Mondjuk, nem rossz ötlet, legalább kitisztítja a fejem.

Hazafele már nem volt olyan nagy a forgalom, úgy éreztem, hogy gyorsabban hazaértem. Leparkoltam a bejárónál és kiszálltam. Még mielőtt elmegyek futni, átöltözöm, mert azért magas sarkúban nem egy kényelmes. Azonban fura dologra lettem figyelmes, mikor beléptem a bejárati ajtón.

- Valaki járt itt! – Nem vámpír volt, valaki más. Ismerős a szaga, de nem ismerem fel, túl rég éreztem és nem tudom most kihez kötni.
Követtem a szagát, körbe a házamban. Minden egyes szobában járt, engem kereshetett. Nem időzhetett sokat itt, majd kiment az udvarra, látta a tegnapi tűz maradványait, végül úgy döntött, hogy bemegy az erdőbe. Engem kutatna ott? Vagy arra tartott alapból? Ki lehet ez? Olyan ismerős, annyira rémlik ez az illat valahonnan, de mégsem ugrik be az arca, se az, hogy milyen ügy kapcsán ivódott be ennyire az illata az orromba. Mindegy, utána megyek, erre most fényt kell derítenem.
Gyorsan berohantam a házba, felhúztam a sportcipőmet és befutottam az erdőbe. Követtem a szagát, arra mentem amerre ő is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés