Jensen:

Egy halvány fénysugár szakította félbe a sötétséget és kezdte el cirógatni az arcomat.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de miután kinyitottam a szemem tudatosult bennem minden apró részlete ennek a világnak. Egy ismerős kéz fogta a kezemet, szorosan a melle előtt, de ő még mélyen, az álmainak a tengerében fürdött. Közelebb bújtam hozzá, hogy magamba szívjam édes, friss illatát, melynek hatására mindig úgy érzem, mintha egy más világba csöppentem volna, mintha a jelen, csak az én fantáziám lenne, semmi több. Mégis, ez a törékeny, apró lány, a karjaimban, valódi. Hogy lehetne mindez csak egy vágyálom? Erre még én sem vagyok képes.
Csak szorosan hozzá bújtam és néztem. Megpróbáltam összhangba hozni a légzésünket és figyelni minden egyes szív dobbanására. Szívesen ébresztgetném, hogy kinyissa a szemét és rám mosolyogjon, de inkább hagyom pihenni, sok dolog áll még előttünk. Nap, mint nap eltűnődök azon, mivel érdemelhettem őt ki. Sosem reméltem, hogy azok után, amilyen életet éltem, és amiket tettem, még kiérdemelhetem ezt. Tudom, hogy ő sokszor okolja az erejét a kapcsolatunk nehezítése miatt, de ezt csak ő látja így. Jó lenne, ha egyszer végre elhinné nekem, hogy nem bánom és egyáltalán nincs ellenemre, hogy meg kell küzdenem érte, illetve a szerelmünkért.

- Oh, a francba! – pattantam fel hirtelen az ágyból, mikor a telefonom megszólalt. Ez is jókor csörög! Ugyan kizavarhat szombat reggel, ráadásul rejtve? – Itt Jensen Brown.
- Hello Jensen, rég láttalak! – szólt bele a telefonba egy mély, férfihang. Ezt bármikor felismerem.
- Hello! – köszöntem vissza hidegen. Jobbnak találtam, ha inkább elhagyom a szobát, így elindultam, le a lépcsőkön, a félig roncs konyhába. Nem tudtam, hogy merre megyek, csak vitt a lábam, csak egyet akartam, távol lenni most mindentől. Amikor beértem a konyhába láttam, hogy a pulton van egy pár levél, ezek szerint Adam már felébredt. – Miért keresel, vagy bocs helyesen a kérdés úgy hangzik, hogy mit akarsz tőlem?
- Ugyan már! Miért vagy ilyen ellenszenves? Már nem is kereshetlek fel csak úgy? – játszotta a döbbentet. Más etessen ezzel a szöveggel, én nem veszem be.
- Engem még csak hátsó szándékkal kerestél fel! Egy apró kedvesség sem volt, amit az életemben adtál volna nekem! – próbáltam kihangsúlyozni a szavaimat, hogy észleltessem vele mennyire nincs ínyemre, hogy felhívott és elszakított Samtől. A még épp hűtőhöz mentem és kinyitottam, hátha találok benne valamit, ami lenyugtatja az egyre növő vérnyomásomat, de csak kólát találtam benne, meg egy kis nassolni való sütit. Mindent kipakoltam az asztalra és próbáltam lenyugodni.
- Csak érdeklődöm az egészségedért.
- Kösz, még élek és ezek szerint te is. – Sajnos. Tettem még hozzá magamba. Az egyetlen ember, akit nem bírok elviselni, de ez az ő hibája.
- Halom remek szerződést kötöttél nemrég a Japánokkal! – folytatta tovább jelentéktelen faggatását. Csak tudnám minek ez a körítés, úgy is ugyanarra megy ki a játék. Mindig csak egy dologra kíváncsi, hogy még mindig nem változtam e át normális emberré. És én mindig ugyanazt a választ adom neki erre, hogy bocsi, de ez ellen nem tehetek semmit és nem is akarok. Nem fogok megváltozni más kedvéért, főleg nem az övéért!
- Ja – vágtam hozzá hidegen. Közben fél kézzel megpróbáltam felnyitni a dobozos kóla tejét, de annyira dúlt bennem a feszültség és az ideg, hogy véletlen ketté hasítottam az egészet és az üdítő szétfolyt az asztalon. Inkább maradok a sütinél, csak a villát ne hajlítsam el. – Nem vagyok kíváncsi a szövegedre, meg az egyéb fölös kérdéseidre, tudom, hogy nem ezért hívtál. Inkább mond a lényeget és zárjuk le a témát.
- Miért van az, hogy ennyire türelmetlen vagy?  - folytatta tovább az idegeim kiélezését. Nem kérdés, hogy ezt élvezi.
- Nem vagyok türelmetlen! – ordibáltam bele a telefonba. – Csak évről, évre lejátszunk egy hasonló beszélgetés, melynek mindig ugyanaz lesz a vége. És igen, tudom mire akarsz kilyukadni, még mindig szuper képességeim vannak, Adammel vagyok összezárva és ugyanúgy legyilkolom a rosszakat! – bukott ki belőlem minden. Legalább hamarabb lezárhatjuk az egész beszélgetést és mihamarabb visszabújhatok Sam mellé az ágyba. Oh, tényleg, remélem nem ébresztettem fel!
- Látom, veled még udvarias sem lehet az ember! De jó, hogy közölted velem ezeket, ismét, mert lényegében erre voltam kíváncsi – sóhajtott elégedetten. Na, ügye igazam volt, vele kapcsolatban mindig az van, volt időm kiismerni. Kár, hogy az anyámnak nem.
- Oké, akkor ennyivel le is zárhatjuk az egészet és megköszönném, hogyha soha többé nem hívnál. Felejts el egy életre! – nyögtem ki, egy nagyfalat krémessel a számban. Milyen könnyű is lenne, ha tényleg így is tenne, csak az a baj, hogy sosem adja fel.
- Várj még egy kicsit, mielőtt lecsapnád a telefont, már megint! – állított meg a figyelmeztetése. Ugyan mit akarhat még? – Van egy alkum számodra! Ne vágj közbe, csak hallgass végig, utána a képembe vághatod, amit gondolsz. Nos, nem gondoltam volna, hogy valaha is ehhez folyamodok és a te segítségedet kérem. Van valami, amit még az én embereim sem tudnak megoldani, csak te és Adam. Egy bevetésről lenne szó. Pár éve együtt dolgoztam egy ígéretes zsenivel, aki feltalált egy új, végzetes fegyvert, csakhogy elszökött a tervekkel és a mai napig nem leltünk a nyomára. Tavaly volt egy fülesünk, hogy valahol New Foundland szigetére menekült, de mire az embereim odaértek nem találtak semmit, csak hamut és egy épület romjait, ahol valószínűleg ténykedett a társával együtt. Semmi használható nem volt azon az átkozott helyen, se egy papír, se egy nyom, ami elvezetne hozzájuk. Néhány ketrec maradványát találtuk meg, minden más szétolvadt a robbanásban. A ti feladatok lenne felderíteni hova menekültek és végezni velük, persze úgy, hogy a terveikben ne tegyetek kárt!
- Ezek szerint alapos munkát végeztünk, ha nem találtatok ott semmit – válaszoltam elégedetten. Hát igen a mi munkák volt. Arra viszont nem számítottam, hogy az ő kezébe futnak össze a szálak.
- Szóval ti csináltátok? – Meglepettsége még a telefonon keresztül is észrevehető volt. – Meg kell hagyni, ügyesek vagytok. Rombolni jól tudtok, az tény!
- Tudom. Arról is tudok, hogy Wayne elszökött, ezek az információk nem voltak ismeretlenek számomra, csak az, hogy ebben neked már megint benne van a kezed!
- Az most nem érdekes, a lényeget elmondtam neked – vágta rá rögtön, nehogy el kezdjek többet kérdezősködni a dologról. Anélkül is tudom, hogy nem mondta el a teljes igazságot és valami fontosat titkol, mint mindig. – Viszont engem nem Wayne érdekel. Volt egy társa, róla beszéltem, George Haff, egy híres fegyvertervező. Ő is ott volt, legalábbis erről informáltak.
- Oh, lehetséges. Bár mi semmi ilyen nevű alakkal nem futottunk ott össze, nem mintha érdekelt is volna minket mi a nevük. – Idegességemben minden a két szelet sülit felfaltam úgy, hogy észre sem vettem. Legalább a cukrom rendben lesz. Kíváncsi vagyok, hogy ez a George ott volt e az akciónk során, vagy esetleg már máshol szövögette a terveit. Várjunk csak! Mit érdekel ez engem? Az ő feladata, ő cseszte el, különben is milyen előnyt jelentene ez számomra? – Ja és miért is lenne nekem ez jó? Tételezzük fel, hogy esetleg bele megyek, mit kapnék érte cserébe?
- Azt, hogy soha többé nem hívnálak. Egyáltalán nem hallanál rólam semmit.
- Jó ajánlat! De képes lennél betartani?
- Az üzletben nem ismerek árulást! – vágta rá sértődötten, mintha lenne szíve, amit meglehet sebezni. Nevetséges! Egy része igaz, azzal kegyetlenül leszámol, aki őt átverte, viszont ő maga nem éppen tisztességes. Bármilyen eszközhöz képes folyamodni csak, hogy elérje a célját. – Nos, akkor hogy döntesz? Vállalod a kockázatot?
- Nem vagyok csapatvezető, nem nyilatkozhatok mások helyett, ezt közösen át kell beszélnünk – próbáltam tárgyilagos lenni, bár nem hazudtam. Sosem vállaltam el a nélkül feladatot, hogy ne beszéltem volna meg Adammel, hogy benne van e. Sőt most már számításba kell vennünk Samet is, de lehet jobb lenne, ha ő most kimaradna ebből, de amilyen csökönyös úgy sem fogom tudni meggyőzni. Remélem, még alszik.
- Rendben, kaptok huszonnégy óra haladékot, de többet nem!
- Oké! – tettem le a telefont. Erre most végkép nem volt szükségem. Neki dolgozni? Egy rémálom. Most egy dologra vágyom, de nagyon, Sam meleg ölelésére. Ő az egyetlen, aki meg tud nyugtatni és el tudja terelni a gondolataimat.

Sam:

Egy átkozott mobil csengés és ajtó csapódás verte szét az álmomat. Pedig olyan kellemes volt! Épp egy tengerparton sütettük a hasunkat Jensennel, majd bement úszni a vízbe, én meg csak távolból néztem. Amikor kijött a nap barnította, izmos testén legördülő vízcseppek csak úgy csillogtak. A lélegzetem is elállt tőle. Bár nem csak álom lett volna. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de olyan volt, mintha az is inkább visszatérne ehhez a gyönyörű képhez.
Megfordultam még egy jó párszor az ágyban, de nem tudtam visszamerülni ebbe a paradicsomba. De nem is kell olyan messzire mennem, hogy újra hasonló érzés vegyen körbe. Felvettem a mamuszomat, bele néztem a szemben lévő tükörbe, hogy azért elviselhető e a kinézetem és elindultam szépen, csendben le a lépcsőn, hogy meglepjem Jensent. Lehet nem jó ötlet, mert nem szereti, ha fontos megbeszélések közepette megzavarja valaki. Nem baj, majd megvárom, míg befejezi, addig viszont oda settenkedem. Már majdnem a konyha előtt jártam, mikor meghallottam, hogy Jensen azt kiabálja ,, Nem vagyok türelmetlen”. Hát az nem is volt, csak szörnyen ideges, amit már a nappaliból lehet érezni, legalábbis én érzem, és elég nagylöketekkel áraszt el. Lehet jobb lenne, ha nem közelítenék még jobban felé, csak az a baj, hogy zavar, hogy valami ennyire fel tudta idegesíteni. Különben is mindig azt mondja, hogy ne hagyjam, hogy befolyásoljon, amit éppen érzek, próbáljam elzárni és irányítani. Hát most igyekszek ezt követni is. Apró léptekkel haladok a cél felé és közben az engem érő, hatalmas dühöt és fájdalmat próbálom kizárni a tudatomból. Megálltam az ajtófélfánál és egy mély levegőt vettem. Épp háttal állt nekem Jensen, a konyhapulton könyökölt és csörgött a villával. A szavait nem nagyon tudtam kivenni, mert azzal voltam, hogy ne csapjak valamit a falnak idegemben. Próbáltam mozdulatlan lenni és alig lélegezni, hogy valamennyire észrevétlen maradjak és tudjam magam tartani, annak ellenére milyen pokol ér minden egyes másodpercben. Homályosan felfogtam egy két szót, olyanokról beszélt, hogy ő nem csapatvezető. Valami küldetésről lehet szó már megint, de akkor miért ilyen közönyös? Sosem éreztem még benne egy gyűlöletet egy személy iránt, ha tehetné, a puszta kezével venné el tőle az életet, de valami visszatartja, mintha egy szörnyű titka lenne, amit nem mondhat el senkinek. Valamit mélyen magába zár, ahogy csak tudja.

- Szia! Hát te már ki is keltél az ágyból? – fordult felém meglepődve. Ezek szerint észre sem vette, hogy ott vagyok. Egyre jobb vagyok! Egyelőre semmit nem törtem szét, nem akartam Jensent sem bántani, ha így haladok, teljesen uralni fogom az erőmet! Viszont a lelki állapota megváltozott mikor meglátott, megkönnyebbülés és boldogság ragadta el.
- Felkeltem a telefoncsörgésre és nem bírtam ki nélküled – bújtam szorosan hozzá, hogy halljam egyre gyorsabban verő szívét. A karjaival szorosan átölelt, megcsókolt a homlokom, majd az közelebb húzta az arcomat és megcsókolt. Az álmomban szereplő férfit akartam látni, de ez ezerszer jobb volt, mintha egy mesébe csöppentem volna. Semmi jelét nem éreztem már a fájdalmának, csak a vágyát, ami megőrjít, úgyhogy jobban járok, ha elterelem a gondolatomat. – Kivel telefonáltál?
- Az most nem lényeg, majd ha Adam is itthon lesz, megbeszéljük, addig rakjuk félre. Erről jut eszembe, ha jól láttam az előbb, jött neked egy levél – fordult vissza hirtelen az asztalhoz, majd a kezébe vett egy halom borítékot. Miért jönne ide levelem? Hisz nem is ez a cím van bejelentve, akkor meg hogy lehet? – Ez nem az, ez sem, pedig itt volt még az előbb. Aha, ez az! Tessék! – nyújtott át egy nagy, vaskos fehér borítékot, mellyen nagy betűkkel szerepelt a nevem és egy iskola címe.
- Úristen ez nem lehet! De én nem is adtam be semmit! Miért kaptam levelet mégis tőlük, az hogy lehet? – A nagy meglepettségtől hirtelen úgy éreztem, hogy kimozdul a lábam alól a talaj, Jensen keze állított meg az összeeséstől.
- Hé, nem hittem, hogy ennyire meglepődsz!
- Ez a te műved? – néztem rá kétségbeesetten. Mikor tette volna? Lehet azért nézegette múltkor annyira a rajzaimat, de én észre sem vettem, hogy eltűnt belőle akár egy is. Mondjuk, van egy rakat.
- Nyisd ki! – buzdított Jensen, miközben még mindig szorosan a karjaiban tartott. Nem kell kinyitnom, ahhoz, hogy tudjam, mi van benne, de a kíváncsiságom több annál. Letéptem a leragasztott részt és kihúztam azt a bizonyos lapot, melyen az állt: Örömmel értesítem, hogy felvételt nyert iskolánkba.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.