- Mi történt Sisivel? – támadt rám hirtelen.
- Már nem azért, de semmi ilyet nem mondtam, csak azt, hogy beszélnünk kéne róla! – tettem fel magam elé a kezem és próbáltam megnyugtatni. Valahogy, ha Sisiről van szó, úgy kezdi el védeni, mint egy anyatigris a kölykét. Oké, részben érthető, hiszen a szerelme, meg a szelleme, de néha rémisztő is, meg már beteges, de jobb, ha azt nem tudja.
- Oké, akkor miről van szó? – Nem bírta ezt a kétséget, amit benne keltettem, pedig csak egy egyszerű mondatot mondtam neki. Mégis, hirtelen oly gyorsan kezdett el verni a szíve, éreztem, ahogy az érzelmei hogy csapongnak. Egyszerre suhant végig benne a kétségbeesés és a szerelem. Ilyen heves érzelmeket még Jensennél sem éreztem, de még nála se, talán mert még nem zaklattam fel soha ennyire.
Kíváncsisága egyre közelebb hozta hozzám, mígnem teljesen szembe kerültünk egymással. Pillantásai csak úgy vándoroltak az arcomon. Mit meg nem adna azért, hogy ő is tudjon olvasni mások gondolataiban, érzelmeiben.

Megijeszti a félelem az arcomon, amit hirtelen váltottak ki belőlem heves érzelmei, megszólalni se tud, nehogy többet mondjon, mint amennyit szabadna. Be kell vallanom, még engem is megrémiszt, mert érzem, ahogy megint gyülemlik bennem valami, mintha vonzódnék az érzelmei iránt, mintha el akarnám szívni, ami benne van. Ilyet eddig még sohasem éreztem! Hogy lehet ez? Miért van? Lehet, jobb lesz, ha inkább ezentúl megtartom a két lépés távolságot.

- Minden rendben van? – Aggodalmát tovább fokoztam azzal, hogy elkezdtem hátrálni. Mást nem tehettem, annyira vonzott az érzelme. Amíg nem jövök rá, hogy ez miért van, nem is szeretnék közelebb menni hozzá. A végén még rátámadnék, vagy isten tudja, mit kezdhetnék még vele, nem is akarom megtapasztalni.
- Igen, csak kicsit megzavartak az érzelmeid, de már jobban vagyok. – Ha valami hülye hazugságot találok ki, úgyis elkezd gyanakodni, inkább nem mondom el a teljes igazságot, így legalább nem kérdez vissza és beletörődik.
- Jah, oké, de már jobban vagy? – Most tényleg miattam aggódik, vagy amiatt, hogy esetleg azt mondanám neki, hogy nem, és majd folytassuk később a beszélgetést?
- Kösz, jobban vagyok. Miattam ne aggódj, nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.
- Oké. Akkor miről szeretnél pontosan beszélni? – Nem bírja. Annyira eszi a kíváncsiság, hogy az eszméletlen, de közben sejt is valamit, mintha tudná, mire gondolok. Lehet akkor, hogy nem fog meglepődni azon, amit majd mondani fogok neki.
- Ma volt egy érdekes találkozásom Sisivel, amit nem nagyon tudok hova tenni. Elég fura volt. Nem tudom, hogy te tudsz-e róla, de gondoltam, rákérdezek, mi is volt ez valójában. – A döbbenet volt, ami hirtelen végig futott rajta, de mégsem okozott számára olyan nagy meglepetést. Ezek szerint valahol sejtette, hogy ez a beszélgetés le fog játszódni köztünk, csak azt nem tudta, mikor.
- Pontosan mi is történt? – Ügyes. Sejti, hogy miről lehet szó, de inkább hagyja, hogy tudomást szerezzen mindenről, még mielőtt elárulná magát. Csak néha elfelejti, hogy tudom, mi játszódik le benne és mindenre rájövök.
- Nem is tudom, hol kezdjem el. Elég érdekes volt. A lényeg, hogy hirtelen megjelent nekem Sisi. Elég zaklatott volt, alig találta a szavakat, érthetetlen is volt, amit mondott, de egy valami nagyon megragadt bennem. Azt mondta, lehet, vissza tudnám hozni az életbe. – Adam hirtelen majdnem összecsuklott, kénytelen volt megtámaszkodni a mellette lévő szekrénybe. Erre számított, mégis sokkolta, hogy tőlem hallotta, nem pedig a gondolatai voltak. – Figyelj, lehet, csak én értettem félre, mert ami azt illeti, én is elég zavarodott voltam. Nem értettem, hogy láthatom teljes valójában, úgyhogy én is ki voltam egy kicsit. Lehet, teljesen mást mondott, vagy másra akart utalni, csak én értettem félre és most téged is kiakasztalak a hülyeségeimmel.
- Nem, nagyon is jól értetted, amit mondott, és nem hallucináltál, tényleg ott volt. – Immár két kezével támasztotta magát, de még így is nehezen. Az arca elfehéredett, a szíve pedig még gyorsabban lüktetet, mint valaha. Ez az energia kezdett engem is megingatni. Hogy lehet rám ilyen hatással az, amit érez? Ennyire nem tudnám irányítani a képességem?
- Szóval sejtesz valamit, vagy tudsz mindenről? – Remélem, végre kapok választ a történtekre, bár van egy olyan érzésem, hogy nem a teljes igazságot. Arra sosem fogok rájönni. Elég rejtélyes egy kapcsolatuk van, maga Adam egy kész labirintus, azt hiszem, őket sohasem fogom megérteni.
- Ami azt illeti, tudok arról, hogy mit szeretne Sisi, viszont az meglepetést okozott számomra, hogy csak úgy szó nélkül megjelent előtted. – Látszatra kezdett visszatérni belé az élet. Nem volt már szüksége kezeinek támaszára, így megfordult és nekidőlt a falnak. Fejét hátradöntötte és a plafonon lévő neoncsöveket bámulta. Mellkasa emelkedése arra utalt, hogy mély lélegzeteket vesz, mintha nem jól kapna levegőt, valójában pedig próbált megnyugodni és megtalálni a hangját. – Tudod, mi azóta, mióta együtt vagyunk, ismerjük egymást, próbáljuk megoldani a kapcsolatunkat. Hogy is mondjam. Volt, hogy én próbáltam meg szellem lenni, meghalni, hogy Sisi közelébe kerüljek, de valahogy sose jött össze. Elég bonyolult a szellem lét, több fajta frekvencia van úgymond, ezért én is csak ritkán találom el, hogy éppen hol mozog.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, hogy én át tudok menni a szellemvilágba. Vagyis tudok mozogni a földön és a szellemek között. – Bólintottam. – Nos, mivel a testem, a lelkem egy része még a földhöz van kötve, ezért nem tudok akárhol mozogni. Nem beszélve arról, hogy még csak nemrég fejlődött ki ez a képességem, így elég kezdetleges állapotban vagyok. Nem ismerem még olyan jól, és nem tudom teljes mértékben kezelni. De ez semmi. Első dolgom, mikor észrevettem, hogy képes vagyok rá, az volt, hogy rögtön át akartam menni és Sisi közelében lenni, de rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen. Egyrészt azért, mert Sisi, isten tudja, miért, olyan frekvencián van, ami iszonyat nehezen érhető el és ez rettentően idegesít. Nem tudom, miért van így, ne kérdezd, talán azért, hogy még többet szenvedjünk. Másrészt nem tudok ugyanarra a helyre érkezni egymás után. Talán úgy tudnád a legkönnyebben elképzelni, hogy elindulsz valahova, de soha sem tudod, hova érkezel. Van egy-két járt út, amit már betörtél, és ha ügyes vagy, oda érkezel. Elég bosszantó, mondjuk lehet, azért van ez még így, mert amint már mondtam, elég új erő. Eddig értesz mindent?
- Igen, csak folytasd nyugodtan. – Ahogy mesélt egyre jobban megnyugodott, jó hatással volt rá, hogy végre valakinek, akiben megbízik, elmondhatja ezeket a dolgokat. Én meg közben még egy kicsit hátrébb mentem, majd leültem a lépcső alsó fokára.
- Szóval, visszatérve az elejére, mi mindig próbáltuk megoldani a kapcsolatunkat. Hogy lehetnék én szellem, hogy lehetne ő ember. De az utóbbi csak nemrég merült fel. – Szünetet tartott, fájdalom telepedett a szívére, iszonyat volt újra szavakat formálnia. Alig ment neki. – Fantasztikus tehetséged van Sam, nem is tudod, mennyire. Mikor megtudtam, hogy embereket tudsz ölni és gyógyítani, mintha tőrt döftek volna a szívembe. – Elnémult, újra. Soha ennyire nem volt még hozzám őszinte és ezzel ő is nagyon jól tisztában volt. Olyan dolgot osztott meg most velem, amit mindig is igyekezett eltitkolni előlem és maga elől is. Fájtak a szavak számára, mégis, utána megkönnyebbülés kísérte. – Soha nem gondolkodtál még el azon, hogy sokkalta több van benned, mint amit tudsz és hiszel? – Immár felém fordította fejét, szemei megtalálták az enyém. Végignézett rajtam, majd visszatért a szememhez, keresett valamit, válaszokat, de nem találta őket. Nem tudtam neki mit mondani, el sem tudtam képzelni, hogy mi az, amit most hallani akar, ő se tudta. Sóhajtott egy nagyot, majd letelepedett velem szembe, a földre. – Senki se volt még, aki beavasson az erőd valódi bugyraiba, hogy mire is vagy képes. Hogy is lehetett volna, senki hasonlót nem ismertél, egészen Jensen felbukkanásáig. – Inkább a mellettünk lévő pisztolyokhoz beszélt, mint hozzám. Nem volt mindig könnyű rám néznie. Végül mégis rám talált. – Sam, nemcsak életet tudsz elszívni és sebeket meggyógyítani! Valójában ölsz, és életet tudsz adni másoknak, csak te nem használod ki a teljes erődet. Ahogy látod magadon is, az erőnk fejlődik, velünk együtt. A te valódi erőd mindig is ez volt, csak még nem jöttél rá, hogy is működik, vagy elnyomod magadban.
- Ezt te honnan veszed? – Most már én kezdtem ideges lenni. A szavai felzaklattak.
- Én nem csak használni szoktam az erőmet, Sam, hanem kutatok is utána, tanulok, vele együtt. Rengeteg mindent tudok, Jensenről is és még sok másunkról, így rólad is. Csak te még jobban érdekelsz engem.
- Sisi miatt, igaz? – Nem kellett rá válaszolnia, tudtam anélkül is. Ennyire szereti? Vagy mi az, ami így hozzá köti?
- Azóta, mióta megismertelek, számos vita alapja vagy Sisi és köztem. Eddig azon voltunk, hogy nem kérdezzük meg tőled, te hogyan vélekedsz a dolgokról, mert még mi magunk sem tárgyaltuk ki teljes mértékig, hogy hogyan is lehetne, mi lenne utána. Nem döntöttünk még, nem mintha nekünk kéne alapból. De Sisi hirtelen megjelenése előtted engem is meglepett. Az utóbbi időben egyre jobban szeretne, hogy is mondjam, közénk tartozni, de ő maga se tudja, mi lenne a helyes.
- Szerinted én vissza tudnám őt hozni az élők közé? – Ez azért még az én erőmet is meghaladja. Elég merész ötlet.
- Elég veszélyes lenne, és még nem állsz készen rá. Belehalhatnál, annyi energiádat elnyelné. – Felállt, nem bírta, újra idegesség fogta el. Föl-alá járkált, de legalább egy kicsit megnyugtatta. – Nem akarlak veszélybe sodorni, mert még mi se tudjuk, hogy alakulna. Csak választ adtam a kérdésedre, most már mindent tudsz.
- Lehetne még egy kérdésem? – Azért valami, elég sok minden, mintha hibás lenne az elméletben. – Vagyis kettő? – Bólintott, majd megállt előttem.
- Hogy tudnék én valakit életre kelteni, aki már több éve halott? A másik, ha mégis sikerülne, valamely csoda folytán, szerinted Sisi megtalálná itt a helyét?
- Nos, ami azt illeti, épp ezért veszélyes rád nézve. Rengeteget kutattam az erőd után, az bizonyos, hogy azokat vissza tudod hozni, akik pár órája halottak, de azok, akik évek óta, hát elég veszélyes. Volt már rá példa, de elég kevés, bele is halhatsz, ha rosszul sül el, mivel rengeteg energiát emészt fel.
- Ne haragudj, hogy közbe vágok, de hol tudsz te ilyenek után kutakodni? Honnan tudsz te ennyi mindent az erőmről, hogy mit lehet vele kezdeni? Honnan?
- Megvannak a kapcsolataim, plusz vannak feljegyzések is. – Úgy nézett rám, mint valami hülyére. Én se tudhatok mindent! Főleg nem ilyeneket. – Nemcsak mi vagyunk és voltunk az egyetlenek, ezt sose felejtsd el. Mindannyian feljegyzéseket csinálunk az erőnkről, alakulásunkról, sőt elég sokszor az életünkről is; az elődeink is ezt tették. Szerencsére van egy gyűjteményem és köztük van egy hasonló erővel rendelkező alak, akinek nagyon köszönöm, hogy olyan kimerítően írt az alakulásáról. Innen tudom, hogy mit is tudsz valójában és mikre is vagy képes.
- Láthatom azokat a feljegyzéseket? – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen is létezik. Miért ne? Gondolhattam volna, hogy mások hátra akarnak hagyni valami nyomot magukról, ha esetleg egy hasonlónak tanácsra lenne szüksége, akkor legyen mihez fordulnia. Én is csinálhatnék ilyen feljegyzéseket, majdnem olyan végül is, mint egy napló, vagy valami hasonló.
- Persze, benn van a szobámban. – Az izgalmam jobban irányított, mint én saját magam. Így már rögtön talpon is voltam és elindultam Adam szobája felé; ő mást nem is tudott csinálni, csak követni, megállítani meg egyáltalán nem akart.
Még sosem voltam Adam szobájában, csak azt tudtam, merre van, azt is csak azért, mert véletlen arra tévedtem, mikor épp felfedező utamon voltam a házban. A konyha felé volt, a leghosszabb folyosó legvégén. Még sohase figyeltem meg, hogy itt sokkalta sötétebb van, mint bárhol máshol a házban, és sokkalta csendesebb is minden. Mikor odaértünk, kicsit szorongott, többször is rám nézett, mintha azt keresné, hogy mikor futamodom meg és döntök úgy, hogy mégse akarom betenni oda a lábam. De semmi ilyet nem válaszoltam. Még soha semmilyen nő nem volt nála, csakis Sisi, aki bejár hozzá, már ha a falon átjárást annak lehet nevezni. Részben ezért volt olyan ideges, másrészt viszont azért is, mert úgy érezte, hogy kicsit közelebb került hozzám, mint barát. És nagyon örül annak, hogy ennyire érdekel az, amit mond. Jensennel sosem szokott ilyenekről beszélni, ő elfogadta olyannak amilyen, Adam pedig nem nyit ilyesfajta beszélgetéseket.
Nagy levegőt vett, majd előhúzott egy ezüst kulcsot a zsebéből és kinyitotta vele az ajtót. Teljesen kitárta, majd várt, és az arcomat kémlelte. Megfigyelt. Arra volt kíváncsi, hogyan fogok reagálni mindenre. Én viszont szó nélkül beléptem a sötét, de hatalmas szobába.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.01.02. 20:10 Gergő  Nagyon jó író vagy, és hihetetlenül beleéli magát az ember . csak gratulálni tudok.remélem majd folytatod egyszer.nekem nagyon tetszett az egész, és itt abbahagyni, az embert teljesen felcsigázza hogy mi lehet tovább. Válasz: Köszönöm!:d Örülök, hogy beleélted magad, ez volt  a célom. A végre meg csak annyi, hogy valamivel az érdeklődést is, meg a kíváncsiságot is fen kell tartanom.:d Köszike, hogy írtál! Pux: Gabi