Jensen:

Most már nincs meghátrálás, belementem én is a dologba, ezek után nem kezdhetek el mentegetőzni, hogy még sem szeretném. Csak egy dolgot tehetek, megpróbálok mindent helyesen intézni és úgy, hogy senkinek se essen baja, főleg ne Samnek. Ő az életem, nem hagyhatom, hogy bele kerüljön a hálójába, végleg le kell zárnom minden szálát, ami hozzá fűz, csak így van esélyem egy nyugodt életre. Most ügyesen kell kijátszanom a kártyákat, addig, míg én állok győzelemre. Nem hagyhatok neki egyetlen egy kiutat sem, el kell zárnom minden mentőövtől, még akkor is, ha megígérte, be kell magam biztosítanom. De hogy tehetném ezt? Hogy akadályozhatnám meg, hogy bárki is megsérüljön, vagy bárkit is megzsarolhasson? Talán el kell tőle zárnom mindenkit. Nem engedhetem se Adamet, se Samet a közelébe, de még csak nem is tudhat Samről, csak így kerülhetem ki azt, hogy valakivel a markában tarthasson. Mindenképp nekem kell intéznem az egészet, a többieket pedig a háttérbe kell szorítanom.

Sam:

Amióta letette a telefont, nem szólt egy szót sem, csak a földet lesi, ölbe tett kezekkel. Valamin nagyon rágódik, nem kell az érzéseit fegyelembe vennem, ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Ismerem már egy ideje, főleg az arcának a rezzenéseit. Részben az erőmnek köszönhetem, mert látom, hogy hogyan reagál az arca a benne lezajló lelki folyamatokra. Mindenáron szeretne valamit eltitkolni. Nem tudom, hogy nekem melyik lenne jobb. Ha kimaradnék az egészből? Vagy, ha elkezdeném faggatni, vagy az érzelmei keresztül találnám ki? De ezt a megoldást nem éppen díjazza, főleg, ha olyan dologról van szó, amitől inkább meg akar kímélni. Lehet, most az lenne a legjobb, ha magára hagynám, hogy nyugodtan átgondolja az egészet és majd dönt, hogy beakar-e avatni.

- Jensen. – Nem akartam megzavarni, bár szerintem észre se vette volna, ha elmegyek. Azért inkább szólok neki, főleg, hogy tudja, nyugodtan elmélkedhet azon, ami ennyire gyötri.
- Igen, kedvesem? – Kedves hangneme teljesen meglepett. Megszólalni sem tudtam, teljesen lefagytam, a szívem közepéig hatolt ezzel a szóval. Eddig nem volt rá példa, hogy így szólított volna, többnyire csak a nevemen emleget. Ő is észrevette, hogy meglepődtem és egy kicsit zavarba jött a nyíltságától. Az zavarja, ha feltárja előttem a valódi érzéseit, az viszont nem, ha elönt a forróság, rávetem magam és majdnem szétégetem? Hogy is van ez?
- Bocs, csak. – Nagy levegőt vett, odalépett hozzám, megfogta kezével a vállamat és egyenest a szemembe nézett. – Zavar, ha ezt mondom neked?
- Dehogy, csak eddig még nem szólítottál így és ez kicsit meglepett. – Feljebb csúsztatta a kezét, és az arcom ismét kezei ölelésébe került. Megint kezdtem érezni, ahogy forrósodok. Nem igaz, hogy nem tudom kikapcsolni egy kicsit! Miért nem ölelhetem és csókolhatom meg úgy, hogy ne keljen azon gondolkodnom, vajon melyik pillanatban teszek vele valami rosszat? Jobb, ha most inkább kikerülök a közeléből, mert már kevésbé tudok magamon uralkodni, a reggeli csók túl sok volt már számomra. Gyorsan lehámoztam magamról és hátrébb léptem. – Ne haragudj, csak tudod milyen hatással vagy rám. – Bólintott és egy kacér mosolyt küldött. – Szerintem most mind ketten jobban járunk, ha én inkább elmegyek, veszek egy hűsítő fürdőt, te meg addig gondolkodsz.
- Tudod, hogy min rágódom?
- Nem, csak érzem, hogy valami nagyon kínoz és nekem is van hozzá közöm. Nem akarok bele szólni, és ha úgy gondolod, akkor nem is kérdezősködök, ki maradok az egészből. Vonulj el, hozd meg a döntésed, mert a kétségbeesésed és a félelmed rám is hatással van, te is tudod.
- Köszönöm. Adhatok egy csókot, vagy inkább tartsam a három lépés távolságot? – Egy széles mosoly terült el az arcán, szemei csak úgy csillogtak. Tudja, hogy mit fogok rá mondani.
- Majd később, most inkább eloltom a tüzet, ha az megy.
- Akkor menj, én meg rendelek addig valami reggelit, amivel nem kell csinálni semmit. – Tényleg, a konyha szinte romokban áll, még majd azt is meg kell csináltatnia. Egyre inkább úgy érzem, hogy hülye ötlet volt, hogy belementem, hogy nála töltöm a nyarat, nem is tudom, hogy miért mentem bele.

Elindultam felfele a lépcsőn. Így távolodva, egyre jobban éreztem magam. Nem volt rám hatással Jensen vágya és szenvedélye. Beléptem a szobájába, elővettem a szekrényből két törölközőt és bementem a fürdőbe, ami pont a hálóból nyílik, úgyhogy közel van, és nem kell össze-vissza rohangálnom, majdnem pucéran, a ruháimért. Mert olyan vagyok, hogy valamit mindig, hogy én szeretek rögtön fürdés után felöltözni, ha lehet még a fürdőben, de többnyire valamit mindig lefelejtek. Bár ő ezt a részt, tuti, hogy élvezné. Most viszont mindent leellenőriztem, hogy megvan-e és csak utána léptem be a kabinba.
Forró vízben szeretek fürdeni, de most a véremnek jobban esett a hideg. Azonban miután kezdtem egy kicsit magamhoz térni, melegebbet engedtem. Szinte már annyira meleg lett benn, hogy mikor kiléptem, gőzölgött a testem, a tükör pedig bepárásodott. Végighúztam a kezemet rajta, hogy lássak is magamból valamit, bár lehet, hogy jobb lett, ha nem nézem meg, hogy festek. Kicsit fáradt vagyok, ez főleg a szememen látszik meg, meg az alatta lévő kispárnácskákon. Az edzések, az erőm, a hangulatváltakozások, főleg a Jensené, teljesen kimerítenek, mégis én magam nem érzem így, talán csak a szervezetem. Megmostam az arcom egy kis hidegvízzel, majd újra belenéztem a tükörbe.
Hirtelen azt hittem megáll a szívem, de pont ellenkezőleg, olyan gyorsan kezdett el dobogni, hogy azt hittem utat tör a bordáimon keresztül.

- Csak képzelődsz! – Újra megnyitottam a hideg vizet és megpaskoltam az arcomat. Újra felnéztem, de még mindig ott volt és rám bámult, azokkal a hatalmas, barna szemeivel. Már majdnem fekete szempár figyelte a reagálásom.
Egyszerűen nem tudtam levenni a szemem róla, vagyis a tükörképünkről. Hófehér bőrű, nő meredt rám és én vissza rá. A lábam remeg, egy szó sem jön ki a számon, teljesen lefagytam! Ki ő? Nem állhatok csak itt tétlenül? De mi mást kéne tennem, hisz majd összeesek! Meg kéne fordulnom, vagy valami? Be kéne csuknom a szemem? Az előbb megpróbáltam, de nem tűnt el. Oké, háromra megfordulok és megnézem, hogy tényleg mögöttem van-e ez a nő.
1. 2.  3.

- Oh, te jesszus! – Még mindig nem tűnt el, én pedig már lassan nem tudtam, hogy mibe kapaszkodjak. Neki dőltem a mosdónak, de valahogy nem segített, a lábam össze akart csuklani, én viszont el akartam rohanni, de nem ment! Semmi sem ment! Mi történik velem? Miért nem használom az erőmet? Ennyire megijedtem volna? Ki ez és mit akar?
- Szia! – Megszólalt! Halkan és kimérten ejtette ki ezt a szót. Elemez, minden mozdulatomat figyeli, valahogy úgy érzem, mintha jól mulatna rajtam. Nem félek tőle, mert nem akarok védekezni ellene, csak megijedtem. Vagy nem tudom mivel magyarázni a mostani állapotomat. – Nem kell tőlem félned, nem akarlak bántani, hisz ismersz engem. – Ja, könnyű azt mondani. De nem tudom, hogy mások hogyan reagálnak arra, ha hirtelen mást is meglát a tükörben, majd mikor szembe kerül vele, nem lát mást, csak, hogy egy alak lebeg előtte. Egy fehér, kopott, szakadt ruhában. Viszont meg kell hagyni, annak ellenére, hogy látszik rajta, hogy halott, nagyon szép nő, de nem hiszem, hogy most ez lenne itt a lényeg. Mégis mit akarhat tőlem? Várjunk csak, most esik le, azt mondta, hogy ismerem?
- Mi? – Na, ahhoz képest, hogy kérdések milliói cikáznak jelenleg a fejembe, csak ennyit voltam képes kibökni?
- Látom, még új ez neked. Sisi vagyok. – Nem folytatta tovább, csak figyelt. Fura volt, nagyon fura volt, ha ez a szó takarja a jellemét. Viszont, most már azért kezdtem megnyugodni. – Szerintem menjünk át a hálóba és ülj le, mert a végén összeesel nekem. – Így is tettem, habár nehéz volt a lábaimat mozgásra kényszerítenem, ráadásul senkibe se tudtam kapaszkodni, kivéve a nagy semmit, ha Sisit nézzük.
- Hogy, hogy látlak? Miért?
- Ez hosszú történet és most időm sincs rá, hogy elmondjam neked. Okkal jelentem meg neked.
- Nem értelek. – Tényleg nem vágtam, hogy miről beszél. Talán még soha nem voltam ilyen sokk alatt és én sem értem miért, talán közre játszik benne, hogy nem kedvelem a szellemeket, sőt egyenest rettegek tőle, és tessék, most itt beszélgetek az egyikkel.
- Most nem is fogod felfogni a történteket, csak, áh, lehet az egész egy hülyeség és lehet nem is jönne össze. Talán felesleges volt minden erőmet felhasználni rá, hogy megjelenjek neked, de, először veled akartam erről beszélni, Adam már így is gyanakszik. -  Hirtelen, mintha megzavarodott volna. Elkezdett a levegőben, ide-oda suhanni, a kezével össze-visszakapkodott, teljesen zavart volt, vagy csak nekem tűnt annak. Most már viszont egyre jobban érdekel, hogy miért is van itt, és hogy miről beszél.
- Állj le egy pillanatra! – Nem akartam ráförmedni, de ez mindig megteszi a hatását. – Mondj el mindent.
- Sajnos nem tudok és nem is akarok. – Az arcán a fájdalom és a bánat egyszerre jelent meg, mint, amikor ez az érzése is támad. Ő is olyan, mint Jensen, nem tudja leplezni, hogy mit is érez, már, ha nála ezt a szót lehet használni. Egy viszont biztos, ez az emberi érzés járta át hirtelen és nem is éreztem nála mást, mintha már évezredek óta csak ezt érezné. Szenved attól, amit Adammel tesz, attól, hogy nem lehet vele, szinte az egész szellem léte egy kín.
- Miért? Mit nem akarsz elmondani?
- Figyelj, nem sok időm van. – Gyorsan mellém suhant. Úgy viselkedett, mintha mindennap ezt tenné, nem szokta meg, hogy valakinek ez még új, bár Adam mellett gondolom ez mindennapos. – Talán az egész hülyeség, és lehet, hogy csak kitaláció és az életedet veszélyeztetem, meg Adamét. Lehet, hogy csak elhintek valamit és kiderül, hogy az egész lehetetlen.
- Mi? Miről beszélsz? – Már én nem bírtam idegekkel az ő kételyeit. Nem beszélve arról, hogy még közelebb kúszott hozzám. Az arca szinte már az enyémet súrolta, éreztem, ahogy a lényéből árad a hideg, mégis annyira barátságosnak tűnt. A kezeit elkezdte tördelni, a szemei le-fel futkostak rajtam, majd végül úgy döntött, hogy csakis rám figyel. Megijedt. Mindig belekezdett volna valamibe, majd abba is hagyta. Nem tudta, hogy mit okoz azzal, ha elmondja miért is van itt.
- Lehet, vissza tudnál hozni az életbe. – Csöndbe maradt, csak nézett, éppúgy, ahogy én őt, ijedten és ledöbbenve. Ugyan ezt, hogy tehetném? Nem vagyok Isten, nem adhatok éltet egy halottnak. Oké, gyógyítani tudok, de még nem próbáltam visszahozni mást a túlvilágról.
Látta rajtam, hogy kételkedem, és hogy megint sikerült sokkolnia, ezért nem is mondott többet. Viszont, hirtelen olyan volt, mintha egy kicsit elhalványult volna. Ezt ő is észrevette és a kezét kezdte nézegetni. Tudja mi történik, de én nem tudok semmit!

- Jön Jensen! – Újra elfogott a vágy és a boldogság, ami belőle árad, pedig még csak a lépcsőnél járhat. Fogalmam sincs, hogy miért közöltem ezt vele, és hogy miért ijedtem meg ettől annyira, hisz nem hiszem, hogy újdonság lenne számára egy szelemmel tárgyaló ember. Mégis úgy éreztem, hogy Sisi nem akarja, hogy bárki is tudomást szerezzen erről. De mikor rá néztem, még mindig magát nézte, mintha nem is halotta volna mit mondtam az előbb.
- Eltűnök. – Szomorú, könnyes szemekkel nézett vissza rám. – Kérlek, segíts rajtam, ha tudsz, Adamért. – Majd köddé vált. Láthatatlan lett, de még éreztem, hogy ott ül mellettem és újból úrrá lesz rajta a fájdalom.

- Megérkezett a reggeli! – Nyitott be, egy hatalmas tányérral a kezében Jensen. Boldognak tűnt, minden kétség, amit nemrég érzett eltűnt. Viszont, mikor meglátta, hogy én ledermedve ülök, az ágy sarkán, megtorpant. – Minden rendben van?
- Igen, csak próbálok észhez térni a sok kaja látván! – A kegyes hazugság sose bűn, szerintem.
- Hát van itt minden! – Oda lépett az üvegasztalhoz, majd lerakta a cuccot. Megfogta és odahúzta elébem. Mindig meglep a kedvességével. Leült mellém, pont oda, ahol az előbb Sisi volt, de őt most már egyáltalán nem éreztem, gondolom, elment.  – Tudom, hogy kicsit finnyás vagy, de azt is tudom, hogy szereted a gyomrod, úgy, mint én, úgyhogy válogathatsz bőven. – Soha, senki nem volt még ennyire kedves hozzám. Eddig soha senki nem tett ennyire boldoggá, mint ő és látni rajta, hogy ő is olyan boldog, mint én, még nagyobb mámor számomra. Örülök, hogy ő mellettem van, és nem kell ugyanazt kiállnunk, mint Adaméknek. – Mi az? Van valami az arcomon?
- Nem, semmi. Csak – Többször kellene neki mondanom, hogy mit érzek iránta, mert az csak egy dolog, hogy én ismerem az övéit.
- Csak? – Megérintettem az ajkát, közelebb csúsztam hozzá, kezembe fogtam a puha arcát és megcsókoltam. Lágyan, óvatosan, hosszan.
- Te vagy az éltem és nagyon szeretlek.
- Én is téged. – Átkulcsolt erős karjaival, de csak épp annyira, hogy meg ne sérüljek, majd újra megcsókolt. Most viszont óvatosabb volt, mint reggel, úgyhogy korán el is engedett, sajnos. – Ami az előbb történt.
- Nem lényeg, majd elmondod, ha úgy érzed, hogy képes vagy rá. De addig is, tudd, hogy én mindenben melletted vagyok és elfogadom a döntésed.
- Köszönöm, imádlak. Na, de már látom, hogy kopog a szemed az éhségtől, úgyhogy kezdjünk enni, és ha Adam is hazajött belekezdünk a munkába. – Remélem hamar hazaér, mert ezek után beszédem van vele. Kíváncsivá tett Sisi és ennek most már utána kell járnom. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.