V.

Aztán Ashley egyik reggel egy aggasztó levelet kapott a nagynénjétől. Nem értette, hogy ezt miért nem telefonon közölte vele a nagynénje, ugyanis a levélben a következő állt:

„Drága kislányom!

Sajnálom, hogy ezt levélben kell közölnöm veled, de ahhoz nincs erőm, hogy telefonon ilyet közöljek veled. Azt nem bírnám elviselni, ha hallanám a hangodon a szánalommal keveredett együttérzést. Kérlek, ülj le, mielőtt tovább olvasnád. Tehát a következő a helyzet: tegnap voltam orvosnál, aki csupán azt állapította meg, hogy gyorsan romlik az állapotom. Ám erre én már korábban rájöttem. Megkérdeztem tőle, hogy most mennyi időt jósol meg nekem, és először nem is akart rá válaszolni. Mint később kiderült, ő sem tudja pontosan megállapítani, de néhány hetet még megadott. Azt mondta, hogy ez lehet pár hónap, ám az sem kizárt, hogy csak pár napom van hátra. Úgy gondoltam, hogy erről mindemképpen tudnod kell. Ha lesz néhány szabad napod, meglátogathatnál, nekem sajnos nincs erőm felutazni hozzád. Kérlek, minél előbb gyere, még látni szeretnélek mielőtt…

                  Szeretettel: Claire nénikéd”

Bár a levél vége hiányos volt, a lány értette, hogy mit akar jelenteni. Azonnal fogta a levelet, felöltözött, és már indult is a munkahelyére. Matthew még nem volt benn, és a legtöbb alkalmazott is még aludt, így Ashley átment a főnöke lakásához, ami elég közel volt a munkahelyéhez. A lánynak csupán negyed órát kellett gyalogolnia, mire ismét meglátta a pompás épületet, melyben Matthew lakott. Becsengetett, és ismét az az ember nyitott neki ajtót, aki a múltkor. A férfi felismerte, és bevezette az étkezőbe, ahol Matthew épp reggelizett. Ahogy beléptek az ajtón, a férfi felpillantott.

- Ashley mi járatban ilyen korán? – kérdezte meglepetten a férfi.

- Sajnálom hogy csak így betörök, de ez nem várhatott. Ez a levél ma reggel érkezett, és úgy gondolom, hogy magának is látnia kell. Olvassa el kérem –szólt a lány miközben átnyújtotta neki a nagynénje levelét. Leült, megvárta míg a férfi felnéz a papírról, és csak azután kérdezte meg. –Nem tudna tenni valamit, mielőtt túl késő lenne?

- Én nem, de most rögtön felhívom az orvosokat hogy induljanak el, néhány óra múlva pedig meg is érkeznek a faluba. Ashley mi pedig azonnal indulunk. Néhány nap szabadságot adok neked is, magamnak is. Várj meg, néhány percen belül elkészülök, aztán elmegyünk hozzád, összepakolsz, és indulunk a nagynénédhez.

Mire a lány felfogta, hogy Matthew mire készül, már el is indultak a lakásához. Két órával azután, hogy Ashley megmutatta a férfinak a levelet, már útban is voltak arra a helyre, ahol a lány élete nagy részét töltötte.

♥

Másfél órával később megérkeztek Ashley szülőfalujába. A lány örömmel vette észre, hogy szinte semmi sem változott míg ő távol volt. Aztán végre megérkeztek Claire néni házához, ahol Ashley felcseperedett. A birtok ugyanúgy nézett ki, ahogy a lány itthagyta. Ugyanazok a virágok, bokrok és fák néztek vissza rá mint fél évvel ezelőtt. A március megtette a hatását a kis farmon: minden növény kivirágzott. A lány boldogan itta be a friss, tavaszi levegőt. Ám nem sokáig nézelődhetett, ugyanis megjelent nagynénje az ajtóban. Örömmel nézte Ashley boldogságát, és maga is örült neki, hogy újraláthatja unokahúgát.

- Ashley de örülök hogy eljöttél! – kiáltotta boldogan. – És ki ez a fiatalember aki veled jött?

- Claire néni, bemutatom a főnökömet, Matthew Clevert. Szeretnénk megbeszélni veled valamit.

- Rendben, de az még várhat. Előbb gyertek, egyetek valamit, biztosan megéheztetek a hosszú utazás alatt.

Mielőtt mindketten tiltakozhattak volna, Claire néni eléjük rakott egy halomnyi ételt. Hat embernek is sok lett volna, nemhogy kettejüknek. Sokat egyikük sem tudott enni, így hamar lekerült az asztalról a teríték. A nagynéni kínálgatta őket mindennel, de ők inkább már azt várták, mikor hozhatnák már szóba, hogy valójában mi is a látogatásuk célja.

- Mrs. Mellow rátérhetnénk arra, amiért idejöttünk? – kérdezte hirtelen Matthew.

- Ha nektek ilyen sürgős, hát nem bánom…

- Claire néni – kezdte Ashley – elmondtam Matthewnak hogy beteg vagy. Megkértem, hogy kerítsen neked orvost, és képzeld négyen is elvállalták, hogy megvizsgálnak téged.

- Ashley nekem már úgyis mindegy. Néhány hét múlva elmegyek innen, újat nem mondhatnak, legfeljebb pontosíthatják a napjaim számát.

- Claire néni ne mondj ilyet! Ők a legjobb orvosok a világon, majd csak kitalálnak valamit! – kiáltott fel a könnyeivel küszködve Ashley.

- Édesem ne légy ennyire naiv. Te is nagyon jól tudod, hogy nekem van igazam.

- Mrs. Mellow – vágott közbe Matthew – az orvosok néhány órán belül megérkeznek. Erről már gondoskodtam. És nem fogadok el semmilyen kifogást, hogy ne vizsgálhassák meg.

- Rendben van, nem tiltakozom – adta meg magát egy nagy sóhaj kíséretében az asszony – kettőtök ellen úgysem nyerhetek.

♥

A négy orvos két óra múlva meg is érkezett. Claire néni nem tiltakozott, így könnyen túl estek a vizsgálatokon. Mindegyikük ugyanazt a diagnózist állította fel, és mind a négyen csak napokat jósoltak meg a nagynéninek. Mivel Ashley félt hallani az orvosok véleményét és nem akarta, hogy a nagynénje felizgassa magát, félrevonta egy teára Claire nénit, és megkérte Matthewt, hogy beszéljen az orvosokkal. A férfi gondterhelt arccal tért vissza, de ez csak a lánynak tűnt fel: a nagynéni boldog volt, hogy abbahagyták a vizsgálatokat és Ashley, ha hallja Matthewtól az orvosok véleményét megnyugszik. A nagynéni teljesen biztos volt a dolgában, hogy még jó néhány zavartalan hónap vár rá.

Délután, mikor az orvosok elmentek, Claire néni előállt a vacsorával is, utána pedig kikérdezte Ashleyt, hogy mi történt, miután visszament Bustle-ba. A lány készségesen válaszolt, de már alig várta, hogy a néni lefeküdjön, és ő is kikérdezhesse Matthewt. Aztán végre eljött a perc, és a nagynéni elvonult a szobájába. Ashley, mikor hallotta csukódni a szobaajtót, rögtön nekitámadt a férfinak.

- Délután féltem hallani az orvosok álláspontját, de már nem bírom tovább. Mit mondtak önnek?

- Ashley, először is nyugodj meg. Mind a négyen, sajnálom, hogy ezt kell mondanom neked, mind a négyen ugyanazt mondták. A nagynénéd súlyos beteg, mint azt már néhány hete tudod.

- Matthew a lényegre kérem!

- Rendben, bocsánat. Csupán néhány napot adtak a nagynénédnek. Nincs egy hete sem hátra. Sajnálom.

Ashley zokogva borult a férfi vállára, s az átölelte. Bár nem tudta, hogy mennyire fáj ha az ember rokonának kevés ideje van hátra, mert a családjából senki nem halt meg mióta az eszét tudta, de a lány fájdalmát mégis átérezte. Abban a pillanatban rájött, hogy Ashleyt és a nénit milyen szoros kapcsolat fűzi össze, amint először meghallotta őket beszélgetni. Néhány perc múlva aztán Ashley kibontakozott az ölelésből, majd megmutatta Matthewnak a szobáját, és ő is elment lefeküdni.

♥

Ashley a következő reggelen a szokottnál is korábban ébredt. Mire felkelt, felöltözött, megcsinálta a reggelit, addigra a nagynénje is felébredt. A lány öt óra tíz perckor bevitte a szobájába az ételt, és Claire néni kedvesen meg is köszönte neki. Az elmúlt hetekben egyre lassabban készült el, egyre többször fogta el rosszullét. Örült, hogy most Ashley itt van, és segít neki. Aztán a néni is felkelt, és elrendezték az állatokat. Nyolcra végeztek, és bementek a házba, hogy az ottani teendőket is elintézzék, majd pedig elkészítsék az ebédet. Meglepetésükre Matthew épp akkor ment le reggelizni.

- Sajnálom, én nem vagyok az a korán kelő típus – szabadkozott.

Senki nem vetette a szemére, inkább eléje tették a reggelit, azzal a feltétellel, hogy később segítenie kell. Mellesleg a nagynénit az sem zavarta volna, ha Matthew egész nap lustálkodik, de Ashley minél több terhet le akart venni nagynénje válláról. Így aztán a férfinak ebéd után segítenie kellett mosogatni, este pedig az állatokat ellátni. Claire néninek szinte nem is jutott munka. Ennek leginkább Ashley örült a legjobban. A néni este csalódottan vonult vissza a szobájába.

- Köszönöm a segítségét – szólalt meg a lány, miután Claire néni elment lefeküdni.

- Lett volna más választásom? – tréfálkozott Matthew. – Reggel úgy rám szóltál, nem mertem tiltakozni.

- Csak azt akartam, hogy Claire néninek minél kevesebbet kelljen dolgoznia. És amíg itt vagyunk, addig, szeretném, ha a nagynénémnek a kisujját se kelljen mozdítania. De remélem nem fáradt el túlságosan.

- Dehogy! Sőt jól esett egy kis mozgás. A városban nem lehet kikapcsolódni. Itt viszont az ember maga van, és nem kell egész nap komoly dolgokon gondolkodni.

- Igen, viszont én épp emiatt mentem el innen. Túl sokat latolgattam azt a kérdést, hogy Mi lenne ha? Egy idő után nem bírja az ember.

- És megérte eljönni innen?

- Azt hiszem valamennyire igen. Végül is tapasztalatokat szereztem. Bár Claire néni megbetegedett…

- És ez nem a te hibád.

- De ha nem megyek el, akkor jobban vigyázhattam volna rá, és kevesebbet kellett volna dolgoznia.

- Na, jó, én ezt nem hallgatom tovább. Felmegyek lefeküdni. És azt ajánlom, ne rágódj ezen, mert te is megbetegszel tőle. Jó éjt Ashley.

Amint Matthew otthagyta a lányt, Ashleyből kitört a sírás. Már megint a nagynénjénél ért véget a beszélgetés. Immár, ha róla volt szó, a lány alig bírta elfojtania sírást, annyira félt tőle, hogy Claire néni néhány napon belül itt hagyja őt.

Matthew mintha ráérzett volna, hogy a lánynak szüksége van rá, visszament a földszintre. Amikor leért, ott találta Ashleyt, ahol hagyta, a fotelben üldögélt. Csak miután közelebb ért hozzá, akkor vette észre hogy a lány sír. Nem szólt hozzá egy szót sem, csak letérdelt mellé és átölelte. Kis idő múlva a lány kibontakozott a karjaiból, és megcsókolta, de maga sem értette miért. Legnagyobb meglepetésére Matthew visszacsókolta. Néhány pillanat múlva azonban Ashley visszahúzódott, nem akarta, hogy ez megtörténjen, bár nem bánta hogy így alakult. Mindkettőjük tudta, hogy bár csak néhány másodpercig tartott, de ez az apró csók örökre megváltoztatta az életüket. Annyira megfeledkeztek magukról, hogy észre sem vették: Claire néni a lépcső tetején állt, és mosolyogva nézte a két fiatalt.