Rose keze önkéntelenül is felcsúszott a férfi vállára. Jake mohón, vágyakozóan csókolta meg, már régóta vágyott erre a pillanatra, mikor testük egymáshoz ér, még ha csak az ajkaik is érintkeznek egymással. A hosszú, forró csókot a levegőhiány törte ketté, és így szétválasztotta a két fiatalt. Rose zavartan elfordult és kicsit visszahúzódott… volna. De Jake nem hagyta. Őt boldoggá tette az előbbi cselekedete, és megfogta a lányt a derekánál fogva, hogy esélye se legyen a menekülésre. Rose tehetetlen volt az őt erősen, de lágyan szorító karok ellen. Belenyugodott, hogy innen nem fog menekülni. De különösebben nem is zavarta. Jake hiába hasonlított annyira Jack-re, mégsem voltak egyformák. Az előtte lévő férfiban volt valami földöntúli, valami megfoghatatlan, ami miatt Rose nem érezte kellemetlenül magát.

 - Hogy érzed magad? – kérdezte halkan Jake. Az előbbi csókra gondolt most, és nem arra, hogy nemrég mit tett vele az a szemétláda.

- Jobban. – Rose hangja halk volt, de megnyugtató magabiztosság áradt belőle.

Jake most magához húzta és újra megcsókolta. Ezúttal még gyengédebben, nehogy megijessze a lányt. Rose-nak viszont esze ágában sem volt elhúzódni tőle. Zavarban volt, de ugyanakkor jól esett neki a férfi csókja. Ezen felbuzdulva Jake egyre intenzívebben csókolta, nyelvük vad táncban forrt össze. Jake nyelve bebarangolta a lány száját, végigsimított a fogain, ezzel kiváltva a lányból kisebb nyögéseket. Mikor eltávolodtak egymástól, Rose arca enyhén elpirult, Jake nem tudta megállapítani, hogy zavart, vagy csak egyszerűen melege van.

- Most mi lesz vele? – kérdezte Rose vékony hangon. Jake tudta, kire gondol.

- Fogalmam sincs – válaszolta. És úgy is gondolta. Nem tudta, mit tegyen azzal a gazemberrel. Bántotta Rose-t, de ugyanakkor az ő rokona, és ez alapján… Fogalma sem volt. Ha feladja a rendőrségen, azzal kockáztatja ennek a helynek a biztonságát, és Rose-ét. Meg a testvéréét. És mindenki másét, aki menedéket talált ebben a kis zugban. –Mondd meg te! – támadt a hirtelen ötlet.

- Mi? – döbbent le Rose. – Én?

- Elvégre neked van a legtöbb jogod elítélni. Te tudod, miket művelt, már megbocsáss.

- De én…

- Rose, csak meg kell mondanod, mi legyen vele. Ha börtön, akkor most azonnal lecsukatom.

- De azzal kockáztatod saját magadat is.

- Az nem érdekel. Vagy ha azt szeretnéd, szabadon is engedhetem, de akkor továbbra is veszélyben forogsz, akárcsak a többi ember odakint. – Rose beleborzongott, hogy akár még egyszer is találkoznia kelljen bármilyen körülmények között azzal a férfival. Egy életre meggyűlölte. És ha belegondolt, hogy valamelyik barátja ugyanilyen sorsra juthat, mint ő, hát akkor…

- Mindkettő rossz megoldás.

- Le is eshet egy szikláról – szólt nyugodtan Jake.

- Ezt te sem gondolod komolyan! – szörnyülködött a lány. – Te nem vagy ilyen, nem lennél rá képes, hogy bárkit is megölj!

- Lehetséges, de a parancsot kiadhatom. Vannak kapcsolataim. Ha megkérek valakit, akkor ő örömest…

- Jake! Fejezd be! – Rose nem hitt a fülének. Az az ember, akit ilyen jóságosnak ismert meg, most itt ecseteli neki, hogy mi mindenre képes, mekkora a hatalma, és milyen kapcsolatai vannak. – Ha megölöd, te sem leszel jobb nála!

- Nos, ez gyakorlatilag igaz, de legalább nem árthat több embernek.

- Nem. De te gyilkos leszel ezáltal.

- Nem közvetlenül.

- De közvetve igen! És az ugyanaz, mintha a saját kezeddel… Jó. Én ezt most fejeztem be – zárta le Rose. Nem volt hajlandó tovább beszélni a témáról. – Csinálj, amit akarsz, engem meg hagyj békén.

- Rose…

- Jake, kérlek!

- Oké, rendben. Megértettem. – A férfi csalódottan elballagott az ajtóig, ott visszanézett még egyszer a lányra, aztán kiment a szobából, magára hagyva Rose-t. Azonban a lány nem sokáig volt egyedül. Alighogy a férfi kiment, nem sokkal utána megjelent a húga. Missy aranyosan bedugta a fejét az ajtón, aztán beljebb merészkedett.

- Szia! Minden rendben? Tudod mit, inkább ne válaszolj! – mondta, mikor meglátta a lányt. A vörös folt az arcán, amelyet Jack okozott, még mindig meglátszott. Még valószínűleg egy ideig meg is fog, vagy az is lehet, hogy bedagad, és a végén egy nagy lilás-zöldes folt lesz helyette… Missy leült a lány mellé az ágyra és átöltelte. Rose a vállára hajtotta a fejét.

- Miért ilyen nehéz minden? – fakadt ki.

- Micsoda? – kérdezte Missy értetlenül.

- Jack – ejtette ki utálkozva a nevet, s ez a másiknak is feltűnt. – Ha börtönbe kerül, akkor kiadhat titeket. Ha pedig nem, akkor azzal esélyt kap arra, hogy még több embert terrorizáljon.

- És megtalálhat akkor téged is.

- Kösz, ezzel nem segítsz.

- Bocs. De ez az igazság. És ha nem nézel vele szembe…

- Tudom, tudom. De inkább hagyjuk. A testvéred meg egyenesen fel akarja köttetni. Illetve, hogy pontos legyek, le akarja lökni egy szikláról, vagy tudom is én…

- Jake nem gondolja komolyan. Most dühös. Szerintem most bemegy Jack-hez, kicsit elagyabugyálja, aztán a döntést rád bízza.

- De én nem akarok dönteni! Haza szeretnék végre menni!

- Rose… ez nem ilyen egyszerű.

- Már hogy ne lenne? Csak annyit kell tennetek, megmondjátok, merre kell menjek, és kész! Hazatalálok magamtól is.

- Rose, még pár napig maradnod kell, aztán ígérem, mi viszünk haza.

- És mi ez a többes szám?

- Jake és én. Szeretnék veled menni, esetleg megismerkedhetnék a szüleiddel. Bemutathatnál, mint jó barátot, és senki sem gyanakodna. Jake meg eljátszhatná a barátodat. És az egész úgy tűnne ki a rendőrség szemében, mintha megszöktél volna, hogy egy kicsit kettesben lehessetek.

- Anyuék ismernek. Nem vennék be ezt a mesét.

- De a zsaruk igen.

- Nem.

- Mit nem?

- Nem fogom eljátszani ezt a színjátékot. Sosem tudtam hazudni.

- Majd megtanítalak.

- Missy, nem! Szeretnék minél előbb hazamenni, és fel akarom adni azt a… De nem szeretnék rátok sem bajt hozni.

- Add fel, Jake-nek megvannak a módszerei, hogy bírjon hallgatásra valakit.

- Úgy beszélsz róla, mintha a maffia feje lenne.

- Mert ha azt vesszük, az is – kacsintott a lányra Missy. – Ennek a kis gyülekezetnek a maffiafeje. Persze mi nem tekintjük annak, és a rendőrség sem, csak piti bűnözőnek, akitől vigyázni kell.

- Mindegy. Mikor mehetek akkor haza? A bordáim, köszönik szépen, már semmi bajuk, az ne legyen gond.

- Jól van. Akkor beszélek Jake-kel, és majd ő megmondja, rendben? Erről egyedül sajnos nem dönthetek.

- Oké. Köszi.

- Na, jó, most viszont aludj. Szerintem eléggé megviselt ez a mindenség. – Missy felállt az ágyról, ahol eddig a lánnyal beszélgetett, és most megcélozta az ajtót. – Ha bármire szükséged van, csak szólj. Ó, és Jack be lesz zárva, nem kell tőle tartanod. De ha mégis félsz, akkor jobban tennéd, ha bezárnád az ajtót, és benne hagynád a kulcsot is. A többiek úgyis kopognak, vagy valami.

- És ha Jack kopog?

- Akkor kiszólsz, hogy „ki az”, és ha válaszol az illető, rendben van. Mondjuk, azt javaslom, mivel nem ismersz itt mindenkit, csak engem, vagy Jake-et engedd be. A hangunkat már eléggé megismerted, azt hiszem.

- Aha. Kösz mindent, Missy.

- Nincs mit. – Rose felállt, majd miután a lány kiment, becsukta az ajtót és ráfordította a zárat.

Lefeküdt, majd megpróbált elaludni, de nem sikerült neki. Minduntalan csak az a bizonyos fürdőszobai jelenet járt az agyában, amire azt hitte, nem fog szabadulni onnan. Megviselte ez az egész. A lány csak forgolódott, de álom nem jött a szemére.

Aztán meghallotta a lépteket a folyosón. Magához szorította a takarót, és összehúzódzkodott. Úgy feküdt az ágyon, a takaró alatt, mint a magzat az anyja méhében. És Rose félt. A lépések egyre közelebb értek a szobájához, majd közvetlenül az ajtaja előtt megálltak. És akkor valaki kopogott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés