Rose nagyon halkan megmozdult, majd magára húzta a takarót. Újabb kopogás törte meg a csendet. Halk suttogást vélt hallani az ajtó túloldaláról, de nem volt biztos benne, hogy valódiak, vagy csak odaképzeli őket.

- Rose, én vagyok! – hallotta meg Jake hangját. Kifújta a benntartott levegőt, majd felkelt és remegve odasétált az ajtóhoz. Kinyitotta a zárat, majd az ajtót. – Na, végre… - hallotta a férfi motyogását. Aztán teljesen kitárta az ajtót és a földbe gyökerezett a lába. Az ajtó túloldalán, Jake mellett, nem más állt, mint…

- Anya! Apa! – kiáltotta könnyes szemekkel. Rávetette magát az anyjára és boldogan átöltelte. – De hogy lehet ez? – ránézett Jake-re, aki csak megrántotta a vállát.

- Ez a fiatalember felhívott minket, és mindent elmesélt – válaszolta az anyja.

- De hát nem azt mondtad… fordult a fiúhoz, de az közbeszólt.

- Tudom, mit mondtam. És nem volt igazam.

- Köszönöm – suttogta Rose. Jake pedig csak állt ott, miközben ő elfogadta anyjától a puszi áradatot, majd az apja csontropogtató ölelését. A remegése nemhogy alábbhagyott volna, de növekedett. Már ott tartott, hogy szinte meg sem tudta tartani magát, mikor Jake megfogta a lány kezét, átkarolta a derekát, és visszavezette a szobájába. Rose szülei követték őket. A férfi leültette Rose-t az ágyra, miközben a lány szülei mellé értek. Leültek ők is a lányuk mellé, Jake pedig behúzódott a sarokba. Nem akarta ott hagyni a lányt, de nem is akart a tanúja lenni az elkövetkezendő beszélgetésnek.

Míg Rose szülei faggatták a lányukat, addig Jake csak állt, szinte meg sem moccant. A lány alig tudta elmesélni, mi történt vele, annyira akadoztak a szavai. Egyrészt örült, mert itt voltak vele a hozzátartozói, másrészt nem akarta újra átélni az egész szörnyűséget.

Mikor végzet a történetévek, addigra anyjának csorogtak a könnyei, az apja pedig dühöse, ökölbe szorított kézzel ült a lány mellett.

- És most Jack itt van – szólalt meg most először Jake is. Úgy néztek rá, mint borjú az új kapura. Ő meg csak állt ott továbbra is, mint szürke szamár a ködben. – Ha akarják, most azonnal feljelenthetik – mondta rezzenéstelenül. Rose szülei Jake-et nézték meredten, míg a lány a fejét rázva elkezdett hangtalanul tiltakozni. Egy hosszú pillanatig a két fiatal tekintete összekapcsolódott. Aztán a férfi elfordította a tekintetét, majd komoly arccal visszafordult Rose apjához. – Mr. Jenkins, ha esetleg…

- Látni akarom – bólintott az idősödő férfi.

- Rendben. Rose, ha kimentünk, zárd be az ajtót, rendben?

- Oké. Persze – felelte a lány. Az apja felállt, egy puszit nyomott lánya homlokára, majd követte Jake-et a folyosóra. Rose kettesben maradt az anyjával. Amikor a fiúk kimentek, odament az ajtóhoz, majd ráfordította a zárat. – Anya…

- Gyere ide, kicsim! – szólt halkan az anyja. Rose szótlanul odament, majd az anyja a karjaiba zárta. A nőnek még mindig áradtak a könnyei.

- Anya, most pont olyanok a szemeid, mintha a tenger. Komolyan – mosolygott elnézően az anyjára. A kék szemeit a lány tőle örökölte, barna haját viszont az apjától. És most, hogy az anyja sírt, a kék szemek olyanok voltak, mint a tenger.

- Elhiszem, Rose. Az a férfi azt mondta…

- Jake – szólt közbe a lány.

-… Jake azt mondta, hogyha szeretnél, akár most is velünk jöhetsz. Azt állította, ő nem tart téged fogságban, de veszélyes lehet rá nézve, ha mi…

- Szeretnék veletek hazamenni – suttogta a lány. - Viszont el kell tőle köszönnöm rendesen. Az életemet köszönhetem neki. Megmentett.

- Igen, ő is valami hasonlót mondott. Találkoztunk a húgával is – itt a nő elmosolyodott. – Nagyon jó a beszélőkéje. – Erre Rose-nak is megjelent egy mosoly az arcán. Na, igen, Missy, ha belelendül, akkor abba nem hagyja…

Percekig ültek csak, teljes csendben. Rose néha-néha hangokat vélt hallani, de tudta, ezek csak azok az emberek, akik épp most mennek el fürdeni, vagy az őrség, akik ezekben az órákban kell, hogy leváltsák egymást. Aztán egy halk kopogás után Missy megszólalt az ajtó túloldaláról, hogy engedjék be, mire Rose felpattant, és kitárta a lány előtt az ajtót. Az belépett, majd mögötte közvetlenül jött Jake is, és Rose apja.

- Drágám, kijönnél egy percre? – kérdezte Mr. Jenkins a feleségét. A nő bólintott, majd felállt, és átöltelte a lányát, azután kiment a szobából a férjével együtt. Jake, Missy és Rose hatszemközt maradtak.

- Rose, beszéltem apáddal – fordult a lányhoz Jake. – Úgy döntöttünk, hazamész most, Jack pedig a gondjaimban marad egy darabig. Aztán mikor már úgy fogja érezni, nem szól senkinek semmiről, és azt hiszi már, megjavult, akkor esetleg, ismétlem; esetleg elengedem.

- Úgy döntöttetek? – kérdezte magas hangon a lány. Ő lemaradt annál a résznél, hogy a döntését átveszik helyette. – Jogom van…

- Nem, nincs. Rose, te itt csak vendég vagy! – Jake hangja halk volt, érzelemmentes. Szenvtelen arccal viszonozta a lány pillantását, amely viszont csillogott a könnyektől és a dühtől. – Sajnálom.

- Képzelem, mennyire.

Jake nem szólalt meg. Nem tudott mit mondani. Azt már elmondta a lánynak, amit tudnia kellett. Jack maradni fog, a többit meglátja. És a lány még ma este elmegy a szüleivel. Jake megfordult, majd kiment az ajtón. Rose szomorúan, dühösen nézett utána. Aztán leült az ágyra és könnyekben tört ki. Nem akart már elmenni innen. Megszokta a körülötte lévő embereket. Nem mellékesen Jake-et és Missy-t.

Jake fájó szívvel ment ki a lány szobájából, majd azonnal elment megkeresni Rose szüleit és a húgát. Amikor megtalálta őket, megbeszélte velük, mi fog most történni. A lány szüleinek azonnal el kell vinniük Rose-t, hogyha Jack esetleg kiszabadulna valahogyan a szobájából, akkor se eshessen baja. Missy csodálkozva nézte a testvérét, ahogyan higgadtan mondja a szavakat a két idősödő embernek. Látta a szemében a fájdalmat, ahhoz már jól ismerte, hogy észrevegye, ha valami bántja. És most Jake-et valami nagyon bántotta.

Mr. és Mrs. Jenkins visszamentek a lányukhoz, aki az ágyon ült, vörös szemekkel, és épp azon volt, hogy eltüntessen a sírás nyomait. Az apja elől ment is, de az anyja észrevette rajta, habár nem jelezte. Rose felkelt, majd odament Missy-hez, aki közölte vele, hogy most azonnal elmennek. A lány átöltelte Missy-t, majd felkapott egy pulcsit és követte a szüleit a folyosóra. Jake mögöttük haladt, egy lépéssel lemaradva.

Mikor kiértek a levegőre, Rose magába szívta a hős, éjszakai levegőt. Késő éjszaka volt már, a Hold magasan járt, a levegő hűvös volt. A csillagok a tiszta égboltnak köszönhetően tökéletesen kirajzolódtak. A lány megborzongott, ahogy az enyhe szellő belekapott a hajába. Utoljára akkor volt kinn, amikor… Nos, az kudarccal végződött az az éjszakája. Aminek következtében viszont megismerkedhetett Missy-vel és Jake-kel.

Mr. Jenkins ment elöl, mutatta az utat, majd mögötte nem sokkal lemaradva követték a családtagjai, Missy és Jake. A lány szülei beszálltak a kocsiba, azonban Rose visszafordult.

- Köszönök… mindent – szólalt meg.

- Mi köszönjük, hogy segíthettünk. – Jake hangja maradt ugyanolyan hideg, mint volt. Az arca most is szenvtelen volt, csak a húga tudta, hogy valójában mást érez, mint amit mutat. Vagyis vannak érzései, hiába titkolja.

- Ha bármi van, tudod a számot, amin elérhetsz – mondta Missy. Rose bólintott, majd visszaölelte a lányt.

- Szia, Rose – köszön el Jake is. A kezét nyújtotta, de a lány inkább felugrott a nyakába és átölelte. A férfi azt sem tudta, mi történik. A lány súlya hirtelen nehezedett rá, kicsit hátratántorodott, de nem dőltek el. Rose ölelte egy kis ideig, majd adott az arcára egy puszit és beszállt a kocsiba.

Ahogy az ajtó becsukódott, az autó szinte abban a pillanatban el is indult. Jake ott maradt megsemmisülten, míg Missy visszatáncolt a házba. A lány boldog volt, de kicsit csalódott is. Annak örült, hogy Rose végre hazamehet, elvégre annyi szenvedésen volt már túl, de csalódott volt, mert most azonnal el kellett mennie barátnőjének.

Rose a kocsiban csendben elüldögélt a hátsó ülésen. A szülei néha váltottak pár szót egymással, de amúgy teljes nyugalom volt az autóban, csak a rádió szólt. A hazaút beletelt néhány órába, de végül megérkeztek a kétemeletes lakásba. Rose azonnal felment a szobájába, majd be is bújt a takaró alá. Bekapcsolta a rádiót, hogy ne legyen teljes a csend, majd megpróbált elaludni. Azonban folytonosan csak abban a kis eldugott, föld alatti lakásban járt az esze.

A rádiót halkabbra vette, de nem tudott így sem aludni. Hallotta a madarak csicsergését az ablaka alatt, ahogy egymásnak adják át a helyüket a faágon. Nézte a fényeket, hogyan váltják egymást. Az égbolt fokozatosan elkezdett világosodni, és Rose nyitott szemmel, alig pislogva követte végig a gyors változást.

Amikor felkelt, hogy kinézzen az erkélyablakon, a Nap már magasan járt az égen. És az utca éledezni kezdett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés