Sam:

- Bocsi, hogy nem mondtam el, de hiába unszoltalak te mindvégig csak ellenkeztél! Ha én nem küldöm el a rajzaidat, ki más tette volna? – próbálta megmenteni magát, de most nagyobb volt bennem a düh iránta, mintsem együtt érezzek vele.
- Akkor is! Miért nem kérdeztél meg, vagy valami! – Óké tudom, hogy hajthatatlan vagyok és csökönös, de le lehet velem ülni, hogy megbeszéljük a dolgokat. Tény, hogy nem szeretem a kreációimat mutogatni senkinek, inkább hagyom őket a mappámban, nehogy valaki meglásson belőle egy darabot is, erre ő elcsen belőle, hogy mutogassa!
- Tudom, hogy mennyire szeretsz alkotni, miért adnád fel azt, amit a legjobban szeretsz? – Lassan felém közelített és kezébe fogta az arcomat. Tudta, hogy most kiszámíthatatlan állapotban vagyok, ő mégsem foglalkozott ezzel, egyre közelebb jött, míg ősszenem ért az orrunk. Lágyan elkezdte cirógatni, majd feljebb csúsztatta, míg a szája el nem érte a homlokom és egy lágy csókot lehelt rá. Puhatolta, hogy meddig mehet el. – Kérlek, ne veszekedjünk, nem szeretek, főleg veled nem!
- Miért tetted? – Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, de lehet rossz ötlet volt, mert nem tudok ellenállni neki. Főleg annak a mélykék szempárnak, ami olyan bűnbánóan néz rám, nem beszélve az érzéseiről. Minden egyes másodpercben próbálja nekem küldeni az érzelmi löketeket, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet és tényleg lelkiismeret furdalása van, mert a hátam mögött tette. Ha lehetne, visszacsinálná az egészet, csakhogy ez a kis szópárbaj ne játszódjon le.
- Mert szeretlek és boldoggá akarlak tenni, úgy, ahogy te teszed ezt velem minden áldott nap. Nem akartalak megbántani, ezt te is tudod. – Nem válaszoltam, csak néztem. Ez valahogy meg sem fordult az elmúlt párpercben, az agyamban, csak az, hogy tehetett ilyet. 
Vettem egy nagylevegőt, hogy lenyugtassam magam, bár erre már nem sok szükség volt, mert az ő szavai megtették hatásukat és megint úgy éreztem magam, mintha felhőkön sétálnék. Elszállt minden haragom iránta és újra visszatért az a mérhetetlen szerelem, amit iránta érzek. Megfogtam széles derekát, magamhoz húztam, olyan közel amennyire csak lehetett, mégis még mindig távolinak tűnt. Sajnos több mint egy fejjel magasabb nálam, úgyhogy nem könnyen érem el, de tudta mire készülök, úgyhogy segített, lejjebb hajolt, hogy elérjem és óvatosan megérintettem az ajkát. Csak lassan, mert ki tudja, mikor gyújtom fel. Próbáltam csak lassan kényeztetni, hogy közben oda tudjak figyelni a megint gyülemlő tűzre és vágyra, ami engem éget belülről, nehogy kárt okozzak benne. De a kettőnk vágya hatalmasabb nálam. Kezdetben ez nem volt így, csak egy parányi szikra volt, mégis hatalmas hatással volt rám, most viszont a kapcsolatunk egyre mélyebb vizeken evez, a szenvedélyünk és a vágyunk a másik iránt egyre nagyobb, én viszont egyre gyengébb. Lehetetlen, hogy ellenállni tudjak neki. A vérem izzik utána. Hátra léptem egyet, de a kezemmel húztam magam után. Neki nyomott a mögöttem lévő pultnak, innentől nem volt menekvésem, figyelnem kell minden apró érintésemre, nehogy leégessem a bőrét. Egyre szenvedélyesebb nyelvcsaták követték egymást. Jensen keze lejjebb csúszott, egészen a hátsómig, majd jó szorosan belemarkolt, lassan felemelt és feltett a pultra. A lábamat jó szorosan a derekára zártam és beletúrtam a hajába. Még mindig csak nőtt a vágyam, de sikerült kontrolálnom és elfojtanom. Viszont egy részét még így is le kellett vezetnem valamerre. Többet akartam minden egyes másodpercben. Lecsúsztattam a kezem egészen a derekáig, majd megfogtam a felsőjét és levettem róla. Élvezte, de még hogy! Áttértem nyakához, majd lejjebb a kulcscsontjához, egészen a mellkasáig. Folytatni akartam, de éreztem, ahogy elkezd melegedni a kezem, a testem, mindenem.
- Állj! – toltam el hirtelen. Még időben kapcsoltam és tudtam elszakítani magamtól. – Bocs, csak megint kezdődött. – Lenéztem a kezemre, majd szét magam körül és megláttam, hogy ismét minden megperzselődött, vagy elkezdett olvadni. – Azt hiszem, kapok egy újabb fejmosást Adamtől, ha ezt meglátja!
- Ne foglalkozz vele, úgy is én álom a felújítást, meg amúgy is örül neki, hogy elintéztél neki egy új sütőt. Jó voltál, most hamar észrevetted – jött oda, figyelmen kívül hagyva, hogy esetleg még kárt okozhatok benne, majd megfogta a kezem. Mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott. Egyáltalán nem fél tőlem. – Tudom, hogy nem fogsz bántani.
- Abban ne legyél olyan biztos! – próbáltam meg figyelmeztetni a veszélyeimre, de mintha nem is mondtam volna semmit, újra megcsókolt, de most óvatosan. – Szeretlek! – Folytatta kényeztetését, majd teljesen hozzám bújt.
- Jesszus! Gyerekek, mi lenne, ha ezt nem itt csinálnátok! Ez egy szent hely, az istenért! – tört ránk Adam és fordult el rögtön a fal felé. – Nem vagyok kíváncsi, hogy milyen pózban szoktátok csinálni! – Igyekezett nem ránk figyelni és másfele vinni a tekintetét, idegességébe ki-be csukogatta a hűtőt. Jensen közben felvette a földről a felsőjét és visszavette, sajnos. Észrevette, hogy milyen fejet vágok rá, úgyhogy rám kacsintott, majd küldött egy puszit. – Hát ez meg mi a szar? Csak nem? – nézett rám rosszallóan. Igen beletrafált, ki más lenne képes ilyenre? – Ez is a te műved?
- Ö, hát az úgy volt, hogy…
- Nem is akarom hallani! – emelte fel maga előtt a kezét. Elege van már belőlem, vagyis abból, hogy ő szenvedi meg az erőm által okozott károkat. Nem direkt csinálom és egyáltalán nem áll szándékomba, hogy megutáltassam magam vele, pedig lassan afelé haladok. Egyelőre még csak pipa rám, amiért tönkre tettem a hőn szeretett konyháját. – Úgy is újjá lesz alakítva az egész konyha, úgyhogy inkább nem is mondok rá semmit. – Közben leugrottam a konyhapultról, mivel csak Jensen ingje volt rajtam és kezdett idegesíteni, hogy Adam így lát. – Ja és Sam! Ezt a forróságot tartogasd a hálóba! Értem már miért csíped annyira! - vetett egy csalfa pillantást Jensenre.

Jensen:

- Öreg! – vágtam neki pofát. Az első találkozásunk óta kedvelem Samet és akkor egyáltalán nem tudtam róla, hogy tűzre tudom lobbantani. Viszont az életemet köszönhetem neki. Aznap éjszaka megmentett egy halálos késeléstől, de azóta minden egyes nap megmenti az életem. Fogalma sincs, milyen elveszett voltam, azelőtt míg nem ismertük egymást, csakis Adam tud a múltamról. Erről jut eszembe, lehet el kéne mondanom a megbízást, ha már mindenki itt van. – Mi az, amit a kezedben szorongatsz? – Sam nagyon elmélyülve nézegette a jelentkezési lapját. Gondolom, azon töprengett, hogy mi lesz majd ezek után.
- Ő, felvételi. – Szerény, mint mindig, pedig egyáltalán nincs rá oka. Odaléptem hozzá és átöleltem a derekánál, mindeközben pedig végig éreztettem vele, hogy nagyon büszke vagyok rá és nem kell szerénykednie, nagydolog! – Felvettek a New Yorki Művészeti Főiskolára. Ősszel kezdek is.
- Hűha, ez aztán nem semmi! Hát gratulálok! – Adamnek a szája is tátva maradt. Hát igen, jól érzi a súlyát, rengetegen harcolnak azért, hogy bekerüljenek ebbe a suliba, de Sam bekerült. – Nem is tudtam, hogy ilyen jó vagy. Most lehet irigyelni foglak!
- Pedig nagyon ügyes, csak ezt az oldalát nagyon szereti eltitkolni a világ elől.
- És még sok mást is! – vetett Adam egy pillantást a konyhában tátongó lyukra.

Hát igen a titkok mindenkinek az életét végig kísérik és ez alól én sem vagyok kivétel, sőt még rosszabb. Annyi dolgot zártam már magamba, hogy csoda, hogy nem robbantam még szét. Épp ezért el kéne mondanom a mai telefonhívást és, hogy mi is várna ránk megint. Az a baj, hogy biztos belemennének mindketten, de én nem akarom. Nem akarom Samet kitenni ennek, a mostani állapotában egyáltalán nincs felkészülve rá. Tény, hogy ügyes és egyre erősebb, de még nem tudja rendesen irányítani a közelségemet. Az első bevetésünket sem akartam, én legalábbis. Harcoltam ellene Sisivel és Adammel, hogy ne tegyük ki ilyen veszélynek, mert súlyos következményei lehetnek, de nem lehetett így, leszavaztak. Sisi állította, hogy látja, ha történne valami vele, akkor ő sem engedné, de mondta, hogy ne aggódjak miatta, mert fontos még a jövőm miatt, úgyhogy nem fogjuk elveszíteni, sőt ellenkezőleg, közénk fog majd tartozni. Ez igaz, így is lett, de a mai napig szörnyen érzem magam, ha valami veszélyesnek kell kitennem. Meg tudja magát védeni, de akkor is egy törékeny lány, aki védelemre szorul. Adam miatt meg nem is aggódok, nem normális, de pont ezért kedvelem, mindenben benne van. Amióta meg tudja, hogy lehet ő maga is szellem és ez által sérthetetlen, szinte Istennek érzi magát. Direkt hajszolja az extrémebb bevetéseket, csak hogy az erejét fitogtassa és fejlessze még jobban.
Egy csapat vagyunk, úgyhogy ki kell böknöm, nincs választásom.

- Srácok, lenne itt valami! Ma kaptam egy hívást, mert valakinek szüksége lenne ránk. – Akármennyire is fájt és égetett minden egyes szó, ki kellett mondanom. Az rosszabb, ha titkolózok, Sam úgy is rájönne mindenre, előtte nincs titok, így is fel kelltettem már a figyelmét, nagyon érdekelheti, hogy mi történt nem rég velem. Biztos, hogy megérezte milyen ideges vagyok, csoda, hogy kibírta velem egy légtérben. – Mondtam neki, hogy én magam nem dönthetek, hogy vállalunk-e bevetést, csakis együtt, úgyhogy nem mondtam rá igent.
- Miről lenne szó? – Zavarodottan hallgatta, hogy miről beszélek Adam. Gondolom, megint itt van Sisi és nehéz lehet neki, hogy rám is figyeljen.
- Úgy látszik, hogy folytatjuk, ami eddig volt. Van, ami kimaradt, mikor New Foundlandon voltunk.
- Mi? – Sam szemei a meglepettségtől csakúgy meredtek rám. Ezek szerint nem hallotta, hogy miről beszéltem telefonon, vagy csak pont ezt a részt nem. Mindegy ezen rá érek később törni a fejem, úgysem úszom meg, hogy meg ne tudja, de az minél később lesz, annál jobb.
-  Tudjátok, mondtam, hogy Wayne elszökött. – Tartottam egy kis szünetet, hogy mindenki jelezze valamiként, hogy emlékeznek a szavaimra. – Most kiderült, hogy volt egy tettestársa, George, aki fegyvertervező. Ha minden igaz, akkor egy végzetes fegyver atyja, aki szabadlábon van és szerintem Waynel együtt szövögetik megint valahol az újabb terveiket. Meg kéne találnunk, hogy merre lehet a búvó helyük és megölni őket. De, amit létrehoztak, annak nem eshet baja! – Igyekeztem ezt minél jobban kihangsúlyozni, ha esetleg tényleg esély adatna erre. Bár nekünk eddig ilyet sosem mondtak, illetve nekünk sem állt szándékunkban, hogy magunk körül rendet hagyjunk, főleg akkor, ha egy fegyverről van szó. Mindig megsemmisítünk mindent, ami másokban okozhat kárt.
- Szuper! Én benne vagyok. Mikor megyünk? – nyugtalankodott Adam. Két kezét összedörzsölte és várta a válaszom. Tuti azt remélte, hogy azt mondom neki, már most mehetünk. Ezt a hapsit nem lehet lelőni. Az is lehet, hogy már megint valami hajmeresztőn töri a fejét. 
- Bocsi, de el kell, hogy keserítselek, mivel egyelőre szinte semmi információnk nincs, hogy merre, hogyan találhatnánk meg. Jelenleg egy feladatom van, hogy visszaszóljak az illetőnek, hogy benne vagyunk, utána pedig, ha így döntöttünk egységesen, mind, akkor beindítom az embereimet. De akkor mind benne vagyunk? – Sam arcát fürkésztem, hogy vajon ő mire jutott ezzel kapcsolatban. Részben kételyei vannak, mert nem vágta rá rögtön a válaszát. Valamiben bizonytalan és ez megőrjít. Érezheti, ahogy én ellene vagyok az egésznek és, hogy milyen súllyal van most az ő szava, mert, ha azt mondja, hogy igen, menjünk, akkor én már nem tehetek semmit. Azon rágódhat, hogy most melyikünknek kedvezzen a válaszával.
- Te szeretnéd? – nézett rám azokkal a gyönyörű, őszinte szemekkel. Nem kellenek ide különleges képességek, ahhoz, hogy tudjam, mire gondolhat. De most mit válaszoljak neki? Persze, hogy nem szeretném, mert még mindig nem áll készen rá, és mert nincs kedvem annak a szemétnek dolgozni. Viszont kecsegtet az ígérete, miszerint békén hagy egy életre és persze az is, hogy elkaphatom végre azt a szemetet. Mert, ha egyszer a kezem közé kapom tuti, hogy többet el nem engedem, csakis, ha már holtan rogy össze.
- Szeretném elkapni azokat a szemeteket! – Nem éppen a legőszintébb válasz, amivel szolgálhattam, de az igazság egy része.
- Oké, akkor benne vagyok én is. – Tekintette végig engem fürkészet. Kereste, hogy vajon mi az a kétely mégis bennem, mi lehet az, ami annyira visszahúz az egésztől és én mégis, úgyszólván igent mondtam az egészre. A titkok egyszer úgy is utolérnek, nincs előlük menekvés!
- Akkor le is rendezem a telefont. – Adamet a többi nem is érdekelte, hívta maga után a szelleme, úgyhogy ott hagyott minket. Lassan elkezdtem visszakeresni a hívásnaplóm, mire megtaláltam a számot. Sam érezte rajtam, hogy hezitálok, de nem szólt semmit, csak nézte és elemezte a reakcióimat. Vicces lehet, ahogy most itt szenvedek a telefonommal. De pont most nem hátrálhatok meg, talán ez az egyetlen esélyem, hogy ő kilépjen az életemből, úgyhogy meg kell tennem. Megnyomtam a felhívó gombot és a fülemhez tettem a telefont. Kettőt csenget ki, majd felvette a telefont. – Bene vagyunk!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.