A lánynak mintha a földbe gyökerezett volna a lába. Azt hitte, már soha többé nem fog találkozni vele, erre itt áll, vele szemben, aki miatt az élete teljesen más kanyart vett, mint kellett volna. Az álom valósággá vált. Vagy talán soha nem is álmodott.

- Mit keresel te itt? – Az ismeretlen – vagy ismerős – felé közelített, dühvel keveredett meglepettséggel.

- Jelenleg itt lakom. – Rose hangja remegett, mint a nyárfalevél és alig volt hallható.

- Azt hittem, megöltelek. – A férfi hangja – merthogy férfi volt – fenyegetettséggel volt teli. Rose hátrált egy lépést, mikor az tett egyet felé. A fal viszont meghiúsította a tervét, így a háta nekiütközött.

- Hát tévedtél.

Lépések közeledtek, amik nem engedték tovább beszélgetni a két „ismerőst”.

- Ha bárkinek is csak egy szót is szólsz rólam, azonnal megöllek. Világos voltam? – Rose bólintott, az erejéből már csak ennyire futotta. A férfi halk szavai meggyőzték róla, hogy ha bármit tesz is, meghal. Az álom után olyan valós félelem járta át, hogy még saját maga is megrémült tőle.

A lépések tulajdonosa már feltűnt a kanyarban. Jake volt az, aki közbe „mert” avatkozni.

- Jack! De rég láttalak! – Rose alig mert hinni a fülének. Jake olyan hangon üdvözölte, mintha a legjobb barátja lett volna a férfi. – Rose, bemutatom neked Jack Wrightot. Ő az a „rokon” akiről a múltkor is kérdezgettél.

A Jack-nek nevezett férfi alig láthatóan felhúzta a szemöldökét, és próbált viszonylag vidám arcot vágni, annak örömére, hogy viszontláthatja Jake-et.

- És honnan vagytok rokonok? – Kezdte megtalálni a hangját a lány. Most, hogy Jake is itt volt, már nem félt. Annyira.

Ezen a kérdésen láthatóan mindkét srác elgondolkodott.

- Azt hiszem, még a nagyszüleink voltak első unokatestvérek… Vagy valami ilyesmi. – Jake vette a bátorságot, hogy elmondja. Vagy talán neki eszébe jutott…

- Aha. Na, jól van, fiúk, és zuhanyozni jöttem, úgyhogy most be is veszem magam, még mielőtt valaki elfoglalná előlem… - Rose magára zárta az ajtót, és nagyon reménykedett benne, hogy amikor kijön, Jake még ott lesz.

Jack előtt nem mert megszólalni, de kérdéses, hogy ha egyedül maradna Jake-kel, vagy akár Missy-vel, meg merné-e tenni? Lehet, hogy nem is lenne képes elmondani a félelemtől. De ennek valahogy véget kell vetnie.

Ha minden igaz, egy-két héten belül ki kell, hogy engedjék innen. Nem fogoly, tehát szabadon elmehet…

Rose gyorsan levetette a ruháit és rögtön be is állt a zuhany alá. A zúzódások a testén már halványultak, de talán emlékeztetőül némelyik örök életére ott marad. Jó meleg vizet engedett, hogy egy időre csak a forróságra figyeljen, ne pedig arra, ami az imént történt. A félelemtől még mindig remegett. Soha többet nem szeretne találkozni azzal az emberrel, de ha neki még egy ideig itt kell lennie, és Jack is marad, akkor katasztrofális lesz a helyzet. Vagy meghal, vagy nem. Az előbbi biztosabb, mint utóbbi…

A meleg víz úgy-ahogy megnyugtatta, az idegei kicsit kezdtek kilazulni. De nem teljesen. A remegés tovább sem maradt abba.

Mikor végzett, lassan elzárta a csapot, így a mini vízesés elállt. Félig-meddig megtörölközött, majd magára vett egy halvány, zöldszínű köntöst. Még korábban Missy szerzett be neki párat, hogy ne kelljen a ruháit cipelnie a folyosókon keresztül, nehogy elhagyjon valamit. Missy magából indult ki, az eszébe sem jutott, hogy Rose-nak nem szokása a dolgok elhagyása…

Rose, amilyen lassan csak tudta, megkötötte az anyagot, a ruháit a szennyesbe dobta – mindig akadt valaki, aki kimosta – és elindult az ajtó fele. Rátette a kezét a kilincsre, de nem nyitotta ki az ajtót. Hallgatózott, hogy vannak-e mögötte. Beszélgetést nem hallott, de halk lépteket igen.

Hatalmas sóhajjal lenyomta a kilincset – lesz, ami lesz.

Először nem látott senkit. Majd amikor az illető visszafordult, észrevette. Ahogy belenézett a smaragdzöld szemekbe, rögtön megnyugodott. Nem annyira, mintha – teszem azt – otthon lenne, de láthatóan kevésbé volt ideges, és a remegés is kissé alábbhagyott.

 A magas, fekete hajú férfi közelebb ment hozzá.

- Minden rendben?

- Persze, mi ne lenne? – adta Rose az ártatlant.

- Amikor az előbb megjelentem, te Jack-kel beszélgettél.

- És? – A lány előre félt Jake még ki nem mondott válaszától.

- Remegtél. Féltél. Látszott rajtad, hogy mennyire megérint az, hogy ő itt van.

- Még nem láttam, és kissé megijedtem. – Rose agya gyorsan forgott, hogy kitalálhasson valami hihető hazugságot. Meglehet, hogy az esze ügyesen működött, de az arca nem. Jake minden apró rezdülést észrevett.

- Miért hazudsz nekem? – túrt bele a hajába a férfi. – Válaszolj egy kérdésemre.

- Rendben – bólintott a lány.

- Találkoztatok már korábban? – Rose ettől a kérdéstől félt a legjobban. Remélte, hogy ezt soha nem teszi fel neki a férfi.

Most mit válaszoljon? Ha nemet mond, hazudik a férfinak, aki itt áll előtte. És nem érdemli meg annyi jóság után. Megmentette, vigyázott rá, óvta őt, nehogy kárt tegyen magában. Miatta több álmatlan éjszakája is volt.

Ha viszont elmondja neki az igazságot? Ha igent válaszol? Akkor jönnének a kérdezősködések. Merthogy Jake nem fogja megállni, az tuti biztos. Vagy ha nem ő teszi fel a kérdéseket, akkor ráveszi Missyt, hogy kérdezze ki. Nem hagyná annyiban. Se így, se úgy.

Nem tudta, mit tegyen. Hogy mivel feleljen.

- Rose! Válaszolj, kérlek! – Jake kezdett kissé türelmetlenné válni. Nem szokott hozzá, hogy ennyi ideig várakoztassák, de mégis próbált békés lenni a lánnyal szemben.

- Nem – nyögte ki a lány. Rose megfordult és visszaindult a szobájába. Jake viszont még értetlenül állt egyhelyben.

- Ez most mire volt válasz? Hogy nem, nem találkoztatok, vagy, hogy nem mondod meg, hogy igen vagy nem? – Még ő maga sem értette, hogy mit kérdezett, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Kíváncsi volt, türelmetlen, zavarodott. Mire észbe kapott, Rose becsapta maga mögött a szobája ajtaját.

Eljutott az ágyáig, ahol azonban újra megtorpant.

A zár az ajtóban kattant egyet.

- Remélem, nem mondtad neki el! – Jack hangja a néma csendbe úgy tört be, mint a mennydörgés. Rose összerezzent ijedtében.

A kattanás amiatt volt, hogy Jack bezárta az ajtót. Csak ők ketten. Mindenki kizárva.

- Nem, nem kell félned. – A lány hiába próbálta megőrizni a nyugalmát, hiába akart higgadtságot erőltetni a hangjába.

- Azt hiszed, félek? Mert akkor rosszul hiszed. – Jack halkan beszélt, attól azért tartott, hogy meghallják őket beszélgetni. – Csak magadnak tennél rosszat azzal, hogy elárulsz. Hidd el, tudok én még neked fájdalmat okozni!

Ahogy a férfi egyre közelebb lépett Rose-hoz, az úgy kezdett el hátrálni. Vesztére, pár lépéssel az ágy előtt sikerült megtorpannia és visszafordulnia, mikor meghallotta a kattanást. Így most lehuppant a fekvőhelyre. Felmászott rá, egészen a támláig, minél messzebb akart kerülni a férfitól. Az álmaiban épp elég, ha látja.

- De azt látom, hogy te félsz! – kuncogott kárörvendően. – Jól is teszed! – Jack visszafordult, kinyitotta az ajtót és kisétált rajta. Részéről a beszélgetés befejeződött.

Rose viszont megsemmisülten ült az ágyon, míg Jake be nem rontott az ajtón.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.