Sam:

Sajnos nem tudtam úgy élvezni ezt a reggeli meglepetést, mint ahogy Jensen szerette volna és ezt Jensen is észrevette.  Nem kell különleges személynek lenni, ahhoz, hogy feltűnjön valakinek a szótlanságom.

- Mi baj van? Nem ízlik valami? – Közelebb bújt hozzám és arrébb húzta a hajamat, a nyakamról. Olyan gyengéden és óvatosan érintett meg, hogy beleremegtem.  Ez neki is feltűnt, amit egy kacér mosoly és két csillogó szempár jelzett, nem beszélve a boldogságról, ami hirtelen elkapta.
- De, nagyon finom – nyögtem ki zavaromban. Éreztem, ahogy az arcom egyre vörösebb. Rá se mertem nézni, mert tudtam, hogy fürkész és élvezi rám való hatásának minden egyes pillanatát.  Tehetek én róla, hogy mindent olyan jól csinál, és hogy nem tudok neki ellenállni?
- Igen élvezem, hogy így vonzódsz hozzám – húzott magához és bújt hozzám. Teljesen közel jött hozzám, az orrunk összeért, várt, majd megcsókolt.  – Én is nagyon vonzódok, azért ilyen nehéz féken tartanom magam.  – Várt, nem szólalt, mélyen fürkésztük egymás tekintetét, majd megtörte a csendet. – Látom rajtad, hogy valamin nagyon rágódsz, azóta, mióta feljöttem, máson se jár az eszed. Tudod, hogy nekem elmondhatod, hátha tudok rá választ adni, vagy segíteni, megoldani.
Most mit mondhatnék neki erre? Választ adhatnék a benne felvetődő kérdésekre, és talán még én is választ kapnék az enyémekre. Bár nem hinném, hogy ő többet tudna nálam. Sisi megijedt, mikor kimondtam, hogy jön Jensen. Lehet, rejtőzködik. Sőt megkockáztatom azt is, hogy Adam se tud semmit, erről a mai kis meglepetésről.  De mitől félhet? Vagy van valami szándéka az egésszel? Egyelőre lehet, jobban járok, ha magamban tartom ezeket az információkat, majd ha beszéltem Adammel, akkor beszélek Jensennel is, addig inkább nem mondok, és nem kérdezek tőle e felől semmit.
- Igen, tudom. Ami azt illeti ez rám is igaz, én is szívesen meghallgatom, hogy mi az, ami ennyire kínoz téged.  – Erre elfordult és kicsit dühösen tekintett az előttünk lévő asztal felé. Nem rám haragszik, tudja, hogy én csak jót akarok neki. Az egészre dühös, hogy ez a dolog egyáltalán létezik. Egyre jobban őrli ez belülről, főleg mióta volt ez a telefonhívás. Tudom, hogy ezzel kapcsolatos megint minden, ezelőtt nem éreztem semmi ilyet benne, mindig is a békessége volt az, ami erőt adott bennem és annyira jó volt, most fura ez a hirtelen váltás.
- Ez hosszú történet és elég mély, egyelőre nem tudok beszélni róla, eddig se mondtam el, soha senkinek. Még nem megy, majd talán egyszer. – Fájt minden egyes szó számára. Éreztem, hogy mennyire szenved és kínozza, hogy bármit is ki kell mondania erről.
- Sajnálom, nem akartalak felhúzni. – Térdre álltam és hozzá bújtam. Megfogtam az arcát és magam felé fordítottam. Érzem, hogy ez jólesik számára, viszont azt is érzem, hogy kínozza, amiért ilyennek látom őt. – Csak szeretném, ha tudnád, hogyha készen állsz rá, akkor én bármikor itt leszek neked. Még, ha csak, hogy levezesd valakin a haragod, vagy bármit, én itt vagyok. – Szemeibe hirtelen könnyek gyűltek. Elérzékenyedett. Sohasem láttam még így.
- Köszönöm.  – Közben éreztette velem, hogy mennyire szeret és milyen sokat jelentettek ezek a szavak számára. – Eddig még soha senki nem jelentett számomra ennyit, mint te. Soha senkiben nem bíztam még ennyire. Senki nem tett még ennyire boldoggá, mint te. Nagyon sokat jelentesz számomra, szavakba nem lehet önteni mennyire, ezért próbálom valahogy éreztetni veled, ha bár nem mindig sikerül. Tudd, hogy te is bármikor számíthatsz rám. Nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás előtt, épp ezért szeretném, ha mindent elmondanál nekem, még ha jelentéktelen is a dolog. – Bársonyos, puha keze mindig melegséggel tölt el. Gyönyörű kék szemei nyugalommal érintik meg a szívemet. Kedves szavai a lelkem mélyéig hatolnak.
- Tudom, és el is fogom mondani, hidd el. Csak szeretnék előtte utánajárni a dolognak, utána megosztom veled, hogy mi nyomja a lelkem. De még mindig van egy dolog, ami mindig ott lesz köztünk.
- Ha az erődre gondolsz az nem akadály. Lassan megtanulod kezelni.
-  De mi van akkor, ha mindig bántani foglak? Ha nem tudom teljesen kitanulni az erőmet?
- Ne aggódj, idővel mindent megtanulsz. Ez nem olyan, amit pár nap alatt teljesen elsajátítasz, ehhez rengeteg idő kell.
- És akkor addig nem érhetünk egymáshoz? Az azért nem állapot, hogy akárhányszor megcsókollak, vagy közelebb kerülünk egymáshoz, megégetlek, vagy a körülöttem lévő dolgokban teszek kárt.  Szeretnélek egyszer tényleg megcsókolni, érezni milyen, amikor órákig a karjaidba vagyok, nem pedig állandóan rettegni, hogy milyen súlyos sebet ejthetek rajtad.  Lesz olyan, amikor már nem kell ezen gondolkodnom?
- Igen, lesz. Próbáld ezt kiverni a fejedből, mert akárhányszor kétségbeesel, az kihat az erődre. Nyugodtnak kell lenned, ha velem vagy, ne vond kétségbe az erődet, se a képességeidet. Ha egyszer tényleg elfogadod, hogy nem fogsz bántani, akkor nem is fogsz többet.
- És azt, hogy tehetem? – Jó lenne, ha végre megtalálnám a nyugalmat, mert így nagyon nehéz.
- Erre neked kell megtalálnod a választ, én csak annyiban segíthetek, hogy sokat gyakorlunk, amit meg kell hagyni, nem esik a nehezemre. Imádlak kényeztetni és csókolni.  Esetleg mit szólnál most egy kis gyakorláshoz? Hm? – Ajkai az enyémet simogatták, kezei az arcomat érintették és szívből kívántam minden egyes érintését.
- Bármikor, bármennyit!
Lassan hozzá húzódtam, teljesen, majd beleültem az ölébe. Közben gyengéden simogatta a hátam és apró csókokat adott. Viszonzásul lejjebb húztam a kezemet, végig a mellkasán. Izmos mellkasa kidülledt, mikor mély levegőt vett. Majd újra visszavezettem a kezemet és beletúrtam a hajába. Tudom, hogy nagyon szereti és begerjeszti, így el is értem a kívánt hatást. Csókjai egyre hevesebbek lettek, ölelése egyre szorosabb.  A karjaiban vagyok, mégis oly távol érzem magam tőle, mert tudom, hogy a szenvedélyemnek én csak mértékkel engedhetek, és tudom, hogy ő sem tud emiatt teljesen kibontakozni.  De muszáj ezen túllépnem és koncentrálnom kell. Megfogtam a felsőjét és lassan elkezdtem felemelkedni. Követte a mozdulataimat, mintha tudta volna, hogy mire gondolok. Felálltunk, átkulcsolt a karjaival, majd felemelt és óvatosan belefektetett az ágyba.  Eddig minden jól ment, de iszonyatosan nehéz koncentrálnom, hogy ne okozzak semmibe se kárt és ne gyújtsam fel a házat. Tovább folytattam, nem akarok leállni, végigsimítottam a hátát, majd megfogtam a felsőjét és lehúztam róla. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek, éreztem a bőrének puhaságát, hátának merevségét, csókjait a nyakamon és elvesztettem a fejem. Átfordultam, így ő került alám, és átvettem az irányítást. Apró csókokat leheltem a nyakára, majd egyre lejjebb haladtam. Nem csak ő élvezte, hanem én is. Nyögései mutatták az utat, hogy hol szereti a legjobban. Éreztem, ahogy elönt a vágy iránta, ahogy irányíthatatlanná válok és ismét ég a vérem.
 Nem bánthatom, nem eshet baja! Kezdtem el újra koncentrálni az erőmre és próbáltam lehiggadni, ezt észre is vette és újra fordultunk egyet. Visszavettünk a tempóból, a kezemet a fejem fölé tette és lecsúsztatta a kezét az arcomra.
- Ne félj! – lehelte a számra. Hogy ne félnék? Hisz tudom, hogy megint fájdalmat okoztam neki, még ha nem is mutatta ki, érzem, hogy bántottam. Miért teszem ezt vele? Pont vele? Ő az, aki a legkevésbé érdemli, és ezen kell végig mennie miattam. – Itt vagyok és szeretlek, csak engedd el magad! – Hogy tudnám?
Lassan végig puszilgatta az arcomat, majd ismét a nyakamhoz tért vissza, de nem állt meg, tovább haladt, de nem a várt irányba. Megfogta a kezem és az ajkaihoz helyezte. Kinyitottam szemem és az ő égkék tekintetével találkoztam. Az arcomat nézte, ahogy reagálok a kézcsókjaira. Meglepettség, ami szerintem tükröződött rólam. Ő viszont élvezi, hogy küzdhet, hogy meglepetést okoz számomra. Boldoggá akar tenni és én is őt.
- Veled akarok lenni – mondtam ki hirtelen, minden habozás nélkül. Még én is meglepődtem a szavakon, amik elhagyták a számat. Félek mit válaszol rá, mert érzem, hogy neki is új volt, hogy így kimondtam. Eddig nem volt rá példa, mindig csak próbálkoztunk, eljutottunk a csókig és kész, meg persze a rombolásig. Elég viharos a mi szerelmünk, ha lehet így fogalmazni.
- Én is, tiszta szívemből. De még nem állsz készen rá és nem akarom, hogy így történjen. – Valahogy sejtettem, hogy visszautasít. – Nem azért, mert félek tőled, de még nem vagy olyan erős.
- Tudom, csak – nem engedte, hogy folytassam, rárakta az ujját a számra.
- Nincs csak. A tiéd vagyok és leszek mindörökké. Emiatt nem kell sietned, én várok rád, de nem akarom, hogy állandóan azokkal a gondolatokkal küszködj, amikkel most is.
- És honnan veszed, hogy ez egyszer elmúlik? Én nem akarok többet arra várni, hogy mikor lesz ez, szeretlek és veled akarok lenni! – kezdtem egy kicsit hisztizni. Nem tudom, miért esett ennyire rosszul az, amit mondott. Valahol igaza van és tudom, hogy teljes mértékig így érez, azt is tudom, hogy képes várni rám, de én már nem.  – Szeretnék veled lenni, szeretnélek végre órákon át kényeztetni. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy lehetne megvalósítani, de meg akarom. Szeretném végre teljesen neked adni a szívemet.
- Én is a tiédet. Egy valamit viszont kérhetek? – Kicsit feljebb csúszott, hogy az arcunk találkozzon, és csak rá koncentráljak. Zavarba ejtett, választ nem tudtam adni rá, csak bólintottam.  – Ne siesd el. Van egy ötletem és szeretném megvalósítani, viszont kérek neki egy kis időt. Utána a tiéd vagyok.
- Mire gondolsz?
- Idővel megtudod, csak egy kis időt kérek, ennyi. – Újra megcsókolt. Jó taktika volt, mert elterelte a figyelmem.
- Hazajöttem! Remélem nem kufircoltok, bár engem az se zavar! – hallatta magát Adam, majd becsapott egy ajtót. Gondolom, lement a fegyvereihez.
- Na, ez is pont most tudott visszajönni! – bosszankodott Jensen.  – Nem baj, attól folytathatjuk, őt nem zavarja – nevetett fel magába.
- Öm – toltam el magamtól egy kicsit. – Ami azt illeti, tudom, hogy most gonosz vagyok, meg minden, de beszélnem kéne Adammel valamiről, ami nem várhat. Sajnálom!
- Most itt hagysz? – nézett rám kétségbeesetten. Pont most kezdtünk belejönni, erre szét kell válnunk. Én is úgy éreztem, ahogy ő, de Sisi nem hagy nyugodni. Tiszta fejjel könnyebb Jensenre figyelni.
- De nem sokáig. Majd kárpótollak érte, ígérem!
- Na jó, úgy is lepedőt kell cserélnem, meg addig összepakolok. – Ezek szerint már megint perzseltem. Bár már ez nem újdonság, nagy mennyiségben veszi Jensen a huzatokat. Végül kicsit morcosan, de leszállt rólam. Gyorsan odafordultam hozzá és adtam még neki egy csókot.
- Szeretlek. Köszönök mindent.
- Nem kell semmit se. Én is szeretlek téged – mosolygott rám ismét azzal a rabul ejtő ajkaival. Nehezen válok el tőle, de most ennek így kell lennie, meg inkább nem erőltettem a dolgokat, legalább addig is lenyugszok. – Meg kell hagyni könnyen rá tudtál venni, hogy elengedjelek.
- Tudom, hogy nehezen engedsz el, és azt is tudom, hogy azért tetted, hogy boldoggá tegyél. Nagyon jól ismerem az érzéseidet, néha még jobban is, mint te. Részben ezért is kapsz kárpótlást, részben meg, hogy nevetni lássalak. De most inkább magadra hagylak a gondolataiddal és letámadom az enyémekkel Adamet.
- Oké, addig pakolgatok.

Ott hagytam magára a szobába. Néha még engem is megijeszt, amit másokról tudok, viszont őt egyáltalán nem. Sőt még néha szereti is, ha valaki megmondja neki, hogy pontosan mit is érez. Néha nekem is jól jönne, ha valaki meg mondaná, pontosan mit kellene tennem az erőmmel.

Elindultam lefele a lépcsőn és arra vettem az irányt, ahova gondoltam, hogy ment Adam. Többségében vagy a konyhába, vagy a fegyvereknél található meg. A tippem be is jött. Most is az egyik kedvesét tisztogatta. Szokása, hogy beszél is hozzájuk, egy időben még fura volt, azóta már hozzászoktam, túl sokat hallottam.
- Szia! – Hogy vágjak bele? Rögtön kezdjem elmesélni az egészet, vagy vezessem be valahogy? Talán apró lépésekkel könnyebb lesz. – Beszéltél nem rég Sisivel?
- Nem – válaszolt, miközben egy újabb fegyvert vett elő. Nem is nagyon figyelt.
- Itt van most?
- Nincs. – Hogy tud ennyire belemerülni ezekbe?
- Letennéd egy kicsit, beszélnünk kellene Sisiről. – Erre rögtön egy hatalmasat csattant a pisztoly az fémasztalon, felém fordult és kérdőn nézett rám.
Hosszú beszélgetés elé nézünk, vagy inkább nehéz elé. Vagy tud mindent, vagy semmiről nem tud, ez a két megoldás lehetséges. Bár a tekintete, és hogy még nem beszélt még Sisivel, inkább arra utal, hogy meglepetést fogok számára okozni. Lehet, mindkettőnk újat fog mondani a másiknak. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.