Jake éjfélkor arra ébredt, hogy a lány motyog valami érthetetlent álmában, és egyre jobban elhúzódik tőle. Tudta, hogy megint azok a képek gyötrik, amik már napok óta. De nem tudott semmit sem tenni ellenük. Rose egyelőre csak az ágy széléig húzódott, most nem dobálta magát, és még nem is kiabált. Csak halkan beszélt, szinte érthetetlenül.

Az álom viszont könyörtelenül folytatódott. Rose nem tudta megakadályozni.

A virágos rét már eltűnt a pillangókkal együtt. Újra a sikátorban ment, és az a férfi újra meghalt. Már többször látta ezt, mintha egy filmet vetítenének le újra, meg újra. Rose meg sem mukkant, azt akarta, hogy a férfi észre se vegye. De az felé fordította a fejét, mint már oly sokszor, és közelebb ment hozzá. Most nem sikított, de a férfi akkor is észrevette. Rose nem volt képes megmozdulni, hogy elmeneküljön onnan. Tudta, mi fog következni.

Jake furcsállta a lányt. Eddig mindig, ha rosszat álmodott, dobálta magát, nem is lehetett lenyugtatni. Most viszont Rose szinte nyugodtan feküdt, csak néha-néha rándult össze, és a motyogása is abbamaradt.

Az idegen férfi mosolyogva közelített a lány felé, ahogy az elmúlt éjjeleken már jó párszor. Rose egy hirtelen rántást érzett, majd egy kocsiból kiszállt még egy férfi, és közösen betették a lányt a sötét autóba. Aztán Rose fájdalmat érzett a tarkóján, de szinte abban a pillanatban elájult.

Álmában egy sötét helyen ébrest, fény sehol. De aztán hirtelen világosság lett, és a férfi , aki lelőtte azt a másikat, most belépett.

Az álmaiban eddig sosem értette, hogy a férfi mit mond, de most tisztán hallotta. Minden egyes szót. Amit elfelejtett a traumától, azt most álmában mindet előhozta.

A férfi egy szobába vezette, de előtte eloldozta a lábait. Rose azt viszont nem tudta volna megmondani, hogy mikor kötözték meg.

Jake csak figyelte a lányt. Mást nem is nagyon tudott tenni. Nézte, hogy hogyan nyúl a csuklójához, mintha most jönne rá, hogy miért vannak rajt azok a halványuló sebek.

Rose követte a férfit – nem tehetett mást. Az idegen a karjánál fogva rángatta, nem törődött azzal, hogy a lány alig áll a lábán. Egy ablaktalan szobába mentek, majd a férfi kulcsra zárta az ajtót. Azon az undorító arcon egy gúnyos mosoly játszott, ami már előre sejtetni engedte, hogy szörnyűség fog történni – Rose számára biztosan.

Rose innen már nem tudta a történteket, sőt, már jó ideje nem tudta, hogy mi fog következni. Ezt Jake is hallotta, a lány ugyanis elkezdett újra motyogni. Egyre erősödtek a szavai, de kivenni egyet sem lehetett közülük, olyan érthetetlenül mondta.

A férfi olyan erősen ütötte meg Rose-t, hogy a lány elesett. De még csak most kezdődött.

Tudta, hogy mit fog tenni a férfi, ezt a részét nem volt nehéz kitalálni. A férfi hozzákötötte a lány kezeit az ágyhoz, majd fölé mászott.

Rose itt viszont nem is akart emlékezni, így valami csoda folytán az agya ezt a részt elködösítette. Aztán hirtelen sötétséget látott.

Semmi nem volt körülötte, a saját testét sem érezte… csak egyszerűen volt.

Aztán újra jöttek. Felkeltették őt abból az édes semmiből. Szörnyű képek peregtek le a lány előtt, még ha csak álmában is. Több férfival is találkozott, mind ugyanazért jöttek.

Érezte a napokat, mindegyik csigalassúsággal vánszorgott. Néha kapott egy-egy szendvicset, de csak épp annyit, hogy ne essen össze. Tudta, nem az a céljuk, hogy jól lakassák, hanem hogy életben tartsák, amíg szükséges. A víznek híján volt, örült, ha egy nap egyszer kapott.

Jake figyelte, ahogy a lány néha összerázkódik. Nem dobálta magát még mindig, de már nem sok kellett hozzá. Nem merte, nem akarta felébreszteni. Ha ezen az éjjelen kiderül, hogy mi történt a lánnyal, akkor nem fog közbeavatkozni. Rose csak motyogott tovább, de néha egy-egy szófoszlányt már ki lehetett venni.

Rose egyre inkább kezdte elveszíteni az erejét. Minden nap megverték, bár nem igazán tett semmi olya, amiért megérdemelte volna. Már szeretett volna meghalni. Olyan gyenge volt, hogy megmozdulni is alig bírt. Aztán az ajtó újra kinyílt. Rose behunyta a szemét, tudta, hogy ki jön. Nem akarta látni.

Az idegen férfi mondott neki valami durvát, aztán ráparancsolt, hogy öltözzön fel. Ilyet az elmúlt egy hétben nem mondtak neki. Épp, hogy az ellenkezőjét akarták mindig.

Nagy nehezen felvette a szétszaggatott ruháit. Nem ment egyből.

Kivonszolták a házból, ahol egy hétig raboskodott. Úgy érezte, végtelen ideig mennek a kocsival, míg végre megálltak. Pár percébe bele tellett, mire felfogta, hol vannak.

Már csak arra tudott gondolni, hogy most meg fog halni. Vége lesz hát a szenvedésének. Hiába jegyezte meg magának az arcot, aki mindezért felelős, már soha többé nem lesz alkalma megbosszulni neki.

Mielőtt végiggondolhatta volna, hogy mi fog következni, már a vízben is találta magát. Úgy érezte, innen már nincs menekvés. Csak sodródott az árral.

Végül kiért egy csendes helyre, ahol a folyó nem zúgott, és partot érhetett. Úgy mászott ki a biztonságot jelentő szárazföldre. Összehúzta magát a vizes földön, és csak feküdt, mint egy báb. Az elmúlt hétben is szinte csak egy egyszerű báb volt.

Halvány körvonalat észlelt.

Jake kezdett megnyugodni. Rose az előbb olyan kapálózást és kiabálást csinált, hogy azt hitte, a világ túlsó felén is hallják. Missy hirtelen benyitott.

- Mi a fenét… - kezdte, de félbehagyta a mondatot, mikor meglátta a lányt, ahogy fészkelődik. – Álmodik?

- Aha. És remélem, ez lesz az utolsó rémálma.

- Én is. Azért jó lenne néha aludni nekünk is. Miért nem ébresztetted fel?

- Azt akarom, hogy tudja, mi történt vele. És jó lenne, ha egy részletben tudná meg. Nem csak te unod, hogy alig alszunk. Missy, hoznál be neki egy kis vizet? – Jake valójában csak el akarta küldeni a húgát, de azért az a pohár víz tényleg nem ártott volna. Valamire csak jó lesz.

Rose érezte, hogy valami ruhaanyag nehezedik rá, majd teljes sötétség következett.

Kinyitotta a szemeit. Jake-et látta maga előtt néhány centivel.

- Jól vagy? – hallotta az aggódó kérdést.

- Azt hiszem… Rájöttem, mi miatt vagyok itt. Vagyis ki miatt.

- Emlékszel az arcára? A nevére?

- Nevet soha nem mondott, de… az arcát megjegyeztem.

- El tudod mondani, hogyan nézett ki?

- Igen… fekete haja volt… kissé tépett, félhosszú… olyan szeme volt, mint a tiéd, csak egy kicsivel sötétebb. És az illata olyan… - Rose elfintorodott, ebből Jake kitalálta, hogy egyáltalán nem tetszett neki. – Hasonlított rád egy kicsit. – Most Jake-en volt a sor, hogy vágjon egy fintort. Aztán eszébe jutott.

- Nem volt rajta tetoválás? Egy sárkány, és alatta kínai jelek? – Rose-nak nagyon kellett gondolkodnia, hogy emlékezzen. AZ apróbb részletekkel mindig gondban volt.

- Nem tudom… talán… Sajnálom, erre nem emlékszem.

- Jól van, semmi gond.

- Elmegyek zuhanyozni. – Rose még ki sem mondta, de már fel is állt, és megcélozta az ajtót.

A folyosó teljesen üres volt. Ránézett a faliórára. Alig pár órája feküdt le. Hajnali négykor meg ki az az őrült, aki nem az ágyában alszik?

Be akart menni a fürdőszobába, de meglepetésére zárva találta. Hallgatózott egy kicsit, és vízcsobogást vélt felfedezni. Akkor valaki van bent. Már nem akart visszamenni, egy-két percen belül úgyis kijön az illető. Egy ekkora helyen már megtanulta, hogy túl sokáig ne legyen bent, különben még képesek, és rányitnak.

Elgondolkozva leült az ajtóval szemben, az egyik cserepes virág mellé. Szórakozottan simogatta a leveleket, az álom járt a fejében.

Aztán végre az illető kijött a fürdőből, és megláthatta, ki várakoztatta meg. Csak egy egyszerű kérdést hallott, de úgy érezte, mintha a rémálom még nem ért volna véget.

- Te?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.