- Szia! – köszönt Missy, majd odament Rose-hoz és megölelte a lányt. Adott neki egy puszit a homlokára, aztán kibontakozott az ölelésből és visszaállt testvére mellé.

- Ti meg… hogy kerültök ide? – Rose alig jutott szóhoz a csodálkozástól.

- Jöttünk téged meglátogatni! Miért, minek tűnik? – viccelődött a lány.

- De hát…

- Nincs semmi de! Itt vagyunk, és kész. Ne ellenkezz! És most meséld csak el, miért nem vagy hajlandó társalogni a szüleiddel? – Missy szemrehányóan, de mégis kedvesen nézett rá. Zöld szemeiben a megértés tükröződött a kíváncsisággal vegyítve.

- Nem tudom. – Rose igazat mondott, tényleg fogalma sem volt róla, hogy miért tartózkodik a szüleitől. Ez nem volt rá jellemző, általában mindent megbeszéltek.

- Félsz? – szólalt meg végre Jake is. Rose felkapta a fejét a hangjára, s most belenézett a smaragdszínű szemekbe. Megnyugtatta, és tudta a választ.

- Igen – felelte. Valóban félt, félt attól, hogy a szülei esetleg ezentúl nem fogják szeretni, nem lesznek képes úgy hozzáállni, ahogyan eddig tették, így inkább elzárkózott előlük.

- De ezzel a félelmeddel nem csak magadnak nem teszel jót, de a szüleidet is megbántod. El sem tudod képzelni, mennyire idegesek voltak, mikor eljöttek érted, és ha most végignéz rajtuk az ember, csak az aggódást látja rajtuk. Nagyon maguk alatt vannak, és a boldogságukhoz csak annyi kell, hogy te lemenj és beszélgess velük! – Jake hangja halk volt és megnyugtató. Annak is szánta. Észhez akarta téríteni a lányt.

- És azt hiszed, nekem könnyebb? – Rose tengerkék szeme a könnyektől csillogott, így valóban tengernek lehetett nézni a tekintetét.

- Nem, tudom, hogy neked sem könnyebb. De hidd el, ha te megtennéd az első lépést, esetedben annyi, hogy fogod magad és lemész a földszintre, majd megkeresed a szüleidet és beszélgetsz velük. Az tökmindegy, hogy az időjárásról, vagy a fókákról, az a lényeg, hogy beszélgess velük, érted?

- De én erre nem vagyok képes, Jake – suttogta a lány.

- Akkor majd mi segítünk! – Missy karon ragadta a lányt, úgy, ahogy az előbb a testvérét is, és elindult az ajtó fele. Rose-nak nem volt más választása, követnie kellett. Mögöttük pár lépéssel Jake trappolt és olyan halkan szitkozódott, hogy a többiek ne hallják meg.

- Anya! Apa! – szólt Rose, mikor leértek a földszintre. Missy unszolására kiáltott a szüleiért, ha most a lány nem lett volna mellette, akkor még csak nem is köszönt volna, ha meglátja valamelyiküket.

- Mi az, kicsim? – bukkant fel Mrs. Jenkins kissé lisztes arca a konyha ajtajában. – Éhes vagy? Esetleg szomjas? Mit kérsz? – A nő rajongással elkezdte sorolni az ételeket, amik arra vártak, hogy valaki megegye őket.

- Semmit sem, anya, csak beszélgetni szeretnék. Apa hol van?

- Dolgozik… - A nő alig tudott megszólalni, annál a szónál lefagyott, hogy „beszélgetni”. Hát, igen, ez nem egy mindennapos eset volt az elmúlt néhány hónapban.

- Oh… - Rose megdöbbent, eszébe sem jutott, hogy valamiből fenn kell tartani a lakást is.

- Hát akkor, Mrs. Jenkins, ráérne néhány percre? Jake-nek és nekem feltett szándékunk, hogy végre hallja a lánya hangját, szóval most…

- Persze, de a konyhába gyertek! Épp süteményt készítek, és nem szeretném abbahagyni.

A kis csapat követte az idősödő nőt a konyhába, ahol aztán kipécéztek maguknak egy-egy széket, és felkuporodtak rá. Illetve csak a két lány, Jake inkább elterült a széken, semmint kuporgott. Lazán, hanyagul ült ott, miközben szünet nélkül Rose-t nézte. A lányon enyhe idegesség látszott, az arcán észrevehető volt az izgatottság és a félelem.

- …is süt? – Rose-hoz nagy nehezen eljutott Missy hangja, s ez visszarántotta a valóságba. Észrevette, hogy Jake nézi és elfordította a fejét.

- Kókuszkockát, remélem, szeretitek! Nemsokára készen lesz – kezdte el forgatni a puha piskótát a forró, olvadt csokiban.

- Jaj, azt nagyon szeretem! Rose! Te is szereted ez a sütit? – fordult a lányhoz Missy.

- Öh… Aha. – Rose meglepetten nézett rá, majd rájött, hogy beszélnie kellene ahhoz neki is, hogy azt lehessen mondani, beszélgetnek. – Igen, nagyon szeretem, ez az egyik kedvencem. Anyával mindig együtt szoktuk ezt csinálni. Igaz, anya? – próbált mosolyogni az anyjára, aki ezt a próbálkozást egy hatalmas vigyorral jutalmazta.

- Igen, kicsikém, és ha szeretnéd, most is nyugodtan besegíthetsz. Nem ellenkezem! – mondta az anyja, majd figyelte, ahogy Rose kissé gépies módon feláll és odaáll mellé. – Emlékszel még, hogyan kell csinálni?

- Azt hiszem. – A lány megfogott egy piskótaszeletet és belemártogatta a csokiba. Ahogy kiemelte a már csokis szeletet a tálból, érezte, hogy végigfolyik alkarján a fekete édesség. Rögtön rárakta egy tálcára és lenyalta a kezéről a csokit. – Hoppá. Erről elfeledkeztem. – Az anyja jóízűt nevetett rajta, majd folytatta a munkát. Rose is kezdett belejönni, a negyedik után már olyan ügyes volt, hogy csak a tenyere lett csokis, a karja nem.

- Mi ez a zaj? – kapta fel a fejét Jake, aki révedve nézte a lányt és az anyját, ahogyan egymást maszatolják össze. Odament az ablakhoz és kinézett. És nem hitt a szemének. Aztán eszébe jutott a kocsi. – A francba! – kiáltott fel, majd felrántotta a bejárati ajtót, de visszahőkölt, mert épp egy hatalmas, diónyi nagyságú jégdarab készülte kupán vágni. Az autó hátsó szélvédője már be volt törve, az első pedig nagyban megrepedezett. Az autón kisebb-nagyobb lyukak voltak, attól függően, hogy milyen nagyságú jégdarab horpasztotta be.

- Jaj, ne! És akkor most hogy megyünk haza? – lépett mellé Missy, akinek hangosan kellett beszélnie, hogy hallani lehessen a hangját az erőteljes koppanásoktól.

- Nem tudom – sóhajtotta a férfi. – Egy darabig itt rekedtünk – nézett az ég felé, ahonnan még mindig záporoztak a fegyvernek is minősíthető, hideg darabkák. Kissé szomorúan becsukta az ajtót, majd tömören tájékoztatta a ként bennmaradt nőt.

- Jégeső – dörmögte. Rose elsápadt, Mrs. Jenkins azonban derűsen fogadta a hírt.

- Akkor azt hiszem, egy darabig itt maradtok!

- Ja, főleg, hogy Jake kocsija is tropára ment. Nem tudunk vele elmenni, egy csomó helyen behorpadt, a szélvédők pedig betörve, vagy berepedve. – Egy hatalmas csattanát hallatszott kintről.

- Most már csak betörve – mondta Jake. Pedig az a kocsi drága volt, és nagyon szerette, könnyen kezelhető volt.

Missy és Jake csendben nézték végig, hogyan fejezi be anya és lánya a süteményt. Mély letargiába estek, habár Jake nagyobba, mint a húga. Ő nem tervezte, hogy itt marad. Viszont ma már senki nem fogja megcsinálni a kocsit, ezt tudta jól. Sőt, napokig is eltarthat, míg egy szerelő helyre nem pofozza az autót.

Mrs. Jenkins felettébb örült, hogy látogatóinak muszáj itt maradnia a házába, és örömmel kínálgatta nekik a süteményt, ami percek alatt el is fogyott.

  - Az hiszem, jobb lett volna, ha rendes ételt adok nektek – kuncogott, majd elkezdett a hűtőben kutakodni. – Nem tudom, akkor mit fogok adni George-nak.

- Anya, majd eszik valamit. Ne nézd már szamárnak.

- Csak a süti neki is az egyik kedvence, és most… Csak négy szem maradt. Akkor már együk meg, pont négyen vagyunk!

- És mi lesz apával?

- Amiről nem tud, az nem fáj neki – kacsintott a lányára az asszony. – Nem mondtam neki, hogy fogok sütni.

- Nagyon ravasz vagy – mosolygott Rose.

A jégeső hamar elállt, alig két percig esett, de utána heves zivatar érkezett. Az égbolt beszürkült, és mire elérkezett az este, már az egész udvar tocsogott a sárban. George Jenkins, mint az ázott kutya, úgy lépett be a lakásába. Üdvözölte a lányát, aki adott neki egy puszit, aztán el is ment rögtön zuhanyozni, nehogy megfázzon. Utána Rose nem is látta az apját, gondolta, biztosan bedőlt az ágyba a fáradságtól. Nyolckor ő is úgy gondolta, hogy ideje lenne lezuhanyozni és lefeküdni. E szerint is cselekedett, s felment a szobájába. Míg zuhanyozott, az anyja adott némi ruhát és ágyneműt a két testvérnek, megmutatta, melyik legyen az ő szobájuk, aztán ő is felment a férje után.

Rose, amikor kilépett a fürdőből, egy szál törülközőben, meglepetten felkiáltott. Az ágyán ugyanis Jake feküdt kényelmes, hanyag tartásban, és rá várt.

- Ugye, hogy nem is volt olyan szörnyű ez a nap? – kérdezte derűsen. Smaragdzöld szemei csillogtak a fényben.

- Volt már jobb is – mondta a lány, és elkezdett felöltözni. Nem zavartatta magát, hogy Jake ott van. Amúgy is, amikor a férfi megtudta, mi a szándéka, tapintatosan elfordult, és addig nem nézett újra a lányra, míg az nem szólalt meg. Akkor ránézett, de rögtön újra elfordult. Rose csak a pizsamanadrágját vette fel, felül még meztelen volt.

- De legalább a szüleid is megkönnyebbültek. Apád olyan boldog volt, mikor meglátta, hogy ott vagy anyád mellett, hogy azt hittem, galambbá változik és repülni kezd örömében.

- Na, persze. Akkor miért tűnt el?

- Mert fáradt volt. Rose, ő dolgozott is. Azért, hogy neked nyugodtak legyenek a napjaid.

- Aha… Biztos igazad van. – Lefeküdt az ágyra, közben arrább tolta Jake-et, hogy legyen elég helye és ne essen le az ágyról. Odanyúlt az éjjeliszekrényéhez, kihúzta a második fiókot, és kivett belőle egy gyógyszeres levelet.

- Az minek? – kérdezte gyanakodva a férfi.

- Elaludni – felelte közömbösen a lány, majd kivett egy apró bogyót, aztán a levelet visszatette oda, ahonnan elvette. Öntött magának egy kis vizet – az éjjeliszekrényén egy komplett konyha volt megtalálható – és a szájához emelte a poharat. Azonban mielőtt célt ért volna, a gyógyszer eltűnt a kezéből. – Add vissza! – szólt rá Jake-re. A merénylőnek azonban esze ágában sem volt hallgatni rá.

- Nem! Ma éjszaka nem fogod bevenni! Mióta gyógyszerezed magad?

- Jó pár éve már. E nélkül nem tudok elaludni – mondta panaszosan.

- Érdekes, mégis sikerült, mikor nálam voltál.

- Az más volt.

- Mennyiben?

- Merőben! Jake, add már vissza!

- Ha nem lettem volna egyértelmű, akkor most elismétlem újra. Ma éjszaka nem fogod bevenni!

A lány feladta a harcot. Belátta. Hogy úgy sem megy semmire, Jake felpattant és a gyógyszeres dobozt is kivette a fiókból, majd messzire tette tőle. Ha csak meg akarja keresni, már fel kell állnia, arról nem is beszélve, hogy a férfi olyan helyre tette, ahol, ha keresik a tárgyat, hangos zörgés fogja árulni a ténykedést.

Jake visszafeküdt a lány ágyára, szorosan mellé húzódott, az sem zavarta, hogy ő még nem zuhanyozott. Rose fejét odavonta a vállához és hallgatta a lány halk lélegzetvételét. S csodák csodájára Rose perceken belül elaludt, hogy az éjszaka közepén felriadjon egy régi, ismerős arctól.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.