- Nem tudom. Fogalmam sincs. Egyszerűen nem érdekelnek a bulik úgy, olyan szinten, mint a többieket. Nem akarok berúgni, nem akarom, hogy másnap ne emlékezzek semmire.

- De a bulihoz nem feltétlenül kell pia is. Vagy tévedek?

- Te még életedben nem voltál egy rendes buliban, igaz? – mosolygott Jason.

- Nem – motyogta a lány.

- Akkor azt hiszem, ideje lenned elmenni. Augusztus végén, mielőtt elkezdődne a suli, mindig tartanak egy kis partit a téren. Reggeltől vásár van, majd este arrébb pakolják a cuccokat, és az egész kész táncparkett lesz. Nagyon nagy mulatság szokott lenni.

- Elhiszem, de én inkább dolgoznék, semmint ilyen helyekre járjak.

- Jaj, ugyan már! Nem lehetsz ilyen maradi!

- De igen, nagyon is lehetek.

- Jessica… gyere el velem a bálba. Majdnem egy hónap van még vissza, ne mondd, hogy addig nem tudsz még elég pénzt gyűjteni, hogy akár bármit is vehess magadnak, amit csak szeretnél!

- He? – kérdezett vissza a lány a világ legértelmesebb kérdésével.

- Gyere el velem a bálba, a többi nem fontos!

- És ez most kérés, vagy parancs?

- Hát, ha jobban belegondolok, inkább parancs, mert akkor nem szabad ellentmondanod.

- Jaj, istenem… rendben van, elmegyek, de csak akkor, ha nem vigyorogsz ilyen sunyin.

- Miért, hogyan lehet sunyin vigyorogni? – Jason olyan pofát vágott, hogy a lány akaratlanul is elnevette magát.

- Például így!

Jason az ajtónak támaszkodott, amit az előbb bezárt, és ahogy kinézett a kicsiny kis ablakon, látta, hogy a nap már lenyugodott. Réges-rég.

- Ideje lenne hazamennem, tényleg. Hány óra van? – kérdezte, majd ránézve a karórájára, meg is válaszolta magának a kérdését. – Már negyed tizenegy? – hüledezett. – Tényleg mennem kell. – Ellökte magát az ajtótól és bement a konyhába, ahol utoljára dolgozott, és ahol az egyik széken ott hevert a szerszámosládája. Felkapta, majd visszasétált az ajtóhoz, ahol Jessica még mindig ugyanúgy állt. – Valami baj van? – kérdezte Jason, felriasztva a lányt az ábrándozásból.

- Nem, semmi, csak elbambultam. Ne haragudj.

- Aha. Én most elmennék, csak szólj, ha kellene még valami. Jaj, várj… - előhalászott a zsebéből egy enyhén piszkos papír fecnit, majd valamit ráfirkált, és odaadta a lánynak. – Tessék. Bármikor felhívhatsz, akár az éjszaka közepén is, soha nem kapcsolom ki a telefonom.

- És ezt nem használják ki? Hogy éjjel játszadozhatnak, hogy megcsörgessenek, és te ne tudj aludni?

- Nem, mert ha megteszik, másnap tudják, hogy megkeresem őket, és akkor pedig nagyon megbánják.

- Hű… - a lány kinyitotta az ajtót… illetve csak próbálta. Ugyanis Jason megmutatta neki, hogy zárja be, de azt nem, hogyan nyissa ki. Aztán elkezdte feszegetni. – Ez nem lesz így jó! – panaszkodott. – Én ezt nem tudom kezelni.

- Ó, dehogynem, hisz’ egyszerű.  – Jason eltolta a lányt, majd megmutatta neki, hogyan tudja kinyitni. Aztán még párszor bezáratta Jessicával és ki is nyittatta vele, hogy a lány belejöjjön. Pár perc alatt szinte sikerült a tökélyre fejleszteni.

- Köszönök mindent – mondta a lány, mikor már Jason kint állt a kocsija mellett.

- Örömmel csináltam. És tapasztalatszerzés céljából megfelelt.

- Meg persze a fáradságos munka, ami után nem kapsz borravalót.

- Jessica, nem ezért csináltam. Már megmondtam.

- Jó, jó, csak nehezen tudom elhinni. Hogy-hogy nincs szükséged pénzre? – kérdezte, majd hirtelen meggondolta magát. – Tudod mit, inkább ne válaszolj. Nem szeretném tudni.

- De nagyon is szeretnéd. Csak nem vallod be magadnak. Na, jó, én viszont már tényleg elmegyek haza. Jó éjt, Jessica! – szólt, majd beszállt a kocsiba és begyújtotta a motort.

- Jó éjszakát! – kiáltotta a lány, túlharsogva az erősen búgó motort. Jason aztán gázt adott, és pár pillanattal később eltűnt a lány szeme elől.

Jessica fáradtan, de kissé boldogan ballagott vissza a házba. Bezárta az új ajtót – most sikerült neki – és az anyjához ment. Az viszont nem volt a nappaliban, ahol utoljára látta a lány. Bement anyja szobájába, ahol a nő a szekrényében kutakodott.

- Szia! – köszönt neki a lány. – Mit keresel?

- Csak egy pizsamát. A másikat meguntam. Már betettem a szennyesbe, és holnap ki is mosok mindent, szóval, ha van még koszos ruhád, akkor…

- Hagyd, anyu, majd kimosom őket.

- Legalább én is hadd csináljak már valamit! Nem csecsemő vagyok, hanem rokkant!

- Igen, én viszont nem szeretném, ha valami bajod esne.

- Miért, mégis mi bajom lehetne? Hogy megesznek a ruhák? A víztől nem félek, ezt meg te is tudod. És kérlek, kicsim, ezen ne vitatkozzunk. Inkább segíts, szeretnék megfürödni.

Jessica egy órával később már az ágyában volt, ahogy az anyja is, aki békésen aludt. A lány hallotta, ahogy tizenkettőt üt a hatalmas kakukkos óra, amely itt maradt, mint a berendezés része. Jessica elgondolkodott. Az agya a mai nap eseményein járt, hogy mennyi minden történt vele. Úgy érezte, mintha kezdene helyrejönni az élete. Azonban tudta, hogy hiába érzi, az még nem jelenti azt, hogy rendben is lesz. A fáradtságtól hamar elaludt, s mivel másnap szombat volt, nyugodtan alhatott késő reggelig.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés